|
KRISTÓ NAGY ISTVÁN A Sorstalanságról - kissé másként Kertész regényének fiatal hőse (regényről van szó s csak áttételesen önéletírásról) családtalan, hazátlan, iskolázatlan (műveletlen?), vallástalan, osztályidegen (kallódó, határhelyzetben lévő kis-középosztályi) - ezért sorstalan. Sose kapott szeretetet, nem csoda, hogy maga sem szeret, se iskolát, se igazi barátokat. Kibontakozó szerelme is semmibe hull. Hol kap végül, meglepő módon szeretet? Buchenwald-ban, a kórházban, ahol ápolók s orvosok embermódra bánnak vele - tán ezért is vágyik vissza a felszabadulás utáni Pestről a Lagerba Sorstalan, kallódó (akárcsak Kafka Amerikájának főhőse), de van magához való esze, az írónak pedig készsége, szakmai felkészültsége, hogy mindezt meglássa, tudatosítsa és sarkítva kifejezze, látszólag egészen pontosan, ám kissé mégis elrajzoltan, ezáltal ironikusan. Jellegzetes a szenvtelen pontosságra törekvés racionalizmusa (vagy látszata!), s e "ráció" még az embertelenség képviselőinek saját szempontjait is képes magáévá tenni: ez emeli ki az egész holocaust s benne minden magyar csendőr, német katona, kápó s a beletörődő zsidó fiú magatartásának (megintcsak kafkai) abszurditását. Ami történik, újra meg újra ráébreszt az egyéni felelősségre, ami eleve semmissé teszi a "parancsra tettem" közhelyét, és az egyéniség rajza itt is megjelenik: egy pesti rendőr, egy brutális csendőrtiszt, egy elállatiasodott kápó; pozitíve pedig egy-egy hős, emberséges és segíteni kész lengyel szanitéc személyében. Mert megjelenítődik (a Gonosszal szemben) mintegy ellenpontként a hősi magatartás: egy rabbié, egy mindhalálig "tiltakozóé" s a nem csak passzív, hanem segíteni is képes politikai foglyoké - az utóbbiak által maradhat meg a végképp legyengült, beteg, már-már másokhoz hasonlóan önmagát is feladó ifjú. Az erről szóló fejezet a bizalmas belső összetartás, sőt ellenállás dokumentuma. Alapvető "baj" az emberiség múltjának megannyi rémtörténetével van, hogy csak az mond(hat)ja el azokat, aki megmaradt; még Beckettnek a (szinte a koncentrációs tábor foglyaihoz hasonló módon) teljesen elembertelenedett állapotban lévő szereplői is léteznek. A nemlét, hacsak nem valami transzcendenciára tekintő felfogásban (mint például Szabó Magda Katalin utcájában), kifejezhetetlen, és bizony sokszor épp a legkülönbek pusztulnak el - ezt Kertész is ábrázolja. Buchenwaldban végzik ki a német munkásosztály 20. századi legkülönb képviselőjét, Thälmannt És az Auschwitzban vagy akár a lazábban organizált Buchenwaldban elpusztultak pedig szükségképpen hallgatnak. A Sorstalanság hőse átlagos pesti srác, nem túl magas tudatszinttel, s ezt hitelesen visszaadni nehéz írói feladat. Sikerült a fiatal Capotenak, Salingernek, nálunk Somogyi Tóthnak, de egyikük ifjú szereplője sem kerül ilyen tragikus helyzetbe - amit a kamasz történeti rálátás nélkül érzékel, s amit észrevesz, csöppet sem elvont. Viszont a tapasztalatok fölidézése igencsak tárgyilagosan történik: nincs a tragikum, a szörnyűségek szinte közhelyszerű, igen elterjedt leírása, mint (hogy egyetlen példával éljek) a kanadai George Gabori - először ott megjelent - Amikor elszabadult a gonosz című dokumentumkönyvében. Kertész ábrázolásában van valami lassú fokozás, helyesebben a fokozatos süllyedés érzékeltetése. Vallás, haza, emlékezés értelmét veszti, csökkennek a fejadagok, nincsenek tervek, ambíciók - ez a sorstalanság állapota. Közben a pesti srác felnőtté érik. Ekképpen az egész mű a nevelési-neveltetési regény sajátosan groteszk parodizálása lesz. És ha valaki mindezt távolságtartással (vagy újraolvasva) teszi magáévá, akkor felfedezheti a Krúdy-iskolát folytató s itt elmélyítő, spontánnak mutatkozó megkonstruáltságát, szépségét (Krúdy spontaneitása nélkül). Nem igaz, hogy nem volt kritikai figyelem Kertész munkássága iránt, viszont valóban nem volt számottevő. (Magam is szerepeltettem már vagy tíz éve a Bölcsességek könyve című antológiám III. - 20. századi - idézet gyűjteményében.) A tartózkodás fő oka lehetett, hogy a keresztény magyarság és magyar zsidóság együttélésének időnként megújuló ellentmondásos megítélése (mint