Elhunyt Albert Gábor író

Albert Gábor az irodalom csaknem minden műfajában figyelemre méltót alkotott, írt cselekményes novellát, jelképes kisregényt, sűrű szövésű tudatregényt és fölfedező erejű szociográfiát is. Nemzedékének történelmi élménye, az 1956-os forradalom számára is meghatározó jelentőségű volt, tanulmányaiban a magyar esszé legjobb hagyományait folytatva, korának társadalmi kérdéseire, a magyar sorskérdésekre kereste a választ.

Albert Gábor 1929. október 30-án született Egyházasharasztiban, elemi iskoláit Sámodon, majd Sellyén, középiskolai tanulmányait a kőszegi Hunyadi Mátyás Katonai Nevelőintézetben és a pécsi gróf Széchenyi István Állami Gimnáziumban végezte. Érettségi után az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) bölcsészkarán tanult tovább, de járt a pécsi Pedagógiai Főiskolára, a budapesti Református Teológiai Akadémiára és a pécsi Jogtudományi Egyetemre is. Végül az ELTE-n szerzett magyar nyelv és irodalom szakon tanári és könyvtárosi képesítést. Az Országos Széchényi Könyvtárban 1954-től 1964-ig dolgozott, ez idő alatt jelent meg D. Szemző Piroskával és Vizkelety Andrással közös szerkesztésében Schiller Magyarországon című bibliográfiai kötetük. Marek Zsuzsannával ? írói nevén Albert Zsuzsával ? 1954-ben kötött házasságot, aki a Magyar Rádió Irodalmi Osztályának irodalmi szerkesztője volt.

Albert Gábor első, nyomtatásban megjelent munkáját 1955-ben Németh László Galileijéről írta. Első élményeit, tájszavait az Ormánságból, szülőhelyéről hozta, latinos műveltségéből fakadóan gyakran idézett klasszikus és antik szerzőket. Az akkoriban alakuló MTA Zenetudományi Intézet munkatársaként 1964-től az intézet könyvtári és dokumentációs osztályát vezette harminc éven át. A hatvanas években rendszeresen publikált tanulmányt, kritikát és főleg novellákat pécsi és budapesti folyóiratokban. Első szépirodalmi munkáját, novelláit 1966-ban adta ki Albérleti szobák címen a Szépirodalmi Könyvkiadó. A hetvenes évek végén szerződést kötött a Magyarország felfedezése című sorozat egyik szociográfiájának a megírására. A több éves könyvtári kutatásnak és terepmunkának eredménye az 1983-ban megjelent Emelt fővel című kötet lett, amelyben a magyar szociográfiai irodalom klasszikusainak szellemében a 20. századi magyar történelem legfontosabb, a nemzet életét meghatározó kérdéseit vette számba.

Albert Gábor 1986-ban elnyerte a Művészeti Alap Irodalmi Díját, azonban az 1986-os írószövetségi közgyűlésen a Kádári diktatúrát bíráló beszéde miatt egy ideig nem jelenhettek meg könyvei. Tőkéczki Lászlóval 1989-ben közösen megszervezte a Magyar Protestáns Közművelődési Egyesületet, amelynek elnöksége mellett titkári teendőit is ellátta; 1991-ben az Új Magyarország című napilap alapító főszerkesztője lett, 1989 és 1994 között pedig a Magyar Írószövetség Arany János Alapítvány kuratóriumának elnöke volt. Főszerkesztője volt továbbá az Új Magyar Híreknek és a Magyarok Világlapjának is, 1989-től a Magyar Írószövetség választmányának, majd elnökségének tagja, ahogy a Százak Tanácsa, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) társadalmi szervezete is tagjai közé választotta. A Magyar Írószövetség örökös tagja 2010-től, 2011-től pedig a MMA rendes tagja lett.

Éveken keresztül foglalkozott az 1848-?49-es emigráció történetével, különösen Szemere Bertalan tevékenységével. E munkából számos kiadványa jelent meg. Műveiben az egyetemes, a teljes, a látható és azon túli valóság megragadására törekedett. Nagy erővel, nyelvi gazdagsággal alkotta meg a század modern eszmeiségével lírai és filozófiai töltésű írásait, amelyekben hol a történet gazdagsága, hol a gondolat a domináns elem.

Munkásságát József Attila-díjjal, a Magyar Érdemrend lovag-, majd tisztikeresztjével ismerték el, 2015-ben Kossuth-díjat kapott; 2003-ban Péterfy Vilmos-díjjal, 2003-ban Arany János-díjjal, tavaly pedig Berzsenyi Dániel-díjjal és Magyar Örökség díjjal ismerték el.

MTI
Fotó: mma.hu