ZIL: ÉS - 33. szám (aug. 16.)

1.

A Szent István hete előtti héten Megyesi Gusztávé a címlaplány szerepe. Megyesi hármójuk legcivilebbike. Úgy beszél és úgy hallgat el egy-egy bekezdés végén, mint a régi barát a Csendes kertjében, a nap oldalról-fentről betűz forrón, hogy ennyi "a többit nem mondom, má' én magam szégyellem: epeszű ember nem szól századszor, hogy ebédnél nem fúrunk orrot, fület nem bányászunk, feláll az asztaltól, távolabbról szörnyülködik." De az félreérthetetlenül Megyesi arcára írva, hogy ezek alig különböznek azoktól, és az mégis elkeserítőnek tűnik, hogy az ember megöregszik, és nincs egy gyomorforgás nélkül szemlélhető kormánya.
A vezércikkből megtudjuk, a jókiállású volt házelnök jókiállású fia (Gál J. Zoltán) kihagyta az iskolaéveket (mit csinált?), de univerzális tehetség, mert nem csak kormányszóvivő, s mint ilyen, a szerveskémiától a drámaszerkezetig mindenről van velős mondandója, de hitelesített szakértője a tűzijátéktendereknek is (mint a tűzijétéktender-bizottság elnöke). A kormány nyilván azt szimbolizálja a szóvivővel, hogy ennyire közel állunk hozzád, te drága nép, szinte te mi magunk vagyunk.

2.

A VISSZHANG rovat, évtizedek óta - leginkább - félreértett, félreérthető vagy szándékosan félreértelmezett bekezdések vitáit közli. A rovatba érdemes - mint a béke szigetére -, menet közben vissza-visszatérni. A kedves olvasó kedves levelei okosan tükrözik, az ország szereti, amit szeret, sőt, amit szeret, azt nagyon szereti, ha esetenként "történnek is anomáliák".

3.

A következő néhány oldal napi politikáját mellőzném (mellőzöm). Ha nem volna a demokrácia ilyen mértékben demokrácia a Magyar Népköztársaságban (Lakatos et.), a hetilapokat kötelezném rá, hogy ne foglalkozzanak napi politikával, mert az a napilapok dolga. Lemaradva egy kanyarral, egy még újabb értelmezéssel, csak megzavarják a dolgozó nép fejét. Ami károsan hat az országra, az ország hangulatára, az ország jól fejlődő nemzetközik kapcsolatara is.
Lengyel László, aki téves, de nagyívűen derűs politikai jóslataival kiérdemelte a Fordított Kasszandra nevet a TGM-i keresztségben, a tíz éve halott Papp Zsoltról ír - szépen, figyelemfelkeltően. A Valóság legyűréséről, a közös munkákról, az alkotópárosok divatjáról. Papp Zsoltról nem sok szó íródik le manapság, ha igen, nem arra, amerre járok. Halála után, talán kilencvenkettőben, az Ördögh Szilveszter főszerkesztette Tekintet adott ki (fél?) emlékszámot. A Tekintetben közölt szemelvények és a PZs-ről szóló írások miatt szántam el magam, hogy megmerüljek a filozófia fehér foltjában (túl a zanzásított, agyonidézett, bármikor előrántható Habermas-, Gadamer-idézeteken). Ezidőből való antikvár-zsákmány a Konszenzus és kihívás c. kötet, keresem, hogy scann, de nincs sehol. Minthogy Papp Zsolt-kötetet a vendégeim nem loptak az elmúlt tíz évben, hátrasodródott a második, fedett vonalba.

4.

Podmaniczky olyan író, hogy az olvasónak - akinek egyébiránt soha, semmihez nincs, melegben a meleg, hidegben a hideg, szélben a szél miatt - kedve volna ott lenni, ahol ő. Pedig Balatonozni éppen a Balaton miatt aztán soha, még ha fizetnének sem (illetőleg: mennyit?).
Pody mester (többek közt) már elkövette azt a merényt is, hogy olyanformán írt egy nagyváradi irodalmi útról, autók, írók, költők, szerkesztők, derű, szeretet, boldogság, penge agyak, fenyőcsúcsig érő tehetségek, hogy komoly lelki traumát követően revízió alá vettem a régi tételt, íróból max. 2 db., költőből 1 db. szerkesztőből 1/2 db. viselhető el komoly agykárosodás nélkül 12 órán túl. Maradt kétely, de valójában még nem teszteltem az új, megduplázott (idő + irodalmárok száma) versiont.
A Vízközeli Balaton-arcok című riport erről a csapdáról szól: PSz elmesél valamit, és az olvasó pakol, megy, mert az ott, ahol és amiről a Pody, a Mennyország, vagy olyas.
Láccik, az anyagilag megerősödött mecenatúra minden kétséget kizáróan felismerte a Podmaniczky Szilárdban rejlő kimeríthetetlen lehetőségeket, megkínálta őt néhány millióval (elmaradt német, horvát, szerb, amerikai turisták, + az elmaradt irodalomkedvelő hadak), és megbízta, úgy írjon, olyanról írjon, hogy az ÉS-olvasó, mint a holdkóros ugorjon bele a strandpapucsba, kotorja a kocsikulcsot, botladozzon le a parkolóig, azt motyogva: Én is, én is!

5.

Kiss Ottó írja a havi egyik novellát a Tárcatár rovatban, ami jó. Jó cím (Ezüstszőlők), jó nevek (Javrik, Magdalai!). Egyetlen rövid íráson belül kiverekszi magát az abszurdból, átjut a groteszk apró különlegességein át a formailag örök, de minden jól megírt anyagból másképpen bömbölő igazságig: szomorú vagy nem szomorú, a szex irányítja a világot (nem a génsebészet).
Az erdélyi Papp Sándor Zsigmond klasszikus formációban - ugyanerről. " - A kurva a legmagasabb rendű nő - mondta Lestyák, és magabiztosan mutatott a széttárt lábú, napbarnított lényekre a lapokon, akiknek sötét titok nyílt a prémjük között. Nem akartam elkeseríteni Csutkát, így aztán nem is mondtam neki, hogy belőle sosem lesz magasabb rendű nő, mert a teljesen hihetetlennek tűnt, hogy ő bárki kedvéért ilyen idétlen pózba vágja magát. Ezért inkább azt kezdtem terjeszteni, hogy neki nincs is olyan hasadéka ott lent, így hát nyugodt lelkiismerettel ki lehet hagyni a buliból."
Tóth Gábor Ákos különös, dialógusokra épülő - gyönyörű - pedofilikus novellája csukja be a prózaszekciót. TGÁ-ra mindig oda kell figyelni.
Megnézem má', ki szerkeszti a prózarovatot. Itt valami változás történhetett.

6.

Eddig vagyok jutva. A szerkesztő háromezer karakter körül kért, annyit fizet, azon régen túl, pedig elolvastam a verseket, a töretlenül költő Tandori papát, Kovács Mikó Edinát, akit nem láttam eddig, de nézem eztán, túljutva az ismerkedési éjszakán, Lackfi három (háromféle) darabját.
Legközelebb a végén kezdem.