Rudolf Chmel: Tőzsér Árpád: Az irodalom határai Tőzsér Árpád monográfiájának alcíme egyben pontosítás: Cselényi László és Grendel Lajos művei s a határon túli magyar irodalom kérdésköre, ami egyértelművé teszi, a szerző az irodalom mely "határaira#8220; gondol. És mindjárt tegyük hozzá, ez a monográfia egy olyan egyedi szemléletet képvisel, amely nemcsak újszerűen, de első ízben próbálja mélyrehatóan elemezni az eleddig hagyományosan a nemzetiségi irodalom közhelyével elintézett fenomént. Tőzsér Árpád a szlovákiai magyar irodalom (egy következő közhelyes fogalom) két kulcsfontosságú szerzőjének műveivel dokumentálja, hogy a valódi irodalom egyben további fogalmaknak is (nemzeti irodalom, világirodalom) ellentmond, hogy túlnövi és bővíti őket. Így a nemzeti irodalom hagyományos fogalma ebben a mély szemléletben Tőzsér számára szintén szűk és problematikus. Az 1945 utáni szlovákiai magyar irodalom fejlődésének Tőzsér Árpád szerint két legmeghatározóbb szerzője, Cselényi László költő és Grendel Lajos prózaíró kulcsfontosságú művei nyitottságukkal és recepciókészségükkel "a kultúrák világirodalmi dialógusát teremtették meg, mégpedig úgy, hogy ennek a dialógusnak a magyar (és a szlovák fordítás révén a szlovák) nyelv immanenciái is részesei." Tőzsér Árpád monográfiája tehát újra megpróbálja megvilágítani és főleg megkérdőjelezni azt a fogalmat, ami hagyományosan "szlovákiai magyar irodalomként" határozható meg, vagy korábban ún. nemzetiségi irodalomként. S ezt a szerző sem az elmúlt szocialista, sem az akkori vagy mai nemzeti irodalmi dogma törekvéseinek részeként fogja fel, és nem is a szervezetekhez, intézetekhez, államhoz való kötődésének viszonylatában vizsgálja (az irodalom minőségében szerinte ezek nem játszanak különösebb szerepet), sokkal inkább olyan jelenségnek tartja az irodalmat, amely bizonyos esetekben és adott időszakokban - a nyelv és a szabadság lényegének Barthes-i felfogásának értelmében - képes túllépni a prakticizmustól és a nemzeti-társadalmi didaktizmustól való függőségen. Tőzsér Árpád monográfiájában az 1945 utáni szlovákiai magyar irodalom fejlődésének legjelentősebb problémáit emelte ki, és két legreprezentatívabb képviselője műveinek interpretációján nemcsak e fejlődés ellentmondásosságára és dialektikájára mutatott rá, hanem alkotásaik jelentőségére is olyan összefüggésekben, amelyek meghaladják a használatos irodalomtudományi, illetve elméleti fogalmakat. A monográfia ösztönző jelentősége úgy a szlovák, mint a magyar irodalomtudomány kontextusában időszerű. Tartalom Szlovákiai magyar irodalom - to ti? |
