takacs.jpg
Fotó: Valuska Gábor


 

Takács Zsuzsa elmondta: nagy öröm számára A Vak Remény jó szereplése, visszaigazolás, hogy vannak olvasói, és szeretik a verseit.

A 11. alkalommal odaítélt Aegon Művészeti Díj Magyarország egyik legnagyobb pénzjutalommal járó, magánalapítású irodalmi elismerése, mellyel az előző esztendő kiemelkedő, kortárs szépirodalmi alkotását jutalmazzák. Ebben az évben a könyvkiadók több mint nyolcvan kötetet jelöltek a díjra, közülük tíz munka került fel a döntősök listájára.
 

A hétfős zsűri Dragomán György: Rendszerújra, Garaczi László: Hasítás, Kemény István: Nílus, Krusovszky Dénes: Akik már nem leszünk sosem, Mán-Várhegyi Réka: Mágneshegy, Márton László: Két obeliszk, Simon Márton: Rókák esküvője, Szvoren Edina: Verseim, Takács Zsuzsa: A Vak Remény, valamint Tolnai Ottó: Szeméremékszerek (A két steril pohár) című kötetei közül választotta ki az idei díjazottat.
 

A Magvető Kiadó által megjelentetett A Vak Reményben Takács Zsuzsa eddigi teljes költői életműve olvasható, a könyv élén a legújabb, kötetben most először közölt Vak Remény-versekkel, lezárásként pedig a régi és új India-költeményekkel.

 

Az Aegon Művészeti Díjat április április 8-án adják át a budapesti Katona József Színházban.

Forrás: MTI