Szécsi Noémi: Nagyvilág-szemle

   
   1.
   
   Az őszi Nagyvilágot kézbe véve az olvasó már a kezdet kezdetén megdöbben, méghozzá azon, hogy Bérczes Tibor bevezető esszéje szerint (Szidják és olvassák - A mai holland nyelvű irodalom néhány sajátossága, társadalmi helye és presztízse) léteznek olyan kis népek, amelyeknek nincsen "ha nem lennének nemzeti irodalmunk briliánsai egy rajtunk kívül mindenki számára érthetetlen nyelv börtönébe zárva a világ irodalmi királyai lehetnénk, de valójában már most is azok vagyunk"-komplexusuk. Pedig a hollandoknak nincs. Ott egy rendes, becsületes kritikus azt érzi feladatának, hogy bebizonyítsa, mennyire elmaradott is a holland nyelvű irodalmi mű az egykorú világirodalmi gyöngyszemekkel szemben.
   
   2.
   
   Megrendítő olyan néplélekkel szembetalálkozni, amelyből teljes mértékben hiányzik a hisztéria! Nálunk, magyaroknál talán virtusnak is mondják ezt Szóval: semmi pöffeszkedés, megnyugodtak abban a tudatban, hogy festészetben uralják a nemzetközi vizeket, más művészeti ágazatokban jobb, ha szerényebben nyilatkoznak érdemeikről. S lám: az egyik vers (Dirk van Basteleare-é) éppen Jan van Eyck Arnolfini házaspár című festményéről szól. Szép találkozás. De hihet még az ember a versfordítások hitelességében, amióta a szabadvers dühöng és a zárt forma se ad kemény vázat a szóbűvészet eme megnyilvánulásának? Szívem kétellyel teli.
   

   3.
   
   Mindazonáltal Ronald Giphart regényrészlete elsősorban azzal vonja magára a figyelmet, hogy bár eredetileg szlenges nyelven íródhatott, mégsem bántóan kicsavart, mesterkélt a magyarítása. Én életemben nem hallottam még azt a kifejezést, hogy "túródani" (ld."Szerinted mi a túródanira gondol?"), de készséggel elhiszem, hogy a kifejezésnek van létjogosultsága, tetszik is. És milyen szép dolog asszociatív természetű irodalmi nyelvi fordulatokat használni, mint pl.: "nincsen nekem vágyam semmi, csak hogy kúrjunk egyszer." A regény egyébként Giphart Giph (!) nevű én-elbeszélőjével a kortárs holland irodalomban megesett kalandjait meséli. Noha közülünk keveseknek lehet ismerős terep, máshonnan is ismerhetjük a feltörekvő irodalmár, a beérkezett író figuráját. És vajon vannak Magyarországon bővérű könyvkiadónők, akiknek egyszerre tíz szerető az álmuk?
   
   4.
   
   Giphart szinte dokumentarizmusba csapó részletező realizmusa állítólag jellemző a holland irodalomra, de az igazi killer mégsem ő, hanem Gerard Reve. 10 oldalon keresztül voltam képes követni egy George nevű mélységesen érdektelen figura szöszmötölését. Az megragadt, hogy a főhős megveti, és legszívesebben felrúgná az őt ajnározó anyját, mint minden normális 17 éves kamaszfiú. Bérczes azzal rémisztgeti az embert, hogy Reve a magyarul is olvasható Az esték c. regényében a hős minden nap megszámolja, aznap hány szál haját vesztette el. Na köszönöm szépen.
   
   5.
   
   Viszont ha valaki ilyen címmel ír esszét, hogy "Miért akarok ártani az emberi fajnak", ahogyan Arnon Grunberg teszi, az jól tette, hogy írónak állt és nem szardíniahalásznak. Így a hatókör némileg nagyobb. Az a meglátás, hogy "Ha egy regény úgy kezdődik: "Nellikének hívták, fiatal volt, szép, okos és egészséges, és mindene megvolt, amire a szíve vágyott", mérget vehetünk rá, hogy nemsokára irtózatos dolgok várnak szegény Nellikére" éles, de nem túl eredeti elmére utal. Van még itt kultúrpolitikai-irodalomelméleti dühöngés a már emlegetett Reve szájából-tollából is, és még keresgéltem egy másik nagyság, Jeroen Brouwers Thijmen Hoolwerf c. művét, de ezt a cikk lezárásáig még nem találtam meg, noha a tartalomjegyzék jelöli.
   
   6.
   
   Az egy darab demonstrációs célból kiállított Vonne van der Meer nevű írónő vajon a magyar válogatók érdemeként magányoskodik, vagy arányokra esetleg színvonalra való utalásként van jelen egyedül a prózában? (mert költőnő persze van kettő is: Esther Jansma és Judith Herzberg) Netán fogjam be a feminista pofámat, unalmas vagyok? Valójában csak annyit még, hogy ezt a Limonádéérzést - a válogatás címadó novellája - még a "tipikus női látásmód"-felvezetés se menti meg. De a folyóiratszerkesztés útjai kifürkészhetetlenek. Kis nép, kis irodalom. De kell ilyen is. És újra, és megint: éljen soká a Nagyvilág!