Amikor Virág hazaérkezett, Gábor a pamlagon feküdt, behúzott sötétítőkkel. Nem mozdult akkor sem, amikor felesége már a cipőiből lépett ki. Virág ? mint három éve mindig ? a cipőtartóra tette táskáját, bezárta az ajtót, s az átlagosnál gyorsabban lépkedett be a nappaliba, ahogy lakásuk egyetlen ? hálószobaként is funkcionáló ? helyiségét nevezték.
Gáborhoz lépett, könnyedén megcsókolta:
? Mi van? Mi ez a sötét hangulat? ? hangja kedvesen csengett, és füstölőillata lett a szobának.
? Nem vagyok túl jól.
Virág fáradtan lerogyott a pamlag fejénél álló székre, s megkérdezte: ? Hozzak valamit? Mid fáj?
? Hagyd csak. Olyan általános. Rosszkedv. Vagy mi a nyavalya.
? De mitől? ? kérdezte Virág, de nem várta meg a választ, vetkőzni kezdett, ruháit a padlóra szórta.
? Á, semmi. ? mondta fátyolos hangon férje, s befelé fordult.
Virág megvonta a vállát, a konyha felé indult, de hirtelen megfordult, s visszalépkedett a pamlaghoz. Ráhajolt Gáborra úgy, hogy meztelen melle a férfi tarkójához érjen. Kicsit lihegett, és kuncogott is.
Gábor bágyadtan megfordult, s egy erőtlen puszi cuppant a feszes mellen. Kicsit magához húzta Virágot, megtapogatta. Aztán leengedte a kezét. Némán feküdtek pár percig: Gábor elnyúlva, Virág félig állva, félig a férfira dőlve. Nemsokára kiegyenesedett, s kiment a konyhába.
A konyha hideg volt, s mindig sötét. Földszint, régi cselédlakás. Meggyújtotta a villanyt, leült, cigarettára gyújtott. Kicsit könnyebb lett minden, ez látszott rajta, amint beszívta a füstöt, majd gondosan a hamutartó oldalához ütögette cigarettáját, nehogy a hamu rossz helyre hulljon. Gábor még így is alig tudta elviselni felesége szenvedélyét, ?olyan rosszízű a szád?, meg ?büdös?, mondta gyakran.
Virág teát főzött, s közben többször is rápillantott a nagy rakás mosatlanra. Aztán hirtelen felkapta a teát, és Gáborhoz sietett.
? Igyál... most főztem...
? Nem kell.
? De miért?
? Nem kívánom.
? Jó. Különben pedig mosogathattál volna. Csak úgy mondom.
Gábor felült:
? Azonnal menjél ki!
Virág kiviharzott, lehuppant a székre.
? A francba ? gondolta ?, hogy idejutottunk.
Eszébe jutott szerelmük kezdete, mikor már egy hét múlva házasságról beszéltek. ?Kamaszos hév volt, de szent?, s nemsokára nevüket is megváltoztatták: Gábor a Virág Gábor, Virág meg a Gábor Virág nevet viselte büszkén, s ezzel egyes ismerőseik megrökönyödését, másoknak viszont tisztelet- és szeretetteljes mosolygását vívták ki.
Mostani albérletükbe házasságuk után költöztek, sosem volt semmi gond, egészen az elmúlt napokig. Dúlt a szerelem, s ebben a dúlásban Virág alig vette észre, hogy majd? egy éve csak ő dolgozik. Gábor virággal és elmosott edényekkel várta minden nap, s amint neje belépett, nyomban az ágyban hemperegtek.
Néhány napja azonban ez a kép fogadja, és majdnem ugyanúgy követik egymást az események, azaz jóformán ugyanúgy nem történik semmi. Gábor jött ki:
? Ne haragudj... ? motyogta ? Hülye vagyok. Nem akartalak bántani. ? Kicsit könnyezett a szeme. ? Szeretlek! ? S keblére ölelte Virágot. ? Én is, nagyon!
Így ringtak pár pillanatig a konyha aprómintás csempekövén, Gábor Virág haját simogatta. Virág felnézett, bár Gábor alig volt magasabb nála ? termetre is hasonlítottak.
? Régebben nem így simogattál!
? Miért?
? Nem tudom. Csak. Úgy érzem.
? Most szerinted mit mondjak arra, hogy ?Csak. Úgy érzem??! Mondd, hogy durva vagyok, vagy mímelem a szenvedélyt, mondj valamit, hogy legalább védekezni, magyarázkodni tudjak!
? Durva vagy! ? pityeredett el az asszonyka. ? Olyan hamar elveszted a türelmed! És kiabálsz!
? Te meg visszaélsz a kurva munkahelyeddel! Azt hiszed, olyan jó nekem mosogatni, és hülyén érezni magam?! Asszed, nem dolgoznék én, hogy te ülj itthon?! Asszed, nem szégyellek akárkinek a szemébe belenézni, mikor mindenki azon vihog, hogy én vagyok a háziember? Az istenit! ? üvöltött Gábor.
