A Budapesti negyed (61-62.) 2008 őszi-téli száma az első kötetében (Kosztolányi Dezső Pesten és Budán) korábban már közzétett, a másodikban (Pesti utca) a kortárs és a mai olvasó számára is ismeretlen Kosztolányi-írások olvashatók. Felesége, Harmos Ilona visszaemlékezése szerint Kosztolányi "A Pesti Hírlap hasábjain 'Pesti utca' címen az utca apró, bájos vagy furcsa jelenségeit írja meg, hol névvel, hol névtelenül."
 |
Kosztolányi esetében is a napi hírlapírás jelentette a megélhetés legfőbb forrását. A kötetet szerkesztő Zeke Gyula szerint "Kosztolányi hihetetlenül munkabíró és sokoldalú hírlapíró is volt, mindent megcsinált a pénzért, amit a szerkesztője kért tőle, riportokat, tudósításokat is, amelyeket nem szégyellt ugyan, és hanyag anyagot sosem adott ki a kezéből, de - miként itt, a Pesti utca szövegek esetében is - cseppet sem tartotta fontosnak, hogy alattuk álljon a neve. Minekünk mégis fontosak ezek a szövegei is, mert még akkor is becses Kosztolányi-mondatokra lelünk bennük, ha adott esetben (a hírlapíró-én álarcában) nem is ő szól hozzánk, csak az interjúalanyát beszélteti."
A 219 most felfedezett írás egyike:
Az utcán cicomásan öltözött, négyéves kislányt vezet édesanyja.
Egyik utcasarkon rongyos koldus nyújtja feléjük tenyerét.
Az anya megáll, kinyitja kistáskáját, erszényéből pénzt vesz elő. A kislány kéri, hogy ő adhassa át a pénzt a kéregetőnek.
Az anya tiltakozik ez ellen, s kislányát a másik oldalára tolva, sietve maga nyomja a szegény ember markába a pénzt.
A gyermek most nyugodt, kék szemével édesanyjára tekint. Ezt kérdezi tőle.
- Miért nem engedted, hogy én adjam oda a pénzt? Félsz, hogy megkapom a szegénységet?
(Pesti Hírlap, 1932. március 8., kedd)
