A több százezer látogatót vonzó Lipcsei Könyvvásáron idén is a Collegium Hungaricum Berlin és a Publishing Hungary Program közös szervezésében valósul meg a magyar részvétel. A hazai standot a többszöri German Design Award Gold nyertes, illetve 2016-ban Red Dot-díjjal elismert LEAD82 tervezi. A magyar kreatív csoport: Salát Zalán Péter, Sztranyák Gergely, Sztranyák Zsófia és Zilahi Péter meghívásos pályázatot követően nyerte el a jogot a feladatra komplex, a helyszínt és a tartalmat egyaránt újszerűen megközelítő pályamunkájukkal. Míg a korábbi években a stand alapvetően a könyvek kiállítására szolgált, 2017-ben a művészeti installációként is értelmezhető ?labirintus? új élményeket kínál a látogatóknak.

 

Az irodalmi program a frissen megjelent magyar fordításokra fókuszál. Péterfy Gergely Kitömött barbár című kötetét a többek közt az Oroszlánkirály Timonjának szinkronhangjaként és a Tatort című népszerű német televíziós sorozatból ismert színész, Ilja Richter mutatja be március 23-án a lipcsei Grassi Museumban. A szerzővel Jörg Plath irodalomkritikus, a Deutschlandradio és a Neue Zürcher Zeitung újságírója beszélget.

 

A magyar női költészet két generációjának képviselőiként Kalász Orsolya és Tóth Kinga közösen lépnek színpadra március 24-én és élő zenével kísért performansz formájában mutatják be az év elején megjelent versesköteteiket az UT Connewitzben. Kalász Orsolya kötete már januárban elnyerte az egyik legrangosabb német irodalmi kitüntetést, a Peter Huchel-díjat.

Rendkívül izgalmas összművészeti produkcióban lehet része a magyar irodalom iránt érdeklődőknek a lipcsei naTO kulturális központban március 25-én: egy pszichedelikus-atmoszferikus koncerttel és projekcióval egybekötött performatív felolvasásban a Die Horen című német irodalmi lap magyar különszámának bemutatójaként Danyi Zoltán, Hidas Judit, Péterfy Gergely és Térey János részvételével.

 

A 2017-es könyvvásári megjelenés a Publishing Hungary Program keretében a Külgazdasági és Külügyminisztérium támogatásával valósul meg. Magyarország az 1990-es évek óta rendszeresen képviselteti magát önálló standdal a könyvvásáron, valamint irodalmi eseményekkel, a vásárhoz kapcsolódó ?Leipzig liest!? fesztivál részeként.

 

A friss megjelenéseit bemutató vásár fontos impulzusadó a nemzetközi könyvpiac számára és így az európai könyvszakma egyik kiemelkedő szakmai fórumának számít, de az olvasóközönség körében is folyamatosan növekvő sikernek örvend, látogatóinak száma tavaly megközelítette a 300 ezret.

Fotó: balassiintezet.hu