OZ: Háromszor hat kulthír (január 22., 21., 20.)

Egyéb

   X-szer hat kulthír
   

   január 22.
   
   1. Cseh Tamás - 60
   
   Éppen ma hatvanéves?
   Már régen nincs kora.
   Mint ahogy a daloknak is rég mellékes a lemezborítókon szereplő dátumuk, mert idővel kiderült róluk - már akkor is a majdnem bizonyosság érzésével sejtettük, amikor "függöny mögött bújva" kellett megszületniük -, hogy kortalanok.
   *
   Hát - nem tudom. Aki maga is része a varázslatnak, nem lát ki belőle. Hetvenegy (kettő?) őszén hallottam először Cseh Tamást. Debrecenben. Lehet, világot váltottunk, amihez - valljuk meg - nem kimondott ajzószer. Hajnalig. Kis bor, sok cigaretta, nagy füst, gondolom, lányok is, irodalom. Másnap reggel vettem egy üres szalagot, átmásoltuk a natúr koncertfelvételeket. Az eredeti szalag gazdáját Pósa Zolinak hívták (azóta Pósa Zoltán a neve, és a Magyar Nemzet kultoszlopa). Felmérhetetlen, hány száz órán át pörgött a négysávos Grundigon. Hány tucat másolat készült róla, csak amit én készítettem. Az is felmérhetetlen ma már, a szájhúzogató rockereket mennyi idő alatt verte le a lábáról. Az is a csodák kategóriájába tartozik, milyen úton-módon vált Dani fiam rajongóvá. De rendesen. Egyszer csak felzúgott a kisszobában a Fehér babák. És nyomta tíz éven át. Lassan jön az unokám, és a Led Zeppelin, a Beatles, a Stones mellett szól majd Cseh Tamás. Hatvan éves. Ki hinné? Azt hittem, hatszáz. Hatezer. Azt, hat éves.
   
   2. Madách - ismételten
   
   Mél-részlet: "Nem mondod komolyan, nem mondhatod, hiszen az irodalomtudomány más álláspontot képvisel, de a pszichiátria is, ha MI-nek másként alakul a dolog a maga különbejáratú Évájával, akkor a magyar irodalom szegényebb egy életművel? Egy Madách-kvalitású figura, akit megráz egy "megrendítően szabad szellemű" bihari nőcske... "
   *
   Válasz: "De. Mondom. És azt is, ne legyen bűntudatod, ha éppen kinyírsz valakit. Jót tesz az a férfiembernek, ha esetileg kinyírják. Mindaz az energia, ami rád fordítódna, ha nem volnál olyan, amilyen, link, hazug, csalárd és szemét velünk - nem tűnődtél még el azon, hátha leszbikus vagy? előfordul, hogy harminc fölött döbben rá a nőnemű, hogy utálja a férfiakat -, mindaz az idő, amit te emésztenél fel, másutt tör ki. A gejzír. Máshol produkál. Ilyen egyszerű ez. A férfi bolond lenne drámával vesződni, ha van jobb dolga. Bármennyire felkent, elhivatott irodalmár. Világos?"
   *
   Nem fűzök hozzá semmit. Ha csak annyit nem, egy Madách-gimnáziumról, egy Madách-térről, szoborról nem jut senki eszébe Fráter Erzsike, és az ő féktelenül szabad viszonyulása a férfiúi hímtagokhoz. A Madách név díj, utca, zászló, jelkép, szinte minden eltűnt mögüle, ami a valóságos élethez köthetné. '48-hoz, a komáromi várbörtönhöz, Aranyhoz, a fájdalmakhoz. Nem okos összekavarni a kialakított alakot, a hajdani élővel.
   
