Ismét válogatáslemezt készít a Telekom Electronic Beats csapata a tehetségek által beküldött anyagokból. A jelentkezéseket pop, klub és kísérleti zene kategóriában várják.

A Telekom Electronic Beats az elmúlt években egyedi eseményeikkel és igényes számokkal pátyolgatta a hazai szcénát. Két éve pedig felkaroltak hazai előadókat, akiket 3 kategória alapján, profi környezetben a streaming platformokra juttattak.

Idén szeretnénk ismét láthatóvá tenni, milyen figyelemre méltó dolgok történnek a hazai kis stúdiókban.

Ez a második felvonás lesz; első alkalommal egy kiadótulajdonosból, dj-ből és zenei újságíróból álló szakmai zsűri részvételével több mint hatszáz jelentkezőből válogatták ki 30+1 zenészt, akik felkerültek tripla válogatásukra, és most is ugyanebben a formátumban gondolkodnak.

Az elbírálásban ezúttal a Telekom Electronic Beats tagjain kívül olyan népszerű előadók, szerzők vesznek részt, mint BetonHofi, a Carson Coma, Solére, Tolo, LAU, Iamyank és az Exiles kiadót vezető Kolbenheyer Erik.

A projekt keretében április 10-ig várják olyan zenei alkotók jelentkezését, akik szeretnék dalaikat a világ elé tárni. Az elkészült válogatás ezt követően valamennyi jelentős streaming platformon elérhetővé válik. A három különböző műfajú albumra felkerülő fiatal tehetségek számos díjjal gyarapodhatnak, például fellépési lehetőséggel a Telekom VOLT Fesztiválon vagy a Kolorádón. Lesznek olyan indulók is, akik imPro képzéshez jutnak, hogy profi szakmai stáb segítségével mélyíthessék el elektronikus zenei ismereteiket.

Részletek és jelentkezés itt.

Fotó forrása: Shutterstock