Alighanem a P. Howard írói álnéven közismert Rejtő Jenő az egyetlen magyar író, akinek könyveit minden nemzedék örömmel olvassa ? ennek ellenére még a neve sem fordul elő sem Rejtő, sem Howard formában irodalomtörténetünkben: nem esik róla szó az iskolákban, a kánon szemérmesen hallgat róla. Pedig ez a Rejtő-Howard vagy hét évtizede nevetteti már a legszélesebb magyar olvasóközönség egymást követő nemzedékeit. Az utóbbi évtizedekben azonban megindult felfedezése, újraértelmezése: több kortárs írónk és költőnk merített a rejtői világból, Parti Nagy Lajostól Orbán János Dénesig. (Parti Nagy Lajos: a fiumei kettes számú tengerész-szeretetotthon teraszáról látni a tengert). Azóta utcát is neveztek el róla, és egy civil szervezet pénzgyűjtésbe kezdett, hogy végre szobrot kapjon. (A kezdeményezés teljes dokumentációja itt.) Egyik jellemző figurájáról, Troppauer Hümérről, a dilettáns költőről pedig még fesztivált is elneveztek. (Az idei fesztiválról itt.)
Péhóvárd
Ezt a P. Howard nevet nem szabad kényeskedő angolsággal kimondani, hanem jó magyaros hanglejtéssel Hovardnak, sőt Péhovardnak ejtendő: így mondta ő is, így emlegetik olvasói is. Még a nevét sem szabad komolyan venni, mint ahogy egyetlen mondatát sem.
Rejtő Jenő egyébként olyan figura volt, és úgy élt, mintha maga P. Howard írta volna. Hosszú, valószínűtlenül sovány, fiatalon kopaszodó férfi volt, aki nyaranként hosszú órákon át ült az Andrássy úti Japán kávéház teraszán, előtte papírköteg és tintásüveg, kezében hosszú szárú, bemártós tollhoz való tollszár, és apró betűkkel szorgalmasan írta a regényeit. Körülbelül szemközt volt a főleg ponyvaregényekkel üzletelő Nova Könyvkiadó, ahol a szerzőknek csak elkészült kéziratokra fizettek igen alacsony honoráriumot; azaz éppen Rejtő Jenőnek nagy honoráriumot fizettek, amikor már országszerte várták az új Howard-könyvek megjelenését. Ő is csak kéziratra kapott pénzt, de úgy, hogy soronként fizették. Ha Rejtő a kávéházban ivott egy feketét, akkor az elkészült szövegből letépett három-négy sort, ebben már benne volt a borravaló is. A főpincér pedig átment a Novához, és beváltotta; a kiadó pedig a teleírt papírfecnit hozzáragasztotta az eddig küldött anyaghoz. Ha pedig az író ruhát csináltatott, akkor a szabónak három-négy elkészült oldallal fizetett, és akkor a szabó ment el a Novához, ahol megkapta munkadíját.
Út a Lipótra
Esténként azután Rejtő villamosra ült, és kiutazott a Lipótmezőre, a híres tébolydába, mert súlyos idegbetegség címén és okából ott lakott, csak napközben kiengedték, mert nem volt ön- és közveszélyes. Egy este későn érkezett, már zárva volt a kapu; rugdosni kezdte. A portás megkérdezte, mit keres.
? A hálószobámat ? válaszolta.
? Megőrült?! ? kiáltott rá a kapus.
? Igen, azért van itt a hálószobám!
Tragikus halál
A történet folytatása sajnos tragikus: a súlyosan beteg írót mindennek ellenére a második világháborúban elvitték munkaszolgálatra, egyenesen a tűzvonalba, a Voronyezs környéki télbe, ahol ezekben a napokban az ötven fokot is megközelítette a hideg. A visszavonulás poklát ? amely 1943. januárjában kezdődött ? már nem érte meg. Legyengült szervezetének éppen elegendő volt a hideg, az embertelen bánásmód, a szakadatlan életveszély. 1943 újév napján halt meg.
A zugárusok védőszentje
1945 után vagy egy évtizedig egyszerűen ponyvának vélte a hivatalos irodalom, és nem adták ki. Ennek az lett a következménye, hogy könyveit a zugpiacokon elképesztően magas áron adták-vették. Amikor végre 1956 nyarán újra megjelent olcsó áron A láthatatlan légió ? a zugárusok névtelen levélben megfenyegették a kiadó vezetőjét, hogy lelövik, ha még egy Howardot ki mer adni, mert tönkreteszi az üzletüket. Ám a kiadót mégsem lőtték le, a Howard-regények azóta sorozatosan és óriási példányszámban újra és újra megjelennek.
Rejtő, a hippi csöves
?Költő voltam, filozófus és mindössze huszonkét esztendős?: az ifjú Rejtő Jenő 1927 és 1930 között becsavarogta?körbecsövezte Európát. Erről a néhány évről születtek azok a naplójegyzetek, hosszabb-rövidebb feljegyzések és visszaemlékezés-töredékek, amelyeket egy nemrégiben a Petőfi Irodalmi Múzeumba került Rejtő kézirat-együttesből Varga Katalin válogatott össze és adott közre Megyek Párizsba, ahol még sohasem haldokoltam címmel. A válogatáshoz csatolt utószavában ?útirajznak? nevezi a ? részben talán ?menetközben?, részben valószínűleg kevéssel a hazatérés után íródott ? munkát, amely szerinte ?méltán okoz meglepetést Rejtő Jenő hűséges olvasóinak?. Egyik levelében olvashatjuk a következőket: ?toloncúton Tarvisióból Klagenfurtba kerültem ahol a rabok télen fát vágnak a börtönudvaron. Ezt egy színes riportban megírtam az Ujságnak.[?] És megírtam azt is, hogy milyen a börtön Zürichben, ahol engedély nélküli házalásért ültem két hetet. Ekkor egy Gattmann nevű hölgy írt, hogy a Révai szívesen venné egy rövid lélegzetű regényemet. Mire hazajöttem A párisi front ? című regényem négy kiadást ért meg közvetlenül egymás után és második megjelenésem előtt a Nyíl tönkrement.?
A Nyíl
A Nyíl egy elfeledett és rövid életű regényújság, mely talán csak arról marad nevezetes, hogy itt jelent meg Rejtő első hosszabb szépirodalmi munkája: 1932. július 28-án, a 30. számban: A párisi front című kisregény. Egy külföldön élő, állástalan fotóriporter révén megismerhetjük belőle a francia főváros napi életét, híres kávéházait, a Coupole-t, a Dome-ot, ahová a kint élő, nagyobbrészt munkanélküli magyarok jártak. Később ezek a helyek szinte toposzokká váltak, amelyeket minden Párizsban játszódó regény megemlített. Mindezeket Rejtő saját tapasztalataiból ismerte, legendás csavargásai során itt is megfordult, és hasonló körülmények között élt, mint hősei. (A Nyílról itt.)