   3. Orbán Viktor dedikál
   
   Orbán Viktor január 25-én, szombaton délelőtt 10 órától 16 óráig a Litea Könyvesboltban (I. Hess András tér 4.) dedikálja Mi ezen az úton maradunk 1956, 2002 című emlékkönyvét. A kiadványban Orbán Viktor 2002 október 23-án, az Erzsébet téren elmondott beszéde olvasható, s válogatás a forradalom sajtóhíreiből és nemzetközi visszhangjáról.
   *
   Melyik úton? Ötvenhat milyen út volt? Kinek az útját választotta végül a volt miniszterelnök? VAÚ-út? Szadesz? Narancs? Alma? Szabolcsi alma? Alcsúti? Aki a nyomába szegődik, mire számoljon? És hat órás dedikáció? Előre a munka frontján?
   
   4. Az RTL levélben sajnálkozik
   
   ... az RTL vezetői is igyekeznek elhatárolódni a múlttól, amikor azt hangsúlyozzák, hogy "a gyermekek, s általában a nézőink érdekeinek, valamint a csatorna jó hírének megóvása érdekében" ezentúl önkorlátozást vezetnek be; az erotikát "bármi módon tartalmazó" jeleneteket kizárólag 22 óra után sugároznak. Kérdés, mindez mennyire hat majd az ORTT tagjaira, amikor az RTL büntetéséről döntenek; a testület Körmendy-Ékes Judit elnök távozása miatt jelenleg határozatképtelen, de a műsorok rögzítéséért felelős monitoringszolgálat folyamatosan működik. A televízió műsorszolgáltatási jogosultságát korábban már megvonták negyedórára, amikor két ellentétes nemű szereplő az önkielégítés módszertanáról oktatta egymást. Akkor az RTL vezetősége nem érezte úgy, hogy el kellene határolódnia a történtektől.
   *
   Lejárt. A kérdés is lejárt. Nincs mit kezdeni ezekkel. Ki mond le, ki nem, érdektelen. Ami itt folyik, arra nincsenek szavak, nincs tovább mélység. Majka után próbáljon megszólalni egy magyartanár a reggeli irodalomórán. Nincsenek szavak. Hacsak maga is nem nézi Majkát, és szokja, tanulja az új metódust, hogy életben maradjon. Körmendy-Ékes nagyságára sincs mit mondani. Moldovának van egy története a repülésről. Úgy szól, hogy a papa géppel száll fölébe, ahonnan térkép e táj. De - mondja - számolt mindennel, azzal persze nem, hogy nyakába folyik a szar. Ki gondolhatta mindezt? Ki, hogy a szabadság a nyak és a diaré? Hogy együtt mozognak? Ki gondolta, hogy a nulla szint legalizálható? Ki?
   
   5. Irodalmi legendák és anekdoták
   
   De olvashatunk a "hatalom és az irodalom közé beszorult" dunántúli poétáról és szerkesztőről, Simon Istvánról is, aki sok érdekes élményét - többek között vietnami kalandozásai sorát, melyekről pedig oly sokat mesélt barátainak - vitte magával a sírba, végezetül pedig a korán elhunyt két kitűnő költőről, Szilágyi Domokosról meg Baka Istvánról. Barátok, művésztársak, tanítványok és értő irodalmárok idézik fel a múltból az immár eltávozott mestereket, többek között Csiki László, Mészöly Dezső, Deme László, Domokos Mátyás, Juhász Ferenc, Kalász Márton, Lator László, Sárosi Bálint, Sütő András, Supka Magdolna, Szász Imre, Szakolczay Lajos és Tüskés Tibor. Aki e kötetet - és persze Albert Zsuzsa korábbi, hasonló "legendafüzéreit" is - figyelmes szeretettel áttanulmányozza, közelről fogja látni egy-egy író-költő esendőségét és méltatlan hányódását-vetődését a XX. században, de nagyszerűségét is. Természetesen - és ezt nem lehet eleget hangsúlyozni -, a legendák a művek tanulmányozását nem pótolhatják. Az író, költő "utóélete" csak akkor lehet teljes, ha művei is eljutnak a címzetthez, az olvasóhoz. (Albert Zsuzsa: Irodalmi legendák, legendás irodalom 3., Pannónia Könyvek, Pécs, 2002.)
   
