Veszprém: Sumonyi és Petőcz

Egyéb

   
   
   Sumonyi - Salvatore Quasimodo díj,

   Petőcz - Veszprém Megyei Közgyűlés díja
   
   

   Sumonyi Zoltánnak ítélték idén, az immár 11. alkalommal kiadott Salvatore Quasimodo költői díjat. Az elismerést szeptember 6-án - a hagyományok szerint - Balatonfüreden adták át.
   A Nobel-díjas olasz költő, Salvatore Quasimodo nevét viselő alapítvány és Balatonfüred önkormányzata nemzetközi költői versenyének emlékdíját Bologna, 1995. szeptember című verséért érdemelte ki az 1942-ben született, Graves-díjjal és József Attila-díjjal is kitüntetett író, költő, Sumonyi Zoltán.
   
   A Veszprém Megyei Közgyűlés különdíját Petőcz András költőnek ítélték, Európa Rádió, éjszaka című költeményéért.
   
   Az első alkalommal éppen egy évtizede meghirdetett poétaversenyen ezúttal 157-en vettek részt, köztük francia, ír, olasz, spanyol poéták - erről Cserép László, a díj titkára szólt. Kitért arra is, hogy a hagyományoknak megfelelően a pályázók két kiadatlan, más versengésen nem díjazott és nem említett művel vehettek részt.
   
   Arnaldo Dante Marianacci, az Olasz Kulturális Intézet igazgatója arról beszélt, hogy a 67 évesen, 1968-ban elhunyt Nobel-díjas Salvatore Quasimodo munkássága még mindig nem foglalta el megillető helyét a világirodalomban. Ezért is örvendetes, hogy Magyarországon díjat alapítottak Quasimodo tiszteletére - tette hozzá.
   
   A szeptember 6-i díjkiosztó ünnepség eseménysora az idén is Salvatore Quasimodo emlékfájánál vette kezdetét, aki 42 évvel ezelőtt járt Balatonfüreden és élményeit versben is megörökítette.