A tejkút I. rész (székely népmese)

Volt egyszer egy király, annak a kertjében volt egy olyan kút, amekyikből éjjel-nappal folyvást forrott a tej. Ebből a tejből élt a király, ebből mosakodott, ebben fürdött. Hát egyszer egy reggel a tejhordó nagy szomorúan jelenti, hogy: - Felséges királyom, életem-halálom a kezedben, nincs a tejkútban egy csepp tej sem. Megszomorodik a király nagyon, mert az ő élete ahhoz a tejkúthoz volt kötve. Hívatja mindjárt a tizenkét vadászát, s megparancsolja nekik, hogy ha meg nem tudják, hova lett a tej, többé az ő szeme elé ne kerüljenek. Estére kerekedik az idő, s a tizenkét vadász kiül a kút mellé. Hát egyszer jön egy hatalmas óriás, de akkora, hogy a fejével a felleget meszelte. Nekidől a kútnak, s egy szuszra mind egy cseppig kiissza. Jelenti a tizenkét vadász a királynak, hogy s mint történt az eset. - Mit gondoltok - azt kérdi a király -, hogy lehetne azt az óriást kézre keríteni? - Azt másképpen nem - azt mondják a vadászok -, mint hogy lerészegíti az ember. Kapja magát a király, s teletölteti a kutat szilvapálinkával. Hát pont tizenkét órakor jön az óriás, nekidől a kútnak, s mind egy cseppig kiissza. Na de meg is járta vele, alig lépett hármat, végigesett a földön s elaludt. A vadászok behúzták egy kerti házikóba, s rázárták az ajtót. Na, a király mindjárt írással összehívatja a népeit, hogy jöjjenek, nézzék meg, micsoda csodát kerítettek kézre az ő vadászai. Volt a királynak egy négyesztendős kicsi fia, az ott játszadozott a kerti házikó előtt. Hát egyszer csak beejti a labdát az ablakon. Beszól az óriásnak: - Jaj, bácsi, adja ki a labdámat! - Nem adom én, fiam, ha el nem lopod az apádtól ennek az ajtónak a kulcsát. Elszalad a kicsi fiú, s elhozza a kulcsot. - Köszönöm, édes fiam, jobb apád leszek én neked apádnál - mondta az óriás. Azzal alig várta, hogy este legyen, kiszökött a házikóból, s ment egyenesen a tejkútnak. Kiitta mind, s aztán köd előttem, köd utánam, eltűnt. Gyülekeztek másnap a népek, de a király nem tudta megmutatni nekik a csodát. Eleget vallatta a cselédeket, egyik se vallott. Egyszer, mikor éppen a legkedvesebb inasát veri, csak beállít a kicsi fiú. - Ne verd szegényt hiába, édesapám, én eresztettem el az óriást. Nyomban összahívja a király a tanácsot, s megkérdi, mit érdemel az olyan gyermek, aki apját és királyát így megcsúfolja. Mindjárt ki is mondta a tanács, hogy élete végeztéig tömlöc fenekére kell vetni. De a király mégiscsak sajnálta egyetlen fiát tömlöcbe vetni, felültette egy lóra, melléje adott egy cigányt, s neki eresztette a világnak. Elindul a szegény királyfiú, s elérkezik egy rengeteg erdőbe. Volt neki egy kicsi pumikutyája, az egyszer megszólalt: - Édes gazdám, add csak oda a lovat ennek a cigánynak, tartsd magadnál felét a pénzednek, a többit ebből is add neki, hadd menjen, ahova tetszik, majd megélünk mi valahogy. Úgyis tesz a királyfi, ahogy a kicsi kutya mondotta, s a cigány mindjárt elmegy a lóval. Azon nyomban megérkezik az óriás. - No, fiam, megfogadtam volt, hogy apád helyett apád leszek, gyere mármost velem - felveszi a királyúrfit az ölébe, a pumikutyát zsebre rakja, s azzal nekiindul a rengetegnek. Hét óra múlva megérkeznek Óriásországba. Ott azt mondja az óriás: - Na fiam, itt te vagy most az úr, gyere, hogy öltöztesselek fel. Azzal felöltöztette a királyúrfit szebbnél szebb ruhákba, de volt is miből, mert ő volt az óriáskirály. Olyan legény is facsarodott belőle hét esztendő alatt, hogy nem lehetett sehol párját kapni. Egyszer azt mondja az óriáskirály: - Ideje volna már, fiam, ha megházasodnál. - Hát biz én meg is házasodnám, édesapám, ha volna kit elvenni. - Hát az bizony nehéz dolog, fiam, de segítünk valahogy rajta. Azt már tudom, hogy hozzád bajosan megyen el idevaló királyleány, mert azok egy kicsit nagyocskák, de nem messze van ide Fehérország, ott megkapod a fehér király leányát, az elmegy hozzád jó szívvel, csak tudni kell a módját. (folytatjuk)