Virág a székre rogyott, zokogott.
? S akkor én mit csináljak?! Hagyjam ott?! S üljünk mindketten itthon? Ha dolgozom, az se jó, ha nem, az se! Mikor hánytam a szemedre valamit is?! Gábor arca eltorzult, sziszegve magyarázta:
? Hát nem érted, az istenit, hogy éppen azzal vádolsz, hogy megkérded, mikor hánytál valamit is a szememre?! Hát nem érted, te...
Virág elhallgatott, csöndesen szipogott, s a konyha legtávolabbi sarkába húzódott, bár így is csak két lépés választotta el élete párjától. Gábor folytatta:
? Egy jó szavad sincs! Hazajössz, s meg sem kérded, mi van! ? De megkérdem!
? Inkább ne kérdeznéd! Úgy kérded! Nem érdekellek, mi?! Rutinfeleség!
? De mit csináljak, mit tudjak csinálni? Megkérdem, nem tetszik, simogat
lak, nem tetszik, a mellem nem tetszik, a kurva tea nem tetszik, mit csináljak?! ? De hogy teszed ezt, Virág, hogy, arra gondolj! Éppen hogy le nem hánysz
közben!
? De hogy kellene tennem, mondd el, kérlek! ? zokogta Virág, és Gáborra csimpaszkodott.
? Engedj már... ? lökte el az, és beviharzott a szobába.
Ült vagy két percet a széken, miközben arra gondolt, hogy milyen közönséges történet ez, az övék. Bekapcsolta a tévét, de aztán ki is kapcsolta. ?Hogy néz ki, hogy veszekedés után tévézek?, gondolta, bár minden vágya az volt, hogy tévézzen. ?Egész délután tévézhettem volna?, gondolta, miközben elnyúlt a heverőn.
?Milyen szenvedélyes volt még nemrég... Most meg bedugja a mellét a fülembe.? Elmosolyodott. ?Hú, ha ezt megmondanám neki!...?
Heverészett, többször megsimogatta a hasát, cöcögött, a fejét csóválta. Az ajtón túlról Virág szipogása hallatszott. Nem akart vége szakadni. Gábor megkereste a papucsot, kislattyogott.
? Na... gyere ide... izé, bocsánat. ? ölelte meg a síró nőt. ? Szóval... tiszta hülyék vagyunk... te is feszült vagy... én is... veszekszünk... ez természetes...
? Én nem vagyok feszült... de hogy járjak a kedvedbe? ? szipogta Virág.
? Na... ne kezdjük megint... te is tudod, hogy most mártírkodsz. Szóval? izé... ha nem én vagyok a hibás, akkor is én kérek bocsánatot, látod, ez az, ami idegesít!
Virág elhátrált, megint könnyezni kezdett.
? Jó na, ne kezdjük megint... De látod, milyen ez az egész: ha nem csinálok semmi rosszat, akkor is én vagyok a hibás, érted.
Virág arca vonaglott. Gábor kérdőn nézett rá, várt:
? Mondjál valamit, vagy megint nem érdekel, amit beszélek, mi?! Virág tovább hallgatott.
Gábor drámai mozdulattal az égre emelte kezét, felkapta fejét, s szemét megforgatva egy percig a villanykörtét nézte, majd megfordult és kiviharzott a konyhából, jól becsapva maga után az ajtót.
*
Az éjszaka közepén egyszerre ébredtek. Felültek az ágyon, aztán leszálltak róla, és az olvasólámpa fényénél hosszan igazgatták a hajukat.
Egymásra alig néztek, a nagy állótükörben viszont aprólékosan vizsgálgatták magukat. Megfordultak előtte, kisimították ruhájuk ráncait.
Mikor készen voltak, egymás felé fordultak, s néhány másodpercig mozdulatlanul nézték egymást. Bólintottak, és a kamrából Gábor behozta a nagy, vastag kötelet. Gondosan bogozták meg a csomót a két végén, s mindketten ellenőrizték mindkét hurkot, majd a szoba plafonjából kiálló kampóra akasztották. Székeket hoztak, felálltak rájuk, s Virág intésére belekapaszkodtak a két végébe. Vagy egy percig lógtak így, amíg karizmaik bírták. Kicsit imbolygott a két test, de egyik felé sem billent ki túlságosan.
Bólintottak, visszaereszkedtek a székre. Megpuszilták egymást, a nyakukra illesztették a hurkokat. Először háttal álltak egymásnak.
? Így nem... ? mondták szinte egyszerre, és szembefordultak. Lassan összekapcsolódott a tekintetük.
? Most! ? suttogták.
A két test, mint a mérleg nyelve, sokáig kereste az egyensúlyt, míg végül lassan megállapodott, és egyik irányba sem mozdult már. Nagyon szép látvány volt, mesélik, akik megtalálták őket.
