Lackfi János a Kaláka udvar babzsákos, spalherten sült lepényei között a völgyfesztivál minden napján egy órakor kreatívírás foglalkozást tart, amelyen felnőttek számára ad instrukciókat a jó vers megírásának módszereiről. Elmondása szerint a költészet és a vers mindenkié, hiszen régen a népköltészet idejében sem kellett semmilyen jogosítvány ahhoz, hogy valaki gondolatait, szerelmi bánatát vagy lelkiismeretfurdalását a szó útján adja közre. Kodály Zoltán ismert mondásának,?A zene mindenkié? analógiájára, az irodalom mindenkié kijelenéssel érvelt amellett, hogy mindenki, aki írni, vagy beszélni tud, írhat és írjon is verseket.
Az ismert író elmesélte, hogy amikor külföldön jár, mindig beszerez magának egy jegyzetfüzetet, amelybe kósza gondolatait, egy-egy elcsípett dialógusfoszlányt vagy épp egy-egy gyermeki szójátékot feljegyez. A beszélgetés során Weöres A vers születése című esszéjének egy gondolatmenetét idézte fel, amelyben a költőóriás az ihlet és a benyomások hatásáról beszél. Itt kiemeli, hogy minden gondolat űrszemétként lebeg és bolyong a költő fejében, majd valamelyik egyszer verssé válik ezekből az elkapott szófoszlányokból. Lackfi János kiemelte, hogy költőnek tíz évnyi kemény munka eredményeként lehet valaki, ennyi olvasás és lexikális tudás nélkülözhetetlen ahhoz, hogy valaki poétává váljék.
Lackfi János beszélt a magyartanítás fontosságáról, arról, hogy az iskolák legfőbb feladata az lenne, hogy az olvasás ?hab a tortán? élménnyé váljék, és a gyerekek megtanulják a jó irodalmat, valamint elsajátítsák az olvasás szeretetét. Kiemelte Forstner Kriszta másodikos tanítónéni módszereit, aki az olvasást jutalomként használja nyolcéves diákjainak, egy-egy szórakoztató szövegrészlettel jutalmazza őket, akik számára így a szöveg öröme és nem az olvasás kötelező jellege lesz elsődleges.