pl. Szekfű Három nemzedékében), majd a német parancsot (és annak kiszolgálását) követő tragikus fordulat máig szinte "tabu" téma, s hasonlóképpen az német földön és Ausztriában is. Egyre kevesebb a túlélő, a középkorúak számára pedig mindez egyre elvontabb "történelem" lesz, ami még igazi tanulsággal sem szolgál. Ezért fontos a tanúság. Kertész épp abban (is) remekel, hogy az utolsó pillanatban való megmaradásig vezető utat képes fokozatosan ábrázolni: a kiszolgáltatottságot, az éhezés s a munka gyötrelmét, mely utóbbiról viszonylag kevés szó esik - nem halmozza a rémségeket, csak jelzi. Egyetlen eset: amikor elejt egy - nem is túl nehéz! - cementeszsákot, s ezt rögtön megtorolják, mint ahogy kegyetlenül, kínzással, majd halállal büntetik mások sikertelen szökési kísérletét. Ezek a villanások épp visszafogottságuknál, kivételes voltuknál fogva válnak megrendítővé, s ennek a "kivételes" magatartásnak és helyzetnek az ábrázolása lehetett az, amely a Magvető Kiadó különben igen érzékeny, sőt nem egy, akkoriban szokatlan szemléletet is elfogadó igazgatóját a mű felháborodott visszautasítására késztethette. A fiatal fiú Buchenwaldban tölti pokoljárásának nagyobbik részét - Auschwitzban csak pár napig van. A buchenwaldi politikai foglyok ellenállását és titkos szervezkedését mutatja be egy 1958-as NDK-beli mű, Bruno Apitz Farkasok közt védtelen című regénye, ami a "szocreál" követelményének megfelelően leegyszerűsített, kiszínezett, heroizált történet, bár dokumentumregény. Az NSZK-ban Reich-Ranitzki ennek ellenére a szokványtól eltérő írásként méltatta, nálunk is megjelent már 1960-ban (e sorok írója fordította), s több kiadásban, mintegy százezer példányban fogyott el, hogy ezt követőleg okkal elfeledjük. Kertész műve azért maradandóbb, mert nem heroizál és (ebben sem) szimplifikál. Angol fordításával - mondják - épp az a baj, hogy elvész finom (ön)iróniája, és ezáltal sematikussá lesz. Aligha véletlen, hogy az egész világ irodalmát (Nobel-díjasokét külön is) számbavevő vezető amerikai kritikai szemle, a New York Review of Books ez év áprilisáig nem írt róla, míg például Szabó István A napfény íze című filmjéről állandó munkatársa, Deák István tollából több kolumnás cikket közölt. Deák István számos cikkben foglalkozott a holocaust s ezen belül a magyar zsidóság sorsával. A Kertész életmű, így a Sorstalanság központi témája, túl a megsemmisítő táborok valóságán az úgynevezett "zsidókérdés", pontosabban a zsidó lét kérdése, beleszámítva a mesterségesen generált gyűlöletet (ami ma többé-kevésbé "rejtve" jelentkezik). Ez a kérdés a Sorstalanság elején (még viszonylagos szabadságban) a fiatal főhős reménybeli szerelme (illetve annak nővére) részéről merül fel, és nincs kielégítő vagy "megnyugtató" válasz. Valami olyan értelmezés körvonalazódik, mely szerint a zsidóság helyzetének a kulcsa a "másság". De mi lehet ez? A regény egészének elemzése alapján talán a történetileg kialakult "érzékenység" s az ezzel a szenzibilitással sokban ellentétes önvédelmi racionalizmus, szemben például az ugyanúgy racionalista, ámde "érzéketlenebb" reformátussággal vagy a kevésbé racionális, viszont szintén "érzékeny" katolicizmussal (aminek a lengyelek a képviselői a regényben). A zsidóság érzékenységét és racionalizmusát, miközben üldöztetésnek van kitéve, "idegenségnek" minősítik. Kertész hőse szinte önmaga dekadenciájaként érzékeli ezt. Ugyanakkor a megkülönböztetést, akár az egész zsidóság, indokolt sértődöttséggel fogadja. Ez a "másság" (érzékenység és racionalitás) az, amely indítéka a mesterségesen fölajzott és a náci erőszakkal sátánivá tett antiszemitizmusnak, amit Kertész egész életművében megpróbál körüljárni s leküzdeni. Mint föntebb utaltam rá: a regény kezdetén két kislány exponálja a kérdést, és a válasz a mű végén csattan, mikoris a főhős (miután minden poklokat végigjárt) végül felszabadulva, mindezt azzal summázza, hogy mindent, mindenkit gyűlöl! E két pólus között játszódik le a fokozatosan kibontakozó, elmélyülten ábrázolt iszonyat, s mindvégig ott az érzékenység és a racionalizmus. Ez emeli föl ezt a valóban világirodalmi rangú remeklést. |
