A Platon Karataev május elején megjelenő, Atoms című albumáról sorban jelennek meg az új és jobbnál-jobb dalok, a hozzájuk készült klipek pedig minden alkalommal teljesen elvarázsolják a nézőket. Bár az új album hangzásban eltávolodik az első lemez számaitól, ugyanabból  a magból építkezik. A dalok a zsibbadást, a lebegést és a dermedtséget járják körül, hiszen Pilinszky szavaival élve, mindannyian didergő atomok vagyunk.

Szombath Máté, rendező a videó alapkoncepciójáról mesélt: „A klip lényege a négyzethálórendszerben ismétlődő utcasarkok közt való monoton bolyongás, ami szimbolikusan, vagy akár mint egy kellemetlen álomban, de egész életen át tart a születéstől a halálig. Ehhez szükségünk volt egy szuggesztív színészre, Kenéz Ágostonra, aki képes volt megjeleníteni a négy életkori stádiumot és mellette egy életúti krízist. Hogy hova vezette ki őt a toboz az útvesztőből? Egy dimenziónkon kívüli életfához, a művészeti és vallási kultúrában is ezt jelképező libanoni cédrushoz. A fekete-fehér fényelés szerepe a koncepcióban az általános binaritás erősítése. Az élet folyamatos döntéshozatali helyzetei: jobbra vagy balra, előre vagy hátra, fekete vagy fehér. És itt kanyarodik folyton vissza az ember nosztalgikusan a „mi lett volna ha?” kérdéshez. Mi lett volna, ha két fordulóval ezelőtt nem jobbra, hanem balra fordulok inkább? Ki tudjuk-e javítani régebbi rossz döntéseinket, ha visszafelé rohanunk, hogy elkapjuk még utolsó pillanatban azt, amit egyszer eldobtunk magunktól, mielőtt végleg koppan a földön?”

Fotó: Vadas Géza, Wertán Botond