(MTI) - A Széchenyi-díjas irodalomtörténész, aki 1956-ban negyedéves egyetemi hallgató volt, a forradalom és szabadságharc irodalmáról szóló, középiskolás diákok előtt tartott előadásában úgy fogalmazott: vannak a magyar történelemnek katartikus pillanatai. Ilyen volt 1703-ban a Rákóczi-szabadságharc kezdete, majd 1848. március 15-e és 1956. október 23-a.
Pomogáts Béla 1956-ról szólva azt mondta: ritka az akkori emelkedettség a magyar történelemben, azt pedig nagyon sajnálja, hogy 1989 után a magyar társadalom képtelen volt felnőni arra a magaslatra, amiben ,56-ban élt.
Az irodalomtörténész, aki 1995 és 2001 között a Magyar Írószövetség elnöke volt, gyalázatnak nevezte, ami a forradalom 50. évfordulóján történt, tragikus pillanatnak mondta, hogy állítólagos tüntetők lehurrogták, kifütyülték Kosáry Domokost, az 56-os Emlékbizottság elnökét Budapesten.
Pomogáts Béla a forradalom egyik legfontosabb versének nevezte Illyés Gyula: Egy mondat a zsarnokságról című költeményét, annak ellenére, hogy az nem akkoriban íródott. A verset Illyés Gyula 1950-ben írta, csak legszűkebb baráti köre tudott róla, a később évtizedekig tiltott költemény november 2-án jelent meg az Irodalmi Újság forradalmi számában.
Előadásában kitért arra, hogy számos verset írt a forradalmi napokról Vas István, Benjámin László, Zelk Zoltán. Emblematikus írásként említette Tamási Lajos: Piros a vér a pesti utcán című, a rádióban ,56 októberében többször is beolvasott versét.
Pomogáts Béla az 1956-os forradalom utolsó szavának nevezte az írószövetség december 28-i közgyűlésén közzétett, Tamási Áron által fogalmazott, a nemzeti függetlenség mellett kiálló Gond és hitvallás című nyilatkozatot, amelyet stencilezett röpirat formájában terjesztettek.
Egy államvédelmi különítmény két nap múlva lepecsételte az épületet, majd feloszlatták a szövetséget, és megkezdődtek az íróperek - tette hozzá.
