Idén is lehet jelentkezni a Cinemira Gyerek- és Ifjúsági Film Pitchfórum forgatókönyv-pályázatra, amelyre élőszereplős vagy animációs egész estés filmek és sorozatok terveit várják május 31-ig.

A pitchfórumot azzal a céllal rendezik meg már negyedik alkalommal, hogy a hazai forgatókönyvírók, írók és kreatív gondolkodók lehetőséget kapjanak a fiatal közönség számára írt film- és sorozatterveik bemutatására, valamint hogy terveikhez találjanak rendezőket, producereket, szakmai partnereket. A rendezvényen szakmai zsűri értékeli a pályamunkákat. A legsikeresebb forgatókönyvterveket a zsűri és a diákközönség is díjazza.

A beérkezett pályázatok közül várhatóan öt filmtervet és öt sorozattervet választ ki az előzsűri. A döntősök a pitchfórumon meggyőzhetik a rangos filmes szakemberekből és a diákokból álló zsűrit, valamint a közönséget a tervükről. A legjobb forgatókönyvtervet vagy sorozatötletet 300 ezer forinttal jutalmazzák.

A pályázatra egy háromsoros logline-nal, egy maximum három oldal terjedelmű szinopszissal, a nyitójelenet vagy a legjobb jelenet – maximum kétoldalas – forgatókönyvével, a vizuális koncepcióval és egy írói önéletrajzzal vagy motivációs levéllel lehet jelentkezni. Bővebb információk a pályázatról a fesztivál weboldalán találhatók.

Nyitókép: Cinemira. Forrás: a fesztivál Facebook-oldala