   *
   Könyv, amire kíváncsi vagyok. Mennyire képes a kihajolni a sztereotípiák mögül, szabad-e kihajolni, mennyire változtatja meg az általánosan elfogadott - és legalizált - gimnáziumi képet, ha megváltoztatja, vagy csak fecsegés, szerkesztve, csevegés, szerkesztve.
   
   6. Platón - (i. e. 427--348)
   
   Filozófiatörténeti füzetsorozat első darabjaként készült a Platón még a múlt század nyolcvanas éveinek végén, a Reflektor Kiadó számára, de a könyvpiac megváltozása meggátolta a kiadását. Azért egy-egy érdekesebb füzetke hasznukra lehet a filozófia története és problémái iránt érdeklődőknek, aktualitásuk pedig nem múlik; közzéteszem tehát őket, ahogy megszületnek. A művelt és művelődni vágyó nagyközönségre, az érettségizőkre-érettségizettekre gondoltam a megírás során. (Norman Károly, 2003. január )
   *
   Hihetetlen, mi érték a neten. A net emlékeztet a Vízkereszt környékén karácsonyi díszeitől megfosztott nagyfenyőre (a kicsi gyerekeknek). A leggondosabb lerámolás után is csillog rajta valami. Csak így, hirtelen, végig se gondolva. Tegnapelőtt, Balassagyarmat után kurkászva beestem egy Víztorony.hu című szájtra, ahol a gazda magyarországi víztornyok képei közt kevereg, és a vendég végiggondolhatja, hol is látta ezt vagy azt a tornyot. Most itt ez a Norman-régi-új. A Váli Dezső napló, fél év alatt nem ásnánk be magunkat a közepéig. Ma látom a szegedi Dugonics piarista gimnázium honlapját, rajta minden, amit hirtelen tudni akarok a vallásból, a papokból és Istenből. Itt van Sisso Anazona lapja, minden, amit tudni kell a nőkről. Hová, merre? Mikor? Reggel? Este? Mikor keres kenyeret az ember? Mikor végzi a munkáját? Átok. Áldás. Miért nem tart negyvennyolc órából egy nap?
   Lehet, site-figyelő akarok lenni. Aki egyszerűen ebből él. Hogy kalandozik, csoportosít, kinyit és bezár, kedve szerint.
 levél a szerkesztőknek  

   január 21.
   

   1. Madách-évforduló
   
   A költő anyja nem is titkolt ellenszenvvel veszi tudomásul fia szerelmét. De most a fiú fellázad, és feleségül veszi Erzsikét. Itt kezdődik számára a családi pokol. Anyós és meny gyűlöli egymást, egymás ellen lázítják a férfit, aki mindkettőjükhöz végzetesen kötődik. Írásba menekül az otthoni problémák elől: drámai kísérletei egyre drámaiabbak lesznek. Egyik tragédiája, a Csák végnapjai akadémiai dicséretet is nyer. A Férfi és nőben Héraklész történetét idézi úgy, hogy a nők közt gyötrődő és elpusztuló férfit ábrázolja.
   *
   
   Madách megszívta rendesen. A nőket. Lehet, igaz a közhely, nem elég a tehetség, a szorgalom, az éppen hiányzó modor, szemléletmód, tehát a hely, ahová elsőként beférkőzhet az alkotó, a nőt is meg kell szívni, hogy a lista teljes legyen. Akkor ott a bánat, a magány, a végtelen szomorúság, és nem utolsó sorban az idő, ami a nő üres placcán megmarad. Szóval egy disznó nő. Egy nagyseggű ribanc, aki alkoholista is lesz később, mikorra beomlik az önbizalom, egy köztest köznő, aki a később is gondot okoz. Végig. Madách aligha gondolta így. Aki megéli, aligha gondolhatja komolyan, hogy inkább szarok az irodalomra, csak Éva Éva legyen, ahogyan gyerekkorom óta álmodom. Semmi nincs úgy, mint az látszik.
   
