Hétfőn este zsúfolásig megtelt a Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) díszterme: Kertész Imre Nobel-díjas író estjén ugyanis a szerző jelenlétében mutatták be legújabb, a Magvető gondozásában napvilágot látott, Haldimann-levelek című kötetét, illetve Hafner ZoltánKertész Imre Bibliográfiáját. Előbbi egy hosszú, 1977-től datálható, mély barátság mementója, hiszen Kertész ebben az évben értesült arról, hogy a Neue Zürcher Zeitungban cikk jelent meg Sorstalanság című regényéről. Mint utóbb kiderült, az írás szerzője Eva Haldimann volt, aki magyar származású irodalmár lévén szívén viselte a magyar szerzők műveinek sorsát, és kiemelt figyelmet szentelt Kertész munkásságának.
Ahogy azt Szörényi László irodalomtörténész, az MTA Irodalomtudományi Intézetének igazgatója humorosan megjegyezte: az ember a múzsákkal általában a strandon találkozik - nem volt ez másképp Kertész Imre esetében sem, hiszen épp a Lukács uszodában találta meg a Neue Zürcher Zeitung cikkének híre. Az irodalomtörténész elmondta: Eva Haldimann az évtizedek folyamán tulajdonképpen egyszemélyes intézményévé vált a magyar irodalom megismertetésének. Eva az író - Szörényi László szavaival élve - "sorstalan sorsának, sorsos sorstalanságának" legbelső tanújává avanzsált: az irodalomtörténész szerint Kertész olyan szabadon tud vele beszélni, mint talán semelyik más olvasójával nem. Ennek bizonyítékai a most megjelent kötet levelei, amelyek meghitt, bensőséges hangnemben szólnak egy, a szerző számára a levelezés folyamán egyre fontosabbá és biztosabbá váló baráthoz, segítőtárshoz.
Kertész Imre
Ahogy arra Szörényi is rámutatott, a kötet kapcsán némi hiányérzete támad az embernek, hogy nem olvashatja a Haldimann által írt válaszleveleket, ennek ellenére "olyanok ezek a levelek, mintha magának írná őket, olyan, mint egy napló". Morcsányi Géza, a Magvető Kiadó igazgatója elmondta, a kötet egyik legérdekesebb vonása, hogy rajta keresztül képet kaphatunk arról, mit is jelent egy író számára egy értő olvasó.
Ezen az estén mutatták be Hafner Zoltán Kertész Imre-bibliográfiáját is, amely többségében magyar, de egyúttal idegennyelvű forrásokat is tartalmaz. Szörényi László szerint a bibliográfia olvasása már "önmagában is gyönyörűség" és nem utolsó sorban tanulságos is, hiszen nagy meglepetésre például előfordult az is, hogy perzsa forrásra bukkantak a Kertész-életmű kapcsán. És bár "a világot behálózó sajtóvisszhangot nehéz összegyűjteni", e kötet jókora lépés afelé, hogy ez a cél idővel megvalósuljon. A Kertész-esten a szerző részletet olvasott fel készülő, A végső kocsma című regényéből, ennek során a közönség előtt egy, a humort sem nélkülöző, erősen filozofikus írás körvonalai rajzolódtak ki.
