Másnap Frédi felhívta Irénkét.
? Halló, Frédi vagyok, Irénnel beszélek?
? Jó napot, Frédi!
? Irénke? Sürgősen találkoznunk kell!
Egy belvárosi cukrászdában beszéltek meg randevút.
Irénke feszes nadrágot, és köldökblúzt viselt, Frédi alig használt farmert és kissé kopott zakót.
Irénke igyekezett közvetlenül viselkedni, engedte, hogy Frédi alátolja a széket, majd egy narancslét rendelt. Frédi legszívesebben egy vodkát ivott volna, de aztán ő is a narancslé mellett döntött. Mikor a pincér felszolgálta az üdítőket, Frédi a pénztárcája felé nyúlt, ám meggondolta magát, és csupán a cigarettáját vette elő. Rágyújtott, Irénkére sóhajtott, de száját rögtön lefelé irányította, így az asztal üveglapja szórta szét a füstöt.
? Irénke? ? kezdte, de elakadt. Ivott egy keveset, aztán folytatta: ? nem kertelek. Legyen a feleségem!
A bájos, szende mosollyal kortyintó Irénke köhögni kezdett, s a narancslé ? csöppet sem diszkréten, vagy szendén ? az asztallapon landolt, s nyomban öszszekeveredett a füsttel. Miután újra kapott levegőt, Irénke csak nézett, kipirult arccal, és meg sem tudott szólalni. Frédi beszélt, sőt hadart:
? Tudom, hogy meglepetésszerűen érte, tudom, hogy nem erre számított. Hozhattam volna virágot, és udvarolhattam volna hosszú hónapokig, míg ide jutunk. De Irénke? értsen meg, nem is tudom, hogy mondjam: azonnali választ várok!
? Dehát?
? Kérem, én évek óta szerelmes vagyok magába, csak sosem volt alkalmam ezt a tudomására hozni. Bár négy éve írtam kegyednek egy zavaros, szerelmes levelet, elküldés előtt a borítékra véstem, hogy égesse el. Mint utólag megtudtam, kegyed ekképpen járt el, nagy bánatomra, mert persze azért írtam ezt rá, hogy elolvassa. Belátom, rossz csel volt. Aztán angolórákra járt, hozzám. Első érkezése előtt egy kicsiny füzetecskét installáltam szobám falára, azzal a felirattal, hogy mindenkinek, aki ide belép, írnia kell bele. Egész délelőtt korábbi válaszokat hamisítottam, hogy ne kegyed legyen az első. Valami semmitmondó szöveget írt bele, de nekem akkor ez többet jelentett mindennél. Kezét bátrabban fogtam hát meg, és a megengedettnél nagyobb gyöngédséggel vezettem végig a ?to be? és ?to do? segédigék ragozásán. Erre sem reagált, pedig a szív segédigéi voltak ezek. Aztán merész és őrült lépésre szántam el magam: majd? húszéves fejjel egy emlékesfüzetet állítottam össze, különböző provokatív kérdésekkel. Gyorsan kitöltöttem, hogy kegyed majd olvashassa gigászi életundoromat és művészi ambícióimat, szerelemről vallott nézeteimet ? és a kegyed kezére bocsátottam. Ám válaszaiból az ártatlanság mellett még az világlott ki, hogy bizony nem olvasta szenvedéseimről tanúskodó soraimat, mert a ?Mit üzensz a füzet gazdájának?? kérdésre azt írta: ?Éljen nagyon sokáig, járjon pénzben bokáig.?
Irénke itt elpirult, és már-már sikerült egy tiltakozó hangnak a száját elhagyni, de Frédi beléfagyasztotta a szót:
? Sebaj, gondoltam, nem létezik, hogy ne értette volna meg ezekből, mik a szándékaim. És vártam, hogy egyszer csak meglátom az arcán, mikor meglátja az arcomat? hiszen emlékszik, egy lépcsőházban laktunk, naponta találkoztunk. De nem láttam meg, amit szerettem volna, bár magam sem tudom, mi lett volna az. Aztán kegyedék elköltöztek, én itthon maradtam? és hát bevallom, elkapott az élet. Voltak nőim, hogy úgy mondjam. De mindegyikben kegyedet kerestem, ők ezt félreértették és izgatottan viháncoltak kutató kezeim között. Aztán megcsaltak, vagy rosszul bántak velem. De én mindig erős szívvel viseltem a megpróbáltatásokat: tudtam, hogy az a terep, melyet kettőnk számára előkészítettem, még virágot hajthat. Dehát kegyed nem volt itt, nagylány lett, és egy idő óta már Irénnek hívják... Ezalatt én meddő csatáimat vívtam kurvákkal és gengszterekkel. De nemrég elérkezettnek láttam az időt: szakítottam azzal a lánnyal, ki szintén kevésnek bizonyult a megszámláltatás után, amely a magácska éteri tulajdonságainak és értékeinek benne megtalálható lajstromát illeti. Idegeim felmondták a szolgálatot: négy éven keresztül minden nőmnek hónapokig udvaroltam hűségesen ? eredmény nélkül. Ezért próbálkozom most egészen másként. És tudom, hogy csupán két napja érkezett haza, mégis és máris arra kérem: legyen a feleségem. Kegyed az utolsó mentsváram: ha most elutasít, végem. De döbbenjen rá a múltra, és lássa kettőnk évek óta nyiladozó szerelme betetőzésének ezeket a perceket. Mi a válasza?
Egy hosszú percig itta Irénke a narancslevet, aztán megszólalt.