   2. Harmincöt év után vitte vissza a kölcsönzött könyveket
   
   Több mint 35 év elteltével a bonni egyetem egy hajdani diákja visszaküldött három általa kölcsön vett könyvet a jogi szemináriumnak. Az Észak-Németországban postára adott küldemény feladójaként "A. Sinner" szerepelt. Az egyetem könyvtárosa, Carl Erich Kasper szerint rejtett bűnbánatot fejez ki a feladó megjelölése, ráadásul nem is német, hanem angol nyelven. Angolul ugyanis "a sinner" azt jelenti, hogy "egy bűnös". Németül ugyanez "ein Sünder" lenne - olvasható az AFP jelentésében.
   *
   A könyvvel - könyvekkel - kapcsolatos bűntudat szándékos felkeltésének mintapéldáját látjuk a cikkben. A könyvtáros szakma koholmánya, hogy nehéz éjszakát szerezzen nekünk, feledékeny kölcsönzőknek, netán képzett könyvtolvajoknak. Egy időben a beragadt, költözéskor a többi közé keveredett könyveket elkülönítve tartottam, ha egyszer abba a városba, arra a környékre jutok, magammal vigyem, visszaszolgáltassam, ne fosszam meg olvasótársaimat az adott könyv élményétől. Ma már letettem róla, a könyvtári könyvek karanténja is megszűnt. De meglehet, átgondolom. A könyvtárak egyre szegényebbek, én egyre többet olvasok, de egyre kevesebbet a polcokról, ez lehet, így marad.
   
   3. Ingyen mozi a Magyar Kultúra Napján
   
   Emellett a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának rendezésében nagyszabású filmes eseményt is tartanak Budapesten. Az Uránia Nemzeti Filmszínházban 18 órakor kezdődik az ünnepi esemény, és másnap reggel 6 óráig - mindhárom teremben - nonstop peregnek a filmek. A kulturális tárca tájékoztatatása szerint az érdeklődők mintegy húsz - régi és új - filmet ingyenesen tekinthetnek meg.
   *
   Ez - így - kevés. A mentalitás változatlan. Megajándékoznak, de zsákbamacskával. Miért húsz, milyen húsz, mikor kezdődik az egyik, mikor a másik. Kétszer lapoztam végig. Úgy látszik, ez a fő információ, hogy ingyenes. Attól majd tódul a nép. Jellemző.
   
   4. Garaczi a Törzsasztalban
   
   Garaczi Kertész Imre Nobel-díjáról szólva úgy vélte, hogy az nagy esély a magyar irodalomnak, hogy világszerte megismertesse magát, az esély megfelelő kihasználása azonban a kultúrpolitikán múlik.
   
   *
   Hülyécske kérdések - persze, mit lehet kérdezni - laza, okos válaszok. Olvasd el.
   
   5. Róbert László: Szalonbalos idióták?
   
   A nagy problémája a világnak az, hogy ezek ketten - Szaddám és Oszama - most egymás malmára hajtják a vizet, amelynek közös forrása az Amerika-ellenesség. És maradjunk Texasban: a közvélemény-kutatók szerint Bush népszerűsége a tavalyi 85% helyett jelenleg 57%-ra esett. S mennyi lesz, ha megérkeznek az első koporsók, miközben megindul a 2004-es választási kampány?
   
   *
   A szocialista újságírás újkori remeke. Ügyes, pontos, tele példázatokkal, még JA is berántva, csak éppen senki meg nem mondja, a szerző szalonbalos idióta, avagy éppen ellenkezőleg. Népszabadság
   
   6. Liszkai-levél a kedves olvasóhoz
   
   A Magyar Nemzet ellehetetlenítésére irányuló folyamatos hatalmi törekvések miatt megváltozott gazdasági helyzetünkben, sajnos nem engedhetjük meg magunknak, hogy a lapunk nyomtatott változatának megjelenésével egyidőben azt az interneten is hozzáférhetővé tegyük. Természetesen az MNO látogatóját nem kívánjuk megfosztani attól a lehetőségtől, hogy korábbi lapszámainkat olvashassa, ezért az ú.n. print változat a megjelenési napot követő egy hét múlva, a szokott helyen megtalálható.
   
