"Nem elég a színpad? Még ez is kéne?" - vázolta fel első reakcióját nem kis derültséget kiváltva Háy János író, szerkesztő, amikor megtudta, hogy a színész Szilágyi Tibor írásra adta a fejét. A színművész Emlékszilánkok című kötete a napokban jelent meg a Palatinus Kiadó gondozásában, aminek létjogosultságát mi sem bizonyítja jobban, mint hogy az iménti kérdést feltevő Háy lett a kötet szerkesztője. Szerinte a kötet egyik legnagyobb erénye rendkívül őszinte hangneme, amely érdemessé teszi a gyűjteményt arra, hogy bárki a kezébe vegye.
A könyvbemutató beszélgetést celebráló Háy és Heilig Gábor humorosan csak "fiatal pályakezdő költőnek" nevezi a szerzőt, aki a számára új művészeti ágban való megmutatkozás kapcsán elmondja: az írás sokkal nagyobb felelősség, mint a színpadon lenni, "mert azt meg lehet úszni". Azért a verselés nem egészen előzmény nélküli a színész esetében, hiszen a feleségéhez írt szerelmes verseiből korábban hangoskönyv is született.
A színész számára az egyik legnagyobb elismerés, hogy a szerkesztő, Háy János, akit nagyon tisztel, nem eszközölt sok javítást a verseiben. Arra a felvetésre, miszerint az írás a színészettel szemben jelentene valami maradandóságot, kifejti: az igazán értékes színjátszás nem olyan, hogy a függöny legördülése után elillan. A versszerzés számára inkább egyfajta terápiára hasonlít, amellyel érzéseket, gondolatokat közöl, ad át - akárcsak a színházban. Míg a színészet valahol a "tökéletes elmúlást" testesíti meg, az írás felelősségteljes és visszavonhatatlan örömöt jelent a számára. A kötetben helyet kap a hatvanas éveiben járó színművész édesanyja iránti szeretete, a szerető család utáni, egész életében jelen lévő vágya, illetve az idő megállíthatatlan múlása, a fiatalság elillanása feletti melankólia is. Szilágyi Tibor kötetének egyik legfőbb értéke maradéktalan őszintesége, amellyel valószínűleg sokak szívébe belopja majd magát - azon kevesekébe is, akikébe eddig esetleg nem.
