A Szlovákiában élő költő verseivel, kritikáival, irodalomtörténeti tanulmányaival, műfordításaival, irodalomszervező munkásságával a szlovákiai magyar irodalom egyik meghatározó egyénisége. A Kossuth-díjas költő 2005-ben írt legújabb verseit tartalmazza ez a kötet, mely az idei Könyvhétre jelent meg: szigorúan szerkesztett, rendkívüli műveltséganyagot felvonultató, szenvedélyes költészet.
A címadó vers:
Léggyökerek
Tapsolnak: miben hibáztam? A kopár tél
számadásra késztet: mi enyém, mi olyat
tudtam megszerezni tavasszal s nyáron,
ami a nagy hűtlenségeknek e telén is (mikor
lassan minden érzetem, sőt érzékem elhagy)
megmarad bennem, mint Sylvia Plath szemében
a vakító tűszúrás, a torzuló lovak, a szikomorfa?
Ötödik hete Hrabal verseit műfordítom,
Kolekce není, azaz amikor a költő kedvese
kikapartatta magából, mint véres szemgödörből,
közös látásuk éretlen, még fel sem pattant
zsenge gubóját, azt táviratozta a termő Titoknak:
A mintatermés visszaküldve! - S aki már hull,
szintén kéretlen, mit sztornírozzon? És kinek?
Mi köti a rímet a rímtelen zömhöz? Mellemben
törött üvegen csikorgó üteny, fejemen vendéghajként
leng a saját kóc, s vénen ím úgy látom: a mimikrim
a legtartósabb, a testem valódi szeretettel zárja
magába álterméseit, melyek kéretlenül, de annál
makacsabban támogatják idegenbe növésem,
szikomorfa léggyökerei a hontalan lombot.
A költő egyik esszéje:
Polgártársunk, Tudásalapi úr
Tavasz van, zölden habzik a természet. A technológiai, azaz tudásalapú természet lakójának ugyan a tavaszi fotoszintézis érzékelésére már nincsen szerve, de valami rejtett szállító-nyaláboknak köszönhetően mégis tudomást szerez a fokozott természeti libidóról, gyorsabban dobol az ő halántéka is, s mint ama üldözött majom a József Attila-versben, élénkebben ugrál az eszméi ketrecében.
Megünnepli a Költészet Napját, kirakja az aktuális érettségi tablókat a kirakatokba, elbírálja a soron következő egyetemi szakdolgozatokat, megissza délutáni kávéját a Café d? Europe-ban, s várja, hogy az idei Sziget s a 77. Ünnepi Könyvhét milyen rekordokat fog még megdönteni. ? Az irodalmi kávézókban, a lepusztult művelődésházakban, iskolákban ilyenkor, tavasszal hirtelen megszaporodnak az irodalmi estek, délutánok, s ha a tudásvilág-lakónk még író is, boldogan cikázik egyik szerzői estjéről a másikra, s akár azt is hiheti, hogy nincs a mi szimulakrumunkban semmi probléma, hajnalban, a vécén ülve a techno-homunculus is a Bűn és bűnhődést olvassa, a konzumtársadalom intenzív irodalmi élet nélkül el sem tudja magát képzelni, s amíg ugye az irodalomra ilyen nagy szükség van, addig a lelki minőségekkel sem lehet olyan túl nagy a baj. ? A post-postmodern homo litteratus viszont belelapoz a napi sajtóba, s azt olvassa, hogy... újra győz az evolúcióelmélet. Újra győz?! ? lepődik meg. Nem is tudtam, hogy Magyarhonban valamikor vesztes volt.
Polgártársunk, a magyar Tudásalapi úr átszunyókálta Václav Havelék erkölcs-forradalmát, nem tetszett neki csinálni sem bársonyos, sem ráspolyos revolúciót, következésképp a rendszerváltás, amelyet az anyagelvűség ellen s a szellem és erkölcs nevében végbevitt, meghozta neki a legnyersebb anyagiasság-elvű világot s ecce, a napi hír szerint az evolúcióelmélet újabb győzelmét is. S ami a legmegdöbbentőbb, Tudásalapi úr már mindezen el sem gondolkodik, rég nem szokása megküzdeni az eszmékkel, kielégíti a tudás és tudat, hogy tudna ő csinálni ilyen és olyan forradalmat is, ha akarna, de hát minek. Revolúcióval borzolja az idegeit, amikor úgyis az evolúció határozza meg, hogy... hányadikként ugrik ki a forgóajtón! Fő, hogy ebben az évben a Sziget programjaira egy milliárdot költenek, s a könyvheti pavilonok száma 25-tel több lesz, mint tavaly volt! Ehhez képest mit számít az, hogy az az evolúciós lánc, amelyet Kőcserepy, pardon, Tudásalapi úr sérthetetlennek tud, ugyancsak foghíjas, hogy a szervetlen anyagból szerveset még mindig nem tudunk csinálni, s ennél fogva az élet eredete, a teremtés még mindig meglehetősen metafizikai ügy, s hogy a majom és az ember közötti középállat is hiánycikk a biológiában. Mit számít az, hogy az univerzum 99 százalékáról nem tudjuk, hogy micsoda, illetve csak annyit tudunk róla, hogy nem atomokból áll, s így számunkra bizony fizikán túli valami, sőt maga a sötét meta-fizika. S mit számít, hogy holmi Paul Virilió szerint a XX. század legmegrázóbb és legmeghatározóbb tapasztalata a következő: a fejlődés ma már életellenes, s ha nem küzdünk a technológiai evolúció, azaz a technika istenné emelése ellen, akkor kollaboránsok vagyunk, olyan mesterséges evolúciós technológiát segítünk életre (szinte szó szerint életre, csakhogy milyen életre?), amely képes lesz önmagát újratermelni, s az ember kiszorul a ?fejlődésből?, sőt saját termékének, szülöttének az áldozata lesz.