   *
   Nem értem ezt az ellehetetlenítést. Azt sem, hogyan gondolják, hogy egy hét múlva bárki elolvassa a hét napos napilapot. De semmi gond. Összedobjuk nekik. Csak rakják ki a perselyt.

   *************************

   január 20.
   
   
   1. Ismeretlen Jagger-Lennon dalra bukkantak
   
   Több mint negyed század után előkerült Londonban egy eddig nem publikált zenei felvétel, amelyen a két egykori rivális, John Lennon és Mick Jagger közösen ad elő egy dalt. A Too Many című Willie Dixon-blues egy jelöletlen lemezen van; a felvételen az azóta megölt ex-Beatle gitározik, a Rolling Stones ma is aktív, 60 éves frontembere énekel.
   *
   Nem jelenthetett meg, még ha rajta is mindkét zenész zsenialitása. A Stones az ördög, a Beatles az angyal. Az angyal és az ördög nem pengethet egy dalárdában. Mivé lenne a világ, mit gondolnának a megzavarodott rajongók, sikoltoztak az arculatformáló szakemberek.
   

   2. Kölcsey Ferencre emlékeztek a magyar kultúra napján
   
   A Himnusz költőjére, Kölcsey Ferencre emlékeztek vasárnap Szatmárcsekén a magyar kultúra napja alkalmából.
   *
   Legyen, hát legyen. Legyen az a Himnusz. Lerágva, szétszedve. Volt idő, amikor a hallgató, ha jobban belegondolt, sikítófrászt kapott a gondolattól, hogy miközben őt meghatja a Himnusz valami díjátadás közben, a Nógrád (etc.) megyei párttitkár egyugyazon Himnusz hallatán érzékenyül el. És még. A Himnusz írója nem csigázza fel a kíváncsi, fiatal írótanoncot. Az sem, hogy a kor - eredetileg kicsi - nagyjaival, Kossuth-tal, Wesselényivel barátkozik. A persze már igen, hogy egy mozdulattal leveri a polcról Berzsenyit, akit közönségesnek, durva parasztnak, Csokonait, akit bokatájon szállóan parlaginak tart. Ez már érdekes. Közben talán nem annyira. Kiderültére viszont - hogy nem annyira érdekes ez az egész ügylet, az irodalomban sok minden mozgatja a szálakat, persze ez nem derül ki első (második, harmadik, negyedik) nekifutásra - már jól elvan a romantika korában. És nem bánja, hogy minden oktatói erőfeszítés ellenére gonddal megolvassa például a Csongort. Éljen Kölcsey.
   
   3. Baráti társaság alakult Benyovszky Móric emlékére
   Magyar-madagaszkári baráti társaság alakult Benyovszky Móric emlékére; a szakmai, tudományos kört az egykori világutazó, több nemzet hőseként számon tartott madagaszkári király emlékének ápolására alapították szombaton Budapesten.
   *
   Nincs még öt éve, hogy az országos alapítványalapítás lázában néhány nagyokos összeült, hogy eldöntse, milyen díszes, mutatós, az országimázs szempontjából akár jelentős figuraként is eladható felfedező, tudós, katona, irodalmár nevére felfűzött alapítvánnyal csapolják meg az újraéledő alapítványi rendszert, közvetve az érintett minisztériumot. Ekkor felmerült Benyovszky Móricz neve is. De leszavazták. Ekkor hallottam először, hogy olyan személy, történelmi esemény, jeles korszak, amelynek országos felidézésében Juhász Jácint aktívan részt vett nem adható el. Mint kiderült, a Benyovszky-filmre gondolt, aki észnél volt a döntés előkészítésében.

