Beszédében Markó Béla költő Vörösmarty Mihály történetét említette meg, akit majdnem csődbe juttatott az egyik könyve kiadása. A csődtől Kossuth Lajos mentette meg, aki publicisztikájával ráirányította a figyelmet Vörösmarty könyvére és helyzetére. Markó szerint kell a reklám a könyveknek, kellenek azok a rendezvények, lehetőségek, amelyek ráirányítják a figyelmet a könyvekre.

Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára köszöntőjében felidézte: az ő generációja még a könyvek között nőtt fel. Reményét fejezte ki, hogy a mostani mobiltelefonos, internetes világban is meg lehet szerettetni a könyvet a gyermekekkel. Úgy vélte: az olvasás varázslatos világba helyezheti az olvasót.

H. Szabó Gyula, a Romániai Magyar Könyves Céh elnöke hangsúlyozta, hogy az idei könyvhét érdekességét éppen a gyermekeknek a rendezvénysorozatba való bevonása adja. A kolozsvári Koinónia Kiadó, az Ábel Kiadó, valamint a Cimbora ? kíváncsi diákok lapja által szervezett Erdélyi Könyvfaló olvasójáték iskolások százait késztette arra, hogy könyvekkel kapcsolatos csapatmunkában vegyenek részt, író-olvasó találkozókra menjenek. H. Szabó Gyula ezt azért tartotta fontosnak, mert a mostani ?könyvfalók" közül kerülnek majd ki a majdani könyvhetek szervezői és az irodalom olvasóközönsége.

Forrás: MTI

Fotók: kromika.ro