 |
| Tóth Krisztina |
"Szodoma alszik és Gomorra alszik./ A szexmunkások mind aludni tértek, /a szőnyegpadlón megdermedt az aszpik, /az utcalámpák úgyfelejtve égnek". Tóth Krisztina Ünnep című versének részlete (amelyet az író-költő a kötet bemutatóján fel is olvas) jól érzékelteti azt a szövegvilágot, amelynek az olvasó részese akar lenni, valahányszor Tóth Krisztina-művet vesz a kezébe. Az írás pátosza szöges ellentétben áll témájával, az ebből származó termékeny kontraszt mégis valami szépet, egyszerit varázsol.
Ahogy a Petőfi Irodalmi Múzeumban megrendezett könyvbemutatót moderáló Valaczka András magyartanár is rámutat: a szerző szövegei olyan regisztereket szólaltnak meg, hogy a diákok ezek esetében "veszik az adást", közel érzik magukhoz. Az említett vers kapcsán úgy fogalmaz: az itt felvonultatott társadalmi tabló a realista nagyregényeket juttatja eszébe. A felvetésre, miszerint Tóth Krisztina a líra nyelvén is képes példázatszerű parabolákat elmondani, a szerző kifejti: fontos minden olyan megtalált mondat, amely önmagában közvetíteni tud egy sorsot vagy történetet. Líra és próza között esetében igen erős az átjárás, bevallása szerint kezdetben nem mindig evidens, hogy egy adott gondolat, elem hol találja meg a helyét.
Az egyes írásaiban megjelenő keserédesség kapcsán az író rávilágított: "Nehéz dolgokról csak humorral, távolságtartással lehet beszélni". Bár egyáltalán nem ódzkodik a pátosztól, kell valami, ami egyensúlyt teremt. Szerinte a személyes magárahagyottság, ha nem közvetít valami világban való elveszettséget, akkor éppen a lényegét veszíti el. Ezért is váltanak ki egyszerű történetekként induló, majd fokozatosan egészen más szférákba szivárgó írásai hátborzongató felismeréseket az olvasóból. A Hazaviszlek, jó? tárcanovellái helyenként igencsak mélyen nyúlnak a befogadó belsejébe, markolják meg egyszer a rekeszizmot, másszor inkább a gyomrot. Felkavarnak, hogy aztán egy kis időre ismét lenyugtassanak, és fordítva - mindezt pedig sikerül jólesően tenniük.