    Csak most értettem meg, miért. Csak most láttam egy-két snittet a filmből. Hát, mit tagadjam. Igaz. A Benyovszky Móric Baráti Társaság nem kaszálni akar. Kapálni. Valódi célokkal alakult. Adja Isten. Egy jó baráti társaság csak jó lehet, főleg, ha mint magadaszkári szabadsághőst, felfedezőt, feltalálót támasztja fel Benyovszkyt.
   
   4. Mészöly-születésnap
   
   SZÜLETETT : 1921.01.19., Szekszárd MEGHALT : 2001.07.22., Budapest Kossuth-díjas író. Meséket, ifjúsági regényeket, elbeszéléseket, verseket, regényeket, esszéket, tanulmányokat, publicisztikát írt. Legismertebb művei: Magasiskola, Az atléta halála, Saulus, Film, Pontos történetek útközben.
   *
   Milyen különös dolog is ez Mészöly Miklóssal. Amikor szécsényi középiskolásként - a klozetban, és ide-oda elbújva - végigolvastam az addig fellelhető munkáit, pl. a Jelentés öt egérről-t, azt hittem, más nem is tud róla, hogy van egy ilyen nevű író, magamnak fedeztem fel, nem ajánlotta senki. Ma is bennem van az akkori felfedezés öröme. Szinte kitörölhetetlen. A pontos történetek, pl. Vagy az Atléta halála. Később a Film.
   

   
   5. Doszpot helyett Vadász János
   
   a Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) vezetője kerül a Házba.
   Egy korábbi hír: Vadász János új megbízatása miatt lemondott a KKDSZ elnöki tisztségéről. Munkáját az elnökség a #8220;Pro Meritis" kitüntető emlékplakettel, a Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztérium a #8220;Munkaügyért" díjjal, a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma a #8220;Közszolgálatért" díjjal köszönte meg.
   *
   Hogyan oldja meg a kormányzat, hogy elejét vegye a sztrájkoknak, munkabeszüntetésnek, demonstrációknak, tüntetéseknek? Ki, mit gondol? Persze, úgy. Ahogyan egy okos, a szocializmus szakszervezeti viszonyi közt nevelődött, stabilizálódott lelkű szakember tenné: beülteti a parlamentbe a fontos szakszervezeti vezetőket. Vadász már a szeptemberi rendkívüli kongresszuson lemondott. Csak állt a legkedvesebb szakvez. a páston. Ugrásra készen. Odabent lassan megalakítható egy szakvez-frakció, frakcióvezető: Nagy Sándor. Az volna az igazi érdekképviselet. Egyenesen a parlamenti pergőtűzben képviselhetik a képviselendőt. Csak túléljék valahogy. Kár lenne értük.
   
   6. Teremdöntős a Fradi, az újpestiek büntetést kapnak

   A Ferencváros 4-2-re győzött a Pécs ellen, így az NB I éllovasa jutott tovább a labdarúgó terembajnokság dunaújvárosi selejtezőcsoportjából vasárnap. A szombati fordulóban az Újpest az utolsó helyen végzett, Szabó András vezetőedző a gyatra szereplés miatt a hétfői edzésen elbeszélget futballistáival, s - mint azt a tréner elmondta - közülük néhányan a büntetést sem kerülhetik el.
   *
   Nem megy. Tegnap - vasárnap - is kimaradt a Teremtorna. Mára az sem tiszta, ki játszik az első osztályban. Azt sem tudtam, hogy a Vasas a második osztályban nyomja. Ha ezt Kádár megérhette volna. Torgyán Fradielnöksége (és Deutsch sportminisztersége) óta kizártam a sportot. Nincs mit hosszan mondani, csak összerándul az ember gyomra, amikor elemi szimbólumként kart karba öltve párban érkeznek: magyar sport, magyar politika. És ebben a sportolók - labdarúgók - csak okozat. Maradt a helybenjáró lépcsőgép, ha kívánlak sport, mint falat kenyírt.
   *
   Fórum