Szécsi Noémi: Jókai és Laborfalvi Róza

HEGEDŰS SÁNDORNÉ JÓKAY JOLÁN: JÓKAI ÉS LABORFALVI RÓZA

   1850-ben a kis Jolánkát szülei a magányosan éldegélő nagymama gondjaira hagyták annak határozott kérésére, hiszen így is maradt nekik otthonra egy hasonló típusú (ti. lány) gyermekük, a szintén Dugonics-hősnő után elnevezett Etelka. Az ijedt gyermek már korábban is hallott harangozni valami Móric bácsiról, és az egy nap meg is jelent a komáromi házban, egy szép, szagos nénivel az oldalán. A nagymama kávéval és maga sütötte kaláccsal kínálja a vendégeket, Jolánka meg csak álldigál öreganyja sarkában, és pitizik a szemével. "Hát kislányom, te nem szereted a kávét?" - kérdi a melegszívű Móric bácsi. "Dehogy nem" - válaszol helyette is a nagymama - "de a gyerek várjon, ő az utolsó, majd ha az öregek elvégezték, ő is kap, ha marad. Nem szabad a gyermeket szoktatni, hogy ő az öregekkel egyforma legyen, a gyermeknek türelmes várás a neve."
   Aztán amikor Laborfalvi Róza - a szép, szagos néni, Móric bácsi felesége - küld Pestről Jolánkának egy szép babapárt, a nagymama csak csóválja a fejét: "Te nem is érdemled meg, magad sem érsz annyit, mint amit ezért adtak." Engedelmesség, önmegtagadás - ezzel a szellemi útravalóval látta hát el az öreg, kardos Jókayné, Károly nevű idősebb fia leánykáját, és Jolánt soha nem is bántotta önmegvalósítás, individualizmus, amíg csak élt. A nagyi úgynevezett puritán kálvinista erkölcsről tanúskodó lelki nyúvasztásai annak halálával véget értek, és Jolánka szolgálatait író nagybátyjának ajánlhatta fel. Otthon lelkész apuék továbbra se hiányolták, hiszen időközben fiú típusú testvérkéje is született.

   Ha nagymama szelleme felelevenedett - pl. mikor Móric bátyja ezt a dörgedelmet intézte hozzá:"Vigyázzatok gyermekek, nehogy olyat tegyetek, hogy ősanyáitok kikeljenek sírjaikból és főzőkanállal verjenek agyon!" - biztos összeakadtak a lábai a rémülettől, de amúgy jó dolga volt Jókainé Laborfalvi Róza neves tragika háztartásában. Annak a gépezetnek volt fontos csavarja, amely az író zavartalan alkotását volt hivatva biztosítani.
   Nőcselédek, nőrokonok és maga a feleség munkálkodott nap mint nap, hogy az író úrnak nyugta legyen és mindannyiuk eltartására kellő mennyiségű pénzt termeljen megejtő regényeivel. Beteges természete - mellbaja - ha elővette konyakos tejjel kúrálták, és amikor az éppen újságszerkesztő Jókait kormányellenes keménykedésért egy hónapra bekasztlizzák egy hónapra egy full extrás, kétszobás börtöncellába, rohan a cseléd az otthoni ebéddel a Magyar utcából a Nádor kaszárnyába, hogy útközben ki ne hűljön, hiszen akkortájt még nem volt sikló sem.
   A nagy mesemondónak gyenge teste mellett gyenge gyomra is volt, ezért csak a következő diétás ételeket fogyasztotta szívesen: túrós csipedettet, paprikás csibét - csibének a zúzáját meg a combját, libának a mellét, hidegen, tavasszal a tárkonyos bárányt. Ragaszkodott a kék bodros káposztához füstölt disznóorrjával, mézzel, mazsolával, sült gesztenyével, de csak ahogy az édesanyja főzte. Kedves hétköznapi étele volt a bab malackörömmel (költőibb nevén görögolvasó aranybakanccsal), és a bab (ld. Jókai bableves) egyébként is olyan becsben volt a háznál, hogy Jókai felvetésére még a vendégségbe érkező Lisztnek is babot főzettek, miután a háziak értesültek róla, hogy annak bizony már egyetlen foga sincs.

   Hát bizony, Jolánka perspektívája legfőképpen konyha felőli, szívesen elmerül Jókai mint svábhegyi őstermelő leírásába (különös tekintettel a kíváló minőségű terményekre), és a népes ottani állatsereglet enumerálásába(kutyák, macskák, papagájok, verebek, rigók, tyúkok, lovak és tehenek). Íme, Nyáry Pál halála a konyhából nézve: Jolánka az apró csipedetthez való tésztát gyúrja. Beront a feldúlt Jókai: "Nyáry Pál öngyilkos lett, leugrott a Wurm-ház negyedik emeletéről és szörnyet halt! Ne gyurja azt a tésztát, ma nem tudok semmit sem lenyelni." Ennél már csak az a nagyobb tragédia, amikor Jókainénak ellopják az óriási nagy nyestmuffját.
   Jolánka sajátos látószöge ott is nyilvánvaló, ahogyan három részre osztja nagybátyja munkásságát: 1."legszebb regényeit" (A magyar nábob, Kárpáti Zoltán) Jókai édesanyja befolyása alatt írta 2. 1857-től 1886-ig "Róza néni" befolyása 3. korszak más idegen befolyásoknak köszönhető, erről inkább szót sem szól... A nagybácsi tehát - mondhatnánk - kelesztésre váró tészta volt csak a nagyasszonyok nélkül, hogy az emlegetett metaforikából ki ne essünk.
   

Hegedűsné ott végzi, hogy a majd' negyven éve zavartalan harmóniában élő Jókai házaspár együtt utazik el Bécsbe, a Cigánybáró bemutatójára, amelynek hasznát Jókai, valódi balek módjára, fix összegért eladta az osztrák színpadraállítóknak. Jókainé már túl van a hetvenen, és némileg agyára mehetett a takarékos háziasszony-szerep, hiszen szépen összeszedi a szállodában a csibe meg sonkamaradékot a kutyái, a száraz zsemléket a tyúkjai számára. Az operett nagy siker, hazatérnek. Óriási meglepetésre azonban a folyton gyengélkedő Jókai helyett az asszony esik ágynak, és ő valóban meg is hal. "Ki fog engem ezután ápolni? Ki fogja gondomat viselni?" - zokog Jókai fogva a halott hideg kezét. S joggal, mert senki. Előbb Feszty Árpádék - Laborfalvi Róza unokájának, a Jókai által nevére vett Rózának a férje - majd Nagy Bella és a Grósz család kezére jut. S Jolánka memoárja is itt, a nagyasszony sírjánál végződik. Innentől nem emlékezik már nagybátyjára tovább...

******

Következik: Baskircsev Mária naplója

A sorozatban eddig megjelent:
Szécsi Noémi: Tiszta férfiúság