(MTI) - Eredetileg Németh Lajosnak hívták, ám első irodalmi publikációi után anyai nagyanyja szülőfalujának nevét vette fel, s Szakonyi néven lett ismert és elismert író. Vendéglőscsaládból származott, édesapja kezdetben pincérként dolgozott, majd a Dob és a Rózsa utca sarkán működtetett (1948-ban államosított) saját vendéglőt. A gyermek Szakonyi itt testközelben láthatta kedves íróit, Móriczot, Tersánszkyt, Karinthyt, akiknek művei későbbi írói indulására is nagy hatással voltak: először versekkel próbálkozott, majd írt néhány rövidebb novellát is. Sokáig nem tudta eldönteni, milyen pályára lépjen: tehetsége volt a rajzoláshoz is, ám gimnáziumi tanulmányai végeztével úgy határozott, színésznek áll. A főiskolai felvételin Ladányi Ferenc azt javasolta neki, hogy inkább írjon még novellákat... Ezt követően pilóta szeretett volna lenni, felvételizett a Repülőtiszti Főiskolára, ahová szintén nem vették fel, viszont behívták tényleges katonai szolgálatra Piliscsabára. 1951-es leszerelése után hét évig számos foglalkozást kipróbált: volt segédmunkás egy mezőgazdasági gépértékesítő vállalatnál, csomagoló, raktáros, anyagbeszerző és kocsikísérő, a Belügyminisztérium polgári alkalmazottja, betanított munkás a Zuglói Kötöttáru Gyárban, majd a Dekorációs Vállalatnál, rézkarcügynök, betegellenőr az SZTK-nál. E változatos pálya bőséges élettapasztalatot és alapos emberismeretet szolgáltatott a későbbi művek számára.
Az íróvá érés, a pályakezdés éve 1958 volt: a Népszabadság egyik decemberi számában megjelent első novellája Kuzmics fusizik címmel. Ettől kezdve több írását is közölte az Élet és Irodalom, a Jelenkor, az Új Írás és a Kortárs, az első novelláskötetre sem kellett sokat várnia, 1961-ben adta ki a Magvető Kiadó Középütt vannak a felhők címmel. E korai művek tematikáját saját korábbi tapasztalataiból, a munkás fiatalok akkori helyzetének ismeretéből merítette.
1962-ben e novelláskötet könyvheti dedikálásán találkozott Benedek Andrással, a Nemzeti Színház dramaturgjával, aki megkérdezte tőle, nem volna-e kedve színdarabokat írni. Szakonyi azonnal igent mondott, s nem sokkal később ösztöndíjasként a Nemzetihez került. Első drámaírói sikere is ide fűződik, a színház ugyanis 1963-ban bemutatta az Életem, Zsóka című drámáját, Domján Edittel, Sinkovits Imrével és Kállai Ferenccel a főszerepben. Az emberi tisztesség és a megalkuvó magatartás konfliktusát feldolgozó darab nagy sikert aratott, mintegy kétszázszor játszották, s eljutott külföldre is. A munka mellett Szakonyi a budapesti egyetem magyar-népművelő szakára is beiratkozott, ám ezt két év után abbahagyta, s élete ettől kezdve teljességgel az íráshoz kötődött. Több évtizeden keresztül dramaturgként tevékenykedett, 1966-ig a Nemzetiben, 1975-78-ban a miskolci, 1982-től 1988-ig a győri, 1988-ban a pécsi, 1992-től 2001-ig pedig a debreceni színházban dolgozott. Elkészítette kedves írói, Dosztojevszkij és Turgenyev több művének színpadi adaptációját, A félkegyelműt, a Bűn és bűnhődést, az Apák és fiúkat, emellett számos saját színművel gazdagította a magyar drámairodalmat. Nagy siker volt az emberi elidegenedés, az elszigeteltség veszélyét megjósló Adáshiba, amelyet számos nyelven játszottak Európában, s opera is készült belőle, amit Svédországban és Szegeden is bemutattak. Hasonlóan sikeres volt a groteszk hangvételű Hongkongi paróka és A hatodik napon című darabja is.
Igen népszerűek a saját ifjúkori élményeit, az értelmiség útkeresését, az emberi kapcsolatok mikrovilágát ábrázoló prózakötetei (Porcelán baba, Francia tanya, Tudatom, jól vagyok, Napfényes Granada, A prágai szerelmesek, Pál apostol szigetei, Céllövölde). Televíziós játékaiból is megjelent válogatáskötet Harmincnégy ember címmel. 1984 és 1990 között a Magyar Nemzet munkatársaként elsősorban tárcákkal jelentkezett, s e rövidebb lélegzetű munkáit is tartalmazza az Ember az alagútban című kötete.
Sokrétegű írói tevékenysége mellett örömmel vesz részt az irodalmi élet szervezésében is. 1977-től 1982-ig a Kortárs, majd 1989-91-ben az Új Idő szerkesztőbizottságának tagja volt, 1990-91-ben részt vett az Új Írás Tanácsadó Testületének munkájában, 1993-ban a Lyukasóra szerkesztőségi tagja volt. 1962-ben vették fel az Írószövetségbe és az Irodalmi Alapba, s 2001 és 2004 között az Írószövetség elnökségi tagja is volt. 1996-tól részt vesz a Magyar Művészeti Akadémia munkájában, tagja a Francia Drámaírók Szövetségének, s 2005 óta a hazai Drámaíró Kerekasztal elnöke.
Munkásságának elismeréseként 1970-ben József Attila-, 1974-ben Gábor Andor-, 1995-ben Literatúra-, 1997-ben Kossuth-díjat vehetett át, emellett 1991-ben megkapta a Magyar Köztársasági érdemrend középkeresztjét, 2003-ban pedig a Magyar Művészetért Díjat.
Szakonyi, a női nem nagy tisztelője, a párkapcsolatok, a szerelmi játszmák ismerője és - számos művében - ábrázolója ötször nősült, első házasságából egy lánya, a negyedikből pedig két fia született.