Tudásalapi úrnak a tudása: kényelem és haszonelvűség. Tudásalapi úr széttárja a karjait s azt mondja: Akkor mi van? Utánam az özönvíz! Vagy azt mondja: Még soha nem volt úgy, hogy ne lett volna valahogy, az anyagi világ és az evolúció sokkal bonyolultabb, áttekinthetetlenebb, mintsem hogy az emberi elme s az emberi elméletek be tudnák fogni, s ebben a bonyolult sokféleségben biztosan van egérút is, legalábbis számomra biztosan van. De még az is lehet, hogy Tudásalapi úr egyszerűen csak elutazik Veszprémbe, s leveti magát az öngyilkosok viaduktjáról. Egy biztos: az véletlenül sem jut eszébe, hogy a tudása lehetne gondolkodás is. Meg lehetne emberül küzdeni az eszmékkel, s nem csak a tudás szintjén átvenni őket. Magunkévá lehetne gondolni a gondolatokat, a mítoszokat, a nagy történeteket. Azt, hogy mit jelent úszni, sohasem az úszásról szóló értekezésekből tanuljuk meg, mondta egy bizonyos Heidegger nevű huszadik századi homo litteratus, hanem magából az úszásból. Tudásalapi úr nem a vizet, nem a közeget ismeri, amelyben az úszás végbemegy, hanem a partot, az úszás eredményét, nem a gondolkodást, hanem a gondolatot. S számára elgondolatlan marad a gondolat, s kívánatos fejlődés az evolúció. Haszonelvűségből, lomhaságból, gyávaságból a gondolkodás, a szellem és erkölcs törvénye helyett a túlélés kategorikus imperativuszát teszi magáévá, s közben nem restell a tudásalapú társadalom történelmi szükségszerűségeire, törvényeire hivatkozni (a terminológiát jól megtanulta anno a diamat-órákon), s közben magát még erkölcsösnek is érzi. ? Lakott a ?házunkban? (értsd: a szellemi házunkban, a magyar irodalomban) még nem is olyan régen egy nagy költő, ő is azon kevés homo litterátusok közé tartozott, akik ? Tudásalapi úrtól eltérően ? nem képesek elfogadni az anyagi világ és az evolúció ?szükségszerűségeit?: ő mert gondolkodni, mi több: még versben is. Ez a költő írta a Lakik a házunkban egy költő c. kötete CLXVII. szonettjében: ?Fordulatokban dúskáló korunknak nem az elszánt és kegyetlen bűnöző a hőse, / s mégcsak nem is Tartuffe, az ájtatos manó, / de az öncsalásban edzett, példás életű állampolgár.? Tudásalapi úr öncsalásban edzett, példás életű állampolgár. (Apropó: a nagy költő pontosan négy évvel ezelőtt halt meg, ?koponyacsontja őrült reccsenéseitől? gyötörten. Gyönyörű elméje ?magába akarta fogadni a nálánál nagyobbat?. Orbán Ottónak hívták.)? (Az írás az Új Könyvpiacban jelent meg június elején).
Mi a léggyökér?
?A már kifejlett, termetessé vált növények földfeletti szárrészén megjelenő úgynevezett léggyökerek, növényfajonként valamint a nevelés körülményeitől is függően, nagyon eltérő számban és hosszúságban fejlődhetnek ki. Vízbefogadó és légáteresztő burkolószövetük révén a levegőben lévő vízpára és oxigén felvételével javíthatják a növény vízellátását és légcseréjét. Azokon a növényeken gyakrabban fejlődnek, melyek mocsaras, ingoványos, változó vízellátású területeken őshonosak. Itt a talajba hatoló léggyökerek elősegítik a növény erőteljesebb, a talaj és a víz mozgását követő rugalmas megtámasztását. (Dr. Komiszár Lajos)?
A Helikon Kiadó honlapja
