Július 14. A Bastille lerombolásának évfordulója. Ezen a napon érkezik meg ócska tragacsán Ungvári Tamás régi-új regényének főhőse, Alexander Luria az ünneplő tömegtől nyüzsgő, petárdáktól hangos, mámoros Párizsba, ifjúkora helyszínére, álmai városába.
Luria azért vágott neki az útnak, hogy találkozzon egykori barátaival, és valóra váltsa börtöncellák mélyén dédelgetett régi álmát: egy különös feljegyzéseket tartalmazó, titkos füzetet megszerezve lefényképezze a világ leghíresebb és legrejtélyesebb gyolcsdarabját, a torinói szemfedőt, amelybe Krisztus keresztfáról leemelt testét csavarták. Luria azt reméli, hogy a fénykép világszenzáció lesz, és híressé teszi őt. De nemcsak a hírnevet keresi, hanem egykori önmagát, valódi énjét is, amelyet elvesztett valahol a közép-európai történelem vérzivataros forgatagában, talán még hosszú-hosszú, máig tartó menekülése első stációján, a bonyhádi vasútállomáson, ahol apja annak idején kezébe nyomta a Párizsba szóló vonatjegyét.
A torinói szemfedő misztikus és krimielemekkel tarkított, váratlan fordulatokban bővelkedő történelmi-kultúrtörténeti kalandregény. Utazás az emberiség távolinál is távolibb múltjába, Krisztus korába és a közelmúltba, a második világháború idejébe, és az utána következő évekbe. Nyomozás, mindmáig lezáratlan nyomozás az emberiség történelmének egyik legizgalmasabb felderítetetlen bűnügyében, Krisztus kereszthalálának az ügyében, és nyomozás térségünk, hazánk történelme után, amelyben máig sok a fehér folt és még több a temetetlen halott.
