Sisso: (Egy) Isten a szappanopera producere (Barátok közt ellenség)

   A forgatókönyvíró hóhérok szép lassan kíírták a sorozatból a komplett Hoffer családot, amelynek három tagja a mindenkori felmérések szerint a legnépszerűbb volt a nézők körében. Olyannyira megsértődött a lakosság, hogy Halász Gábor, alias Hoffer Misi visszahozataláért vidéki, bolti eladó lányok indítottak mozgalmat, ami talán csak a rejtélyes Isaura történet múlt eddig felül, miszerint a brazil rabszolgalány kiszabadítására gyűjtött egy kelet-magyarországi nyugdíjasotthon.
   
   Ilyenkor mindig elgondolkodom, hogy mennyire lealacsonyító az ilyesmi rám és az emberiségre nézve, mert, mondjuk, ha a televíziózási szokásaink (tévéműsoraink) alapján ítélnének életre méltónak, vagy a létezésre nem érdemesnek az ide látogató, militarista érzületű, idegen lény hordák, akkor nincs sok kétségem azt illetően, hogyan döntenének. De itt most meglepő módon nem az elpusztíthatatlan szappanopera érdemeinek további kicsinyítésével szeretnék foglalatoskodni. Brazíliában is többször meghirdették már a telenovella végét, aztán mégis újabb kis paraziták ütötték fel a fejüket.
   
   Annak ellenére, hogy a Vészhelyzeten kívül bármely sorozat szereplőivel képtelen vagyok azonosulni, meghatódtam a filmtestvérek történetén.
   Ez az egész Hoffer eset másképp alakult, mint bárki gondolta volna. Konta Barbara, alias Hoffer Eszter önként hagyta ott a sorozatot, de ugyanazon okok miatt, amelyek miatt filmbeli, a magyar szappanoperák történetében elsőként egy nem bugyuta homoszexuálist játszó bátyját, és halálos betegséggel kűzdő apját eltávolították. Nevesül, hogy producerük jó paternalista módjára nem csak a sorozat menetén uralkodott, hanem elkezdett istent játszani színészei magánéletében is.

   
   Az már így első ránézésre megjósolható, - borítóján a kissé boldogtalannak tűnő Barby és Ken -, hogy siker könyv lesz. A nagymamák és náluk tévéző unokáik körében legalábbis biztosan. A lelkes nénik majd jól elküldik a francba a televíziót, ami kegyetlenül bánt a Hofferekkel, aztán követelik a következő szériát.
   A szerző és a teljesen összenőtt két interjúalanya egyébként élőben sem tűnt hiteltelennek, nem viselkedtek úgy, mint akiket megvettek kilóra azért, hogy megfúrják az egyik kereskedelmi tévécsatorna, amúgy is minimum kétséges jó hírét.
   
   Akkor viszont, ha mindez igaz, nagyra kell értékelnünk a bátorságot, hogy akár a későbbi egzisztenciájukat fenyegető könyv turnéjukon teljesen egyszerűen azt fogalmazták meg a hallgatóságnak, hogy ne hagyják titokban megalázni magukat a felettük álló mindenkori hatalom által.
   A szerzőnek pedig annyi a véleménye, hogy a médiának ebben segítenie kell, különben meg, ha őt kirúgják ezért valahonnan az ügy érintettjeinek közbenjárása folytán, akkor az azt jelenti, hogy a nyilvánosság, mint erő megszűnt létezni, vagyis, ami képviseli a nyilvánosságot, pont az sérült meg. Már ezredjére és nem utoljára, de talán nem végérvényesen. A könyv hasznos médialelet.
   
(fotó: siss)