Szomorú vasárnap

A több mint 70.000 példányban eladott kötet írónője 2013-ban könyvével 3 rangos irodalmi díjat nyert el: a Closerie des Lilas-díj és a Prix du livre Inter ? a francia közszolgálati rádió díja ? után, megkapta az Express című folyóirat közönségdíját. Ezek közül kiemelkedik a Prix du livre Inter díj (ebben az elismerésben részesült többek között Agota Kristof is), amely a legrangosabb francia irodalmi elismerés, a Goncourt-díj előszobájának tekinthető.

A regényről:

Szomorú vasárnap annak a Mándy családnak a regénye, amely generációk óta ugyanabban a faházban él, ?ami a Nyugati pályaudvarból kifutó sínek között épült (?). Maga az elnevezés, nyugati, egy más irányt ígért a jövőbeni vonatoknak. A név ellenére a sínek északnak és keletnek tartanak és körbeveszik a házat.?

?A Seress Rezső világhírű dalával azonos című melankolikus családregény annyiban ?magyar regény?, hogy Budapesten játszódik, és több generáció életét mutatja be a második világháborútól, majd az 1956-os forradalomtól a kádárizmuson át napjainkig. A regény tehát párhuzamosan követi végig az ország és a Mándy család történetét, tele magyar utalásokkal, szavakkal, mondatokkal, sőt népdalokkal, dalokkal. A rendszerváltozás egybeesik a főszereplő felnőtté válásával. Figyelemre méltó az író tájékozottsága, műveltsége, az utalások legtöbbje korhű. A megfigyelő (nem a narrátor) optikája egyszerre nyugat-európai és empatikus, már-már magyar (az író magyarul is tanult, az INALCO-n szerzett licenciátust). A francia szellem legjobbjaitól megszokott kritikai igényesség és finomság a rendkívül művelt Alice Zeniter írásmódjára is jellemző. Olyan mű ez, amely az interkulturális kommunikáció legkifinomultabb példái közé sorolható. Francia könnyedséggel ágyaz bele a regénybe a magyar közgondolkodásban túlterhelt történelmi és politikai témákat. A Mándy család a ?város peremén? él (igaz, a Nyugati pályaudvarnál, a sínek mellett), a társadalom peremén, s életük jelentős eseményeit (barátság, szerelem, házasság, csalódás, válás) ? a regény elején legalábbis úgy tűnik ? a történelmi változások sem érintik. Az a benyomásunk támad, hogy úgy megy el mellettük a magyar történelem, ahogy a vonatok, anélkül, hogy valaha is felszállnának rá. A regény mégis olyan történetet mesél el, amelyben bebizonyosodik a történelem hatóereje, a családi titkok a posztkommunista ország történelmének titkaival elegyednek, s felsejlik az a belátás, hogy csak a felégetett ?sínek menti házból? a balatoni telekre költözés hozhatja meg a boldogságtól távoli, asszony és férfi nélküli élet szelíd nyugalmát.? (részlet Sepsi Enikő előszavából)

?Imre világa sokáig két pontra korlátozódott: a kis ház szigetére és a harsogó pályaudvarra. A kertjükből kitűnően látta a Nyugati grandiózus épületét: a csarnok poros üvegablakait és a peronok végén magasodó, téglából és acélból épült toronyféleségeket, amelyek a határt jelezték közte és a város között. A pályaudvar volt a fenyegető és könyörtelen Másik, amely bármikor bekebelezhette őket. Mozdonyokat köpött a kis ház elé, acélcsápjai mindenhová elértek, amerre csak a szem ellátott. Geometriai pontosságú, gerendákkal átszőtt csarnokában talán további veszélyeket rejtegetett a Mándy család számára, és Imre felelőssége volt, hogy felügyelje, miféle bajt hozhat a fejükre.? (részlet a regényből)

A szerzőről:

?Az 1986-ban Normandiában született regényíró a 2008?2009-es tanévben az École Normale Supérieure küldötteként került az Eötvös Collegiumba a Magyar?Francia Ifjúsági Alapítvány alkalmazásában. A Collegiumban a nyelvórákon kívül színháztudományi órákat tartott, s közben gyakornoki-asszisztensi munkákat végzett Schilling Árpád színházában, a Krétakörben. Első regénye (Deux moins un égal zéro ?Kettő mínusz egy egyenlő nulla?, Livre de Poche, 2003) elnyerte Caen város irodalmi díját 2004-ben. Második könyve (Jusque dans bras ?Ölünk mélyéig?, Albin Michel, 2010) a 2000?2010-es évek agresszív generációs himnuszával kezdődik, és a 2002. április 21-e utáni Franciaországban, Hortefeux és Sarkozy országában játszódik. 2010-ben Porte Dorée (Aranykapu) Díjat kapott, és 2011-ben elnyerte a Laurence Trân Alapítvány díját.? (részlet a könyv előszavából)