Újra lehetőséget kapnak a fiatal karmesterek, hogy széles közönség és neves nemzetközi zsűritagok előtt bizonyíthassák tehetségüket egy magyarországi nemzetközi verseny keretében. A Filharmónia Magyarország szervezésében újrainduló Nemzetközi Karmesterverseny az 1974-ben útjára indított karmesterverseny hagyományához kapcsolódik, amely számos, azóta világhírűvé lett karmestert ismertetett meg a nagyközönséggel és indított el a siker útján, köztük a világhírű japán karmestert, Kobayashi Ken-Ichirót. ?Ez a verseny hatalmas fordulópont volt a karrieremben, mivel első díjat nyertem, rengeteg meghívást kaptam egész Európából. Olyan volt, mint egy álom! Japánban is magasabb pozícióba kerültem, bármerre jártam felismertek a televízió népszerű műsorának köszönhetően? ? mondta el a művész, aki azt üzente a fiataloknak: ?jelentkezzenek a versenyre, tanuljanak, gondolkodjanak azon, hogy hogyan kapcsolódnak a zenekarhoz. De ez csak a kezdet ? meg kell ismerniük önmagukat is, mert megnyerni a versenyt csak az első lépés, nem pedig a cél. Ha jobban olvasol az emberek szívében, mint a kottában, akkor már közelebb jutottál ahhoz, hogy jó karmester légy!?
A verseny megrendezésének biztosításához a magyar kormány 160 millió forint támogatásról határozott, és folynak a tárgyalások arról is, hogy a rendezvény minél nagyobb nyilvánosság mellett valósulhasson meg.
A verseny keretében az ifjú karmesterek több körben mérik össze tudásukat. Az első és a második forduló 2017. október 2. és 10. között, a döntő december 12. és 17. között zajlik majd a versenyhez méltó helyszíneken. A döntő Pécsett, a Kodály Központban lesz a Pannon Filharmonikus Zenekar közreműködésével. A versenyt gálakoncert zárja 2017. december 17-én a díjazottak vezényletével.
A versenyprogramban nyitányok, szimfóniatételek, operarészletek, versenyművek és szimfonikus költemények szerepelnek. A karmesterverseny magas pénzjutalmak mellett szerveződik. Első helyezettje 20 ezer euró, második helyezettje 10 ezer euró, harmadik helyezettje ötezer euró pénzdíjban részesül, a médianyilvánosság mellett olyan koncertlehetőségekhez is kívánja juttatni a díjazottakat, ami nemzetközi karrierjük elindítását segítheti.
A szervezők az egész világról várják az 1981. január 1. után született fiatal karmesterek jelentkezését. A versenykiírást, a repertoárt, valamint a jelentkezés további feltételeit a Filharmónia Magyarország a Nemzetközi Karmesterverseny hamarosan elinduló hivatalos weboldalán fogja közzétenni.
32. Régi Zenei Napok
A Fertőd-Eszterházán szervezett 32. Régi Zenei Napok június 25. és július 2. között gazdag koncert és kurzus kínálattal várja a historikus régizenei tanulmányokat mesterszinten folytatni kívánó hallgatókat, valamint a régizenét kedvelő közönséget Magyarországról és a határon túlról egyaránt. Megtiszteltetés és az eseménysor rangjának elismerése, hogy a régizene világhírű mesterei közül többen már nem először fogadták el a fesztivál felkérését, három kontinens 11 országából érkeznek a neves mesterek kurzusaira, koncertfellépéseire.
Az idei év programja tartogat egy kuriózumot is: Johann Sebastian Bach művészetének legavatottabb ismerője, a Stuttgarti Nemzetközi Bach-Akadémia megalapítója, Maestro Helmuth Rilling Bach: János-passiójának zenéjéből nemzetközi karmester-mesterkurzust is tart a fesztivál keretében, valamint a záró koncerten vezényli is a Passiót. Ő élő legendaként az egyetlen, aki lemezre vette Bach összes vokális művét. A karmesterkurzuson és a fesztivál záró koncertjén Maestro Rilling partnerei a Vashegyi György által alapított és vezetett Purcell Kórus és korhű hangszereken játszó Orfeo Zenekar lesznek. Mindezek alapján túlzás nélkül állítható, hogy erre a hétre Esterházy ?Fényes? Miklós herceg és Joseph Haydn egykori lakóhelye ismét az európai régizene egyik fővárosává változik.
32. Nemzetközi Bartók Szeminárium és Fesztivál
Az ország egyik legnagyobb presztízsű zenei fesztiválja már több mint három évtizede várja a Bartók Béla, valamint a XX?XXI. századi zene kedvelőit és művelőit. Mivel 2016 januárjától kezdve a zeneszerzőhöz köthető szerzői jogok ?felszabadultak?, szabad utat engedtek további kísérletezéseknek, Bartók műveinek más és más fénybe állításának, amit a Bartók 135 programsor is megünnepel, benne a Bartók Fesztivál különleges eseményeivel. A fesztivál középpontjában ezúttal ? a Két arckép című darab jubilálása okán ? a NŐ áll. Bartók Két arckép című művét 60 éve mutatták be először. A Bartók Fesztivál hagyományaihoz híven nemcsak koncertekkel, hanem mesterkurzusokkal és egyéb, a társművészeteknek is helyet adó eseményekkel várja Szombathelyre a látogatókat. Kortárs magyar képzőművészek alkotásaiból kiállítás is nyílik a fesztiválhoz kapcsolódóan, a hat alkotó műveinek ihletője is a NŐ.
A Filharmónia Magyarország felhívására a különféle szemináriumokra 18 országból (Belgium, Dél-Korea, Finnország, Hollandia, Izrael, Japán, Kanada, Magyarország, Mexikó, Németország, Oroszország, Románia, Spanyolország, Svájc, Szlovákia, Taiwan, Thaiföld, USA) érkeznek jelentkezők.