Hol volt, hol nem volt, hetedhét országon is túl, volt egyszer egy szegény ember, s ennek egy fia, úgy hívták, hogy Teddneki János. Ennek a legénynek akkora esze volt, hogy híre ment hetedhét ország ellen, még azon is túl. Azért hívták Teddneki Jánosnak, mert amit kigondolt az eszivel, azt meg is csinálta. Azt mondta egyszer János az apjának: - Édesapám, nem maradok én többet a faluban, megyek, s pénzt szerzek az eszemmel. Mondta a szegény ember: - Ne menj, fiam, maradj itt, itthon is megélhetsz az eszeddel. De hiába beszélt, a legény elindult világgá. A szegény ember kikísérte a faluból, ott elbúcsúzkodtak egymástól, s egyszer csak nagy keservesen felsóhajtott: - Haj, haj, édes fiam, ki tudja, látlak-e többet? Éppen egy száraz kút mellett állottak, s kiugrik abból egy kicsi emberke, s azt mondja: - Itt vagyok, te szegény ember, a nevemen szólítottál, mit akarsz? Mondja a szegény ember: - Nem téged hívtalak, csak a fiamtól búcsúztam. - Hát hová megy a fiad? Elmegy világgá, szerencsét próbálni. - No, akkor ne is menjen tovább, jöjjön velem. Megfogadom kocsisnak, s ha jól viseli magát, fizetek egy esztendőre egy véka aranyat. Jössz-e, fiam? - Megyek én jószívvel, még a pokolba is. Hiszen eltalálta, mert ez a kicsi emberke, akinek Haj-haj volt a neve, éppen az ördögök királya volt. Megfogta Jánost, beleugrott vele a kútba, s egy szempillantás alatt odalent voltak az ördögök országában. Ahogy leérnek, Haj-haj király kezére ad két lovat Jánosnak, s azt mondja: - No, fiam, nekem most el kell mennem, hogy széjjelnézzek az országomban. Te csak vigyázz a lovakra, s mindenre a ház körül: úgy veszed hasznát. Volt Haj-haj királynak egy gyönyörű szép leánya, s ahogy Haj-haj király kitette a lábát hazulról, mindjárt felhívatta Jánost a palotába. A lovakat rábízta két ördöginasra, s Jánost magától el nem eresztette, amíg az apja haza nem került. Hazajő egy esztendő múlva Haj-haj király, megy az istállóba, nézi a lovakat, hát azok olyan kövérek voltak, hogy majd kihasadtak, pedig János ügyet sem vetett rájuk. - Hallod-e, te János - mondotta Haj-haj király -, egy esztendőre megint el kell mennem, te csak maradj itt, s ha ezután is jól viseled magadat, két véka aranyat fizetek. Elment Haj-haj király, de János is ment fel a palotába. Álló esztendeig ki sem mozdult onnét. Ott volt mindig a királykisasszonnyal, aki mindenféle ördöngös mesterségre tanította őt. De mire Haj-haj király hazajött, János lent volt az istállóban, s Haj-haj király nem is sejtette, hogy az ő kocsisa a palotában lakik. Pedig kérdezte Jánostól: - Te János, mit csinált a leányom, amíg odajártam? Felelte János: - Nem tudom én, felséges királyom, még a színét sem láttam. Jól van. Haj-haj király ott marasztalja Jánost harmadik esztendőre is. Ígért neki három véka aranyat, s meghagyta, hogy egy kicsit ügyelődjék a palota körül is, bizony nem bánja meg, mert neki megint el kell menni, hadd lássa, mit csinálnak a népei. Haj-haj király elment az országába, János pedig fölment a palotába. Hanem a harmadik esztendő utolsó napján azt mondta a királykisasszony Jánosnak: - No, János, eredj az istállóba, mert holnap hazajő az apám. Több esztendőre nem tart meg, de még jól meg is ver, hogy a csontod is ropog bele. Hanem nesze, adok én neked csudaírt, ezzel kend meg a testedet előre, s nem érzed a verést. (folytatjuk)
