A tandori light című verset a Műút folyóiratban tették közzé.

A mű kézirata a szerző irodalmi hagyatékában maradt fent. Tóth Ákos irodalomtörténész, Tandori-kutató szerint „a szöveg készültségi foka, a kézirat állapota egyértelműen arra utal, hogy ez esetben nem a hagyatékban nagy mennyiségben fennmaradt szövegvázlatról vagy tervezett mű előkészületéről van szó, hanem befejezett alkotásról, mely valamilyen okból nem jelent meg a szerző életében”.

Bár a 2019-ben elhunyt Tandori Dezső minden művét pontos dátummal látta el, ezt a verset nem datálta. „A rendelkezésre álló szövegbeli információk alapján a legvalószínűbbnek azt tarthatjuk, hogy a mű 2013 első fél évében íródott”– írja Tóth Ákos.

A szakember szerint felvetődik a kérdés: „Vajon Tandori által gyakorolt öncenzúráról van szó, vagy olyan előkészületről, mely a posztumusz megjelenést is a mű megtörténésének részeként értelmezi, és bevonja azt a morbid üzenet esztétikai végrehajtásának folyamatába?”

verset és Tóth Ákos megjegyzéseit a Műútban olvashatjuk.

A nyitóképen Tandori Dezső 2007-ben. Fotó: MTI/Honéczy Barnabás