Több mint száz kiváló írásmű - vers, humoros színpadi jelenet, átirat és esszé - készült az m2 nyelvi vetélkedője, a SZÓSZ?!:) eddigi adásaiban. A Kazinczy Ferenc születésének 250. évfordulója, a magyar nyelv éve alkalmából indított műveltségi vetélkedő játékosai a szerkesztőgárda ötletei és feladatai alapján rögtönzött jelenetek, villámkérdések és saját történetek segítségével adtak számot a magyar nyelvhez fűződő viszonyukról.
 

m2_szosz_promo_1.jpg
Mácsai Pál, Kiss Judit Ágnes és Lator László a SZÓSZ-ban
 
Aki adásról adásra követte a vetélkedőt, Nádasdy Ádám, Várady Szabolcs, Réz Pál és Barna Imre tolmácsolásában ismerhette meg a magyar nyelv születéséről szóló teóriákat, Szabó T. Anna, Kiss Judit Ágnes, Lator László és Vámos Miklós írásművein keresztül bizonyosodhatott meg a magyar nyelv különlegességéről, illetve Csákányi Eszter, Mácsai Pál, Molnár Piroska, Bíró Kriszta és Pokorny Lia előadásából leshette el a nyelvi mágia működését. Ebben a műsorban hangzott el először a nagyközönség előtt a Gyászos pindaroszi elégia Csók István ötvenedik születésnapjára című, Karinthy Frigyes 1915-ben írt, s hosszú ideig az Országos Széchényi Könyvtárban lappangó verse is.
 
A Balassi Intézet támogatásával a napokban jelent meg a vetélkedő írásműveiből válogatott kötet, a SZÓSZ?!:) - a magyar nyelv szava-borsa. A könyv tíz fejezetéből, az egyes adások témái szerint csoportosítva ismerhetik meg az érdeklődők a játékos feladatokra született munkákat. A fejezetekhez Sipos Pál írt könnyed nyelvészeti bevezetőket. A kiadványban szerepelnek az idő rövidsége miatt a televíziós adásból kimaradt művek és itt olvashatják elsőként Karinthy Frigyes nemrég felbukkant versét. Nyelvészet, korrajz és rengeteg humor egy kötetben - művelődéshez, szórakozáshoz és tananyagnak is kiváló választás.
 
A SZÓSZ?!:) nyelvi vetélkedő első évadát már dvd-n is megtekinthetik az érdeklődők - a közel tízórányi műsor hat lemezen, a Mokép gondozásában jelent meg.