Oravecz Imre legújabb, hosszú ideje várt Távozó fa című kötetét december 5-én mutatták be a Rózsavölgyi Szalonban. A költővel Kulcsár-Szabó Zoltán irodalomtörténész beszélgetett, közreműködött Lázár Csaba színművész, aki a kötet verseiből olvasott fel.
Nyáry Krisztián, a Magvető Kiadó igazgatója, a beszélgetést megelőző laudációjában örömét fejezte ki abban, hogy Oravecz szerzőként visszatért sok-sok év után a Magvetőhöz ? ?egy alapvetően fontos kötettel? ? tette hozzá. ?Hogyha lesznek irodalomtörténészek, mondjuk 20-25 év múlva, akkor biztos, hogy ennek az évnek a legfontosabb poétikai teljesítményei között fogják emlegetni a Távozó fát? ? mondta el.
Kulcsár-Szabó Zoltán röviden ismertette a kötetet a bemutató első részében. ?Az irodalomkritika nagyon gyakran megállapította már, hogy Imre költői életművének az egyik sajátossága az, hogy mindig valami váratlannal bukkan fel az azt megelőző megjelenéshez képest? ? mondta el, és felhívta a figyelmet arra is, hogy a Távozó fa az Oravecz-életmű szempontjából egyfajta ?visszatérés? a verses formához, hiszen az ezt megelőző verskönyv, A megfelelő nap 2002-ben jelent meg.
Oravecz Imre Kulcsár-Szabó Zoltán első kérdésére, hogy mekkora szerepet játszanak az olvasók alkotása közben, elmondta, hogy eleinte nem is számított rá, hogy vannak olvasói egyáltalán, és nem is tartotta ezt akkoriban fontos kérdésnek. ?Akkor kezdett el érdekelni az olvasó, amikor megjelent: nem úgy, hogy bekopogott, hanem láttam, hogy megveszik a könyveim, leveleket kapok, telefonhívásokat? ? számolt be róla. ?Nem azért ír az ember, hogy valahol várják, hogy megjelenjen ? azt is szeretné tudni, hogy ugyanaz foglalkoztatja-e az olvasót, mint ő magát, íróként. Úgy kell írjon, hogy azt más is magáévá tehesse.? ? tette hozzá.
Majd azt este moderátora az Oravecz-életműre fókuszálva a prózai és a lírai megszólalásmódok jelenlétére terelte a szót. Ugyanis Oravecz versek mellett regényeket is ír ? köztük is a készülő regénytrilógia első két része hangsúlyosabb a kritikai közbeszédben, az Ondrok gödre és a Kaliforniai fürj. Viszont költészeti munkásságára is inkább a leegyszerűsített, epikai hangnem a jellemző. ?Én igazán nem tudom megmondani, hol ér véget az epika és hol kezdődik a líra? ? mondta el. Kulcsár-Szabó a Távozó fa verseinek ismétlődő szerkezetére, a kötet egyfajta ?leltárvers? műfajiságára is rákérdezett, hogy miért is használja ezt a formát a költő. Mire ő a szakrális költészetet hozta fel, hiszen az is hasonló minták mentén szerveződik. Említette egyik korábban megjelent kötetét, A hopik könyvét is ? abban lelhetünk hasonló szerkezetekre. Valamint Oravecz olvasástapasztalataira is ráterelődött a szó, hiszen a Távozó fában is több utalásról olvashatunk, amelyekben a lírai én éppen olvas.
Maradva Oravecz lírájánál, Kulcsár-Szabó a Távozó fára jellemző vonásokat próbálta viszonyítani életművéhez: jellemzőek rá a pontos, tárgyias, mégis érzékletes leírások, viszont előtérbe kerül a különböző életformák pusztulása, fenyegetettség a halál által. ?Én ebben a nincsben élek? ? válaszolta, hiszen életrajzi szempontokból is olyan területen él, ahol az államosítás és a TSZ-ek létrehozását követően, a rendszerváltozás után sem maradt semmi, ami megélhetést biztosíthatna a helyi lakosok számára. A kötet címadó versével kapcsolatban pedig a halál, és a vele való szembenézés elkerülhetetlenségéről beszélt Oravecz Imre. ?Ami pedig a Távozó fát illeti, arról szól, hogy születünk, élünk és meghalunk, és ezzel szembe kell néznünk. Ennek lehet egy frappáns metaforája a fa is? ? mondta el, hiszen meglátása szerint, ha elmúlik valaki, a magyar köznyelvben bevált kifejezéssel ellentétben nem megy el, hanem elviszik onnan ? kiviszik a térből.
Végül a kötet utolsó, angol nyelvű ciklusát járta körbe az est moderátora, és arra kérdezett rá, miért helyez ekkora hangsúlyt az angol nyelvű versekre is. Oravecz pedig a nyelvvel való találkozás izgalmát, és az íráshoz kötődő kihívást hozta fel indokokként, hogy miért talál élvezetet abban, hogy idegen nyelven írhat.
