A Vujicsics-örökség

Irodalom

Jávorszky Béla Szilárd zenei szakíró, szerkesztő; a hazai és nemzetközi populáris zene évtizedeit feldolgozó könyvsorozatok szerzője, társszerzője. Fő szakterülete a rock-, a folk-, a jazz- és a kísérleti zene. 2016-ban sorozatot indított, melyben a magyar folktörténet egy-egy kiemelkedő alakjának életművét dolgozza fel monográfia formájában, a sorozat legújabb kötetét a Vujicsics együttesről írta.

A hetvenes évek derekára nekilendült népzenei revival ? élén a Sebő együttessel és a Muzsikással ? nemcsak a magyar parasztzene, hanem a magyarországi délszláv zenei hagyományok reneszánszát is hozta. Ennek legrégebbi és egyben legfontosabb képviselője a Vujicsics együttes.

 


vujicsics_600x451.png
A Vujicsics együttes

Ahogy magukat definiálták: ?öszvérek vagyunk, magyar identitással?. Amit Sebőék Tiszaalpáron vagy az erdélyi Széken találtak meg, arra ők a saját környezetükben leltek rá. A helyi néptáncegyüttes kísérőzenekarában előbb lelkes fiatalokként fokozatosan felváltották az idősebb muzsikusokat, 1974 húsvétjára pedig körvonalazódott az a csapat, amelyet akkor még Pomázi Ifjúsági Nemzetiségi Zenekarnak hívtak, de 1976 októberében felvették a tragikusan elhunyt zeneszerző és népzenekutató, Vujicsics Tihamér nevét. Miközben évtizedek óta zajlik náluk a családon belüli hagyomány átadás-átvétel, hisz az 1995-ben startoló, javarészt fiaikból álló Söndörgő együttes nemcsak hogy lassan átveszi a stafétabotot az apák generációjától, hanem újabb és újabb színekkel gazdagítja a hazai délszláv zenei hagyományokat.

 

A CD-mellékleten Eredics Gábor és Brczán Miroszláv 1981-es jugoszláviai gyűjtéseiből hallható válogatás.