Kedves Szabolcs!
Kaari Utrio finn feminista izgalmas könyvében, amely a nők lassú emancipációjának történetét foglalja össze, leközöl két tizenkilencedik századi karikatúrát is, amelyek mélyen megmaradtak az emlékezetemben. Az egyiken ?Az írónő otthona? látható: hosszú ruhás, loknis nő ül egy kis asztal mellett, gondolataiba merülve, felette összevissza felhányt mosott ruha lóg, székén macska vernyog, mögötte a tűzhelyen magasra csap a szétégett étel lángja, és ? ami a legfeltűnőbb ? : félmeztelen kisgyereke mellette kalimpál, de legalább nem a padlón, hanem a földre tett matracon. A kép ikonológiája a boszorkányábrázolásokra emlékeztet: nagy orrú nő, fekete macska, védtelen kisgyerek, lángok. A másik képen egy abroncsszoknyás, furcsa kalapos nő csiptetőt hord és tüntetően dohányzik, míg társnői a háttérben poharazgatnak. ?A tudós nő? a kép címe.
Ezen a nyáron a karikatúrák által elítélt mindkét főbenjáró vétket elkövettem: verset is, doktori disszertációt is írtam. A ház nem égett le és macskám sincsen, viszont a mosott ruhát lényegesen ritkábban raktam el, és a lakás is jóval rendetlenebb volt, mint a nevezett képen. Nem dohányzom, de ami az italt illeti, hát, életemben harmadízben (a másik két íz a két szakdolgozatom volt) vettem egy közepes üveg unikumot, és a ?múljék el tőlem e keserű pohár? blaszfém óhaja értelmében lassan-lassan elkortyolgattam ? mire elfogyott, valóban végeztem is a dolgozattal. Máglyát és megvetést érdemlek tehát? Talán azoknak az időknek vége ? tény marad viszont, hogy nehéz, igen nehéz egyszerre anyának és (dolgozat)írónak lenni. Háziasszonyi teendőim számtalan mulasztást szenvedtek, de ennél sokkal jobban fájt, hogy kisfiam szinte az egész nyarat vidéken töltötte a nagymamáknál, sokszor hosszú napokig nélkülem, és amikor végül hazahoztuk, akkor is vadul dolgoztam mellette. Esténként még altatáshoz is bevittem hozzá a laptopot ? mostanra már egyenesen hiányolja a fényét. Azt hiszem, azóta nemcsak a kakaókészítés számít hamisítatlan mamai teendőnek számára, de a dolgozatírás is.
Hiába figyeltem oda rá mindvégig, azért volt némi lelkiismeret-furdalásom. És igaz ugyan, hogy a jelenkortól nem ért semmilyen retorzió, de a történelem bizony utánam nyúlt, és jól az orromra koppintott. A kissé különös eset a következőképpen történt: éppen a PhD miatti mamai elégtelenségemen siránkoztam (éjszaka volt már, és fáradtan az ember még sötétebben látja a dolgokat), amikor egy másik munkám kapcsán (de tényleg!) elővettem a Magyar Erato című kötetet. Boldogan akadtam rá a számomra dalként is kedves, ismeretlen szerzőségű Cantio de Amore című versre, ezerhatszázhatvanból. Végigolvastam, és felfigyeltem a végén a következő sorokra: ?Autorát ez verseknek mostan meg nem mondom, / De kirül van, versfejekben el nem hallgatom?.
Asszonyi kíváncsisággal azonnal visszalapoztam, és a legnagyobb megdöbbenésemre az első akrosztichon, amire a pillantásom esett, a következő volt: MAMA PHD. Felhördültem, és vadul keresni kezdtem valami egyéb értelmes szót a versfejekben, vagy a sorok kezdőbetűiben, de nem volt semmi, csak ez a MAMA PHD, ez a ? minek is értelmezzem? rosszallás? felszólítás, hogy csak így tovább? esetleg a tények puszta rögzítése? Elég az hozzá, hogy a következő versnek az a címe, hogy ?Nem szólok én senkiről?? és rögtön egy Anna nevű nővel kezdődik. Namármost: vagy az ismeretlen szerzők szórakoznak velem évszázadok távolából, vagy Réz Pál már eleve ilyen cselesen szerkesztette az antológiát, vagy pedig én bolondultam meg. A dolgozatírásnak abban a végső fázisában ez utóbbira hajlottam ? ma már csak nevetek az egészen.
Ami pedig Gábris fiamat illeti: mozgékony két és fél évével már nemigen akaródzott neki félpucéron kalimpálni mellettem, inkább maga is ?megírta a dolgozatát? a saját kiszuperált számítógép-billentyűzetén. Amikor pedig végeztem a disszertációval, és ott feküdt előttem kinyomtatva mind a négyszáz oldal, és boldogan odahívtam, hogy eldicsekedjem vele, akkor előbb hitetlenkedve nézett: ?Kész vagy? Tényleg kész vagy??, azután pedig kedvesen megkérdezte: ?Befejezted a dolgozatot? Akkor most már rajzolhatok rá??
Hát persze: a fénymásolt lapokat, amelyekről fordítani szoktam, használat után mindig megkapja rajzpapírnak. Ezt most nem adtam oda ? de az előzéklapokat és piszkozatoldalakat megkapta. Soha jobb célra nem használtak még PhD dolgozatot.
A fentiekhez (különösen az első bekezdéshez) kapcsolódva Dragomán Gyurinak passzolnám tovább a labdát, és (megvallom, kissé rossz lelkiismerettel) azt kérdezném tőle, hogy mit szólt ő ehhez a fura nyárhoz, és hogyan bírta mindezek ellenére mégis befejezni a második regényét.
