Ismét lesz kolbászfesztivál Békéscsabán

Egyéb

(MTI) Idén először a hagyományos kolbásztöltő verseny mellett az egyetemisták is megmérkőznek, mert a rendezők fontosnak tartják, hogy a fiatalok is megismerkedhessenek a hungarikumnak számító igazi csabaival ? közölték a szervezők.

 
A hagyományos programok során ismét lesznek disznóvágás-bemutatók, szárazkolbász-verseny, de megmérkőznek egymással a disznótoros ételek-, a bográcsos töltött káposzta- és a kolbászos tarhonya-készítők is. Külön megmérettetést szerveznek az elmúlt 15 év bajnokainak és győztes csapatnak is, s megemlékeznek Krajcsó Pál hentesmesterről is, aki 2000-ben elsőként kapott életműdíjat.
 
A fesztiválon "a garantáltan jó hangulat mellett" finom ételek és italok várják a látogatókat. Tizenkét vendéglő kínálja a hagyományos, ízes csabai portékáját, amiket jól kiegészítenek a 30 kiváló magyar pincészetből származó borféleségek és a tájakra jellemző szilvapálinkák.
 
A négynapos rendezvény során népzenei és néptáncbemutatók szórakoztatják az érdeklődőket, és minden este neves előadók is várják a látogatókat, közöttük Boban Markovic és a Csík zenekar, illetve a Magna Cum Laude. 
 
A fesztivál részeként pedig ismét megtartják az élelmiszeripari és turisztikai kiállítást, ahol mindenki beszerezheti a különleges házi és kisüzemi készítésű, füstölt csabai vastagkolbászt.