Kazinczy Ferenc 1759. október 27-én született Érsemjénben, nemesi család sarjaként. Már gyermekkorától kezdve fogékonynak mutatkozott az idegennyelv-tanulás és az olvasás iránt: apja magántanárokat választott mellé, és olyan iskolákba íratta, amelyek ez irányba terelték oktatását. A Debreceni és a Sárospataki Kollégiumban is megfordult ? az évek során megtanult latinul, németül és ógörögül is. Főiskolai évei alatt, melyet szintúgy Sárospatakon töltött, kezdte kibontakoztatni irodalmi tehetségét is. Többnyire német szerzőket olvasott, és már ekkor elkezdte őket utánozni, elsősorban Gessner Idilljeit vette alapul.
Munkái és tevékenységei miatt sokszor kénytelen volt ingázni: több időt töltött Eperjesen, Pesten, Kassán, Bécsbe is többször ellátogatott. Hasonlóképp mutatkozott gazdagnak foglalkozási köre is, hiszen dolgozott jogászként, a közigazgatásban is tevékenykedett, fél évtizeden át volt iskolafelügyelő, amely időszak során közel kétszáz iskola tartozott a fennhatósága alá. Eközben irodalomszervezői munkássága is mind nagyobb területet fogott át: fordította Gessner, Klopstock és Goethe műveit, melyeket szépírói mintáiként is kezelt. Főbb célja volt az akkor, Nyugaton népszerű irodalmi tendenciák meghonosítása a magyar nyelvterületen, ennek szellemében indította el 1788-ban két barátjával, Baróti Szabó Dáviddal és Batsányi Jánossal a Magyar Museumot, majd ? miután nézetkülönbségek alakultak ki köztük Batsányival, mely a Museum felszámolásához vezetett ? 1790-ben az Orpheus című folyóiratot.
Részt vett szabadkőműves páholyok ülésein is, tagja volt a miskolci Erényes világpolgárokhoz címzett tömörülésnek is, melybe akkori iskolafelügyelői felettese, gróf Török Lajos avatta fel ? aki felesége, Török Sophie édesapja volt. II. József szigorú rendeletei hatására azonban felszámolódott a páholy, és üldözni kezdték mindazokat, akik kapcsolatban álltak vele. Ezzel, illetve a Martinovics-féle összeesküvéssel is kapcsolatba hozták Kazinczyt az 1790-es évek végén. Emiatt perbe fogták, mely során előbb fővesztésre, majd várfogságra ítélték. Innen csak 1804-ben szabadulhatott ? rabságának majdnem egy évtizedet a Fogságom naplója című művében dolgozta fel.
Szabadulása után feleségül vette Török Sophie-t, akivel Széphalmon telepedett le ? Kazinczy egyedüli megmaradt birtokán, melyet még anyja adott neki erre a célra. A következő években teljesedett ki irodalomkritikusi és nyelvújítói tevékenysége is: Berzsenyi és Kölcsey verseit vele ismertették elsőként, valamint Csokonai líráját is rendszeresen bírálta. Mondhatni, Széphalomra helyezte át a magyar irodalmiság központját. Ehhez viszont hatalmas erőfeszítésre volt szüksége, hiszen rengeteg levelezésre és kapcsolatfenntartásra volt ehhez szüksége. Hangsúlyos irodalomkritikusi, irodalomszervezői tevékenysége az 1820-as évek környékén kezdett derékba törni, amikor is Kisfaludy Károly is feltűnt ebben a szerepkörben, és Pestre helyezte át az irodalomszervezés központját. Ezt Kazinczy részben örömmel, részben rezignáltsággal fogadta.
1831-ben a XIX. századi kolerajárvány elérte Magyarországot, amelynek Kazinczy is az áldozata lett. Török Sophie-nak azonban csodával határos módon sikerült túlélnie.
Kazinczy aktualitását mi sem mutatja jobban, mint Péterfy Gergely tavaly megjelent nagyregénye, a Kitömött barbár sikere, mely Kazinczy Ferenc életének egy fejezetét dolgozza fel: még szabadkőművessége idejében kötött barátságot Angelo Solimannal, aki a XVIII. század végi Bécs egyedüli fekete bőrű értelmiségeként váltott ki nagy érdeklődést. Péterfy doktori disszertáció keretein belül is feldolgozta kettejük levelezését, barátságát, viszont a regény teljesen eltérő igénnyel íródott meg. A regény Török Sophie nézőpontjából meséli el kettejük történetét, mintegy az ő visszaemlékezésébe ágyazva, miközben ő Angelo Soliman kitömött teste előtt áll a bécsi Természettudományi Múzeumban ? hiszen a korabeli Habsburg-vezetés úgy rendelte, hogy Angelo testét, halála után ki kell tömetni, hogy megőrződjön az utókor számára.
A kötet különleges álláspontra jut: ahogyan több kritika is megfogalmazza vele kapcsolatban, párhuzamot von Angelo Soliman bőrszínével kiváltott idegensége és Kazinczy intellektuális kirekesztettsége között, amely a fogsága utáni években vette körül a saját környezetében. Barátságukat a leginkább azzal a sorával jellemzi a szöveg, mely szerint ?talán csak a barbár érti meg az idegent?. Hiszen a Kazinczy Ferenc által megfogalmazott esztétikai, és értékítéletbeli törekvések kirekesztették őt saját magát a környezetéből, és azok ellenére, hogy a barbárság ellen küzdött, mindvégig idegen maradt saját lakóhelyén, ahogyan Angelo Soliman is Bécsben, az uralkodói udvarban.
