Az istenek közellétének nyugodt tudata

Képző

Szeptember 30-án adták át a Doba-somlóvári Erdődy-kastély kertjét. A történeti park rekonstrukciója az első üteme volt annak a beruházásnak, amely a kastély és környezete felújítását, rendbetételét célozza meg.

Lezárták az 1839-ben épült Doba-somlóvári Erdődy-kastély rekonstrukciójának első ütemét, amely a történeti kastélypark felújítását ? elsősorban a vízrendszerének és térszerkezetének a helyreállítását célozta meg. Átadására szeptember 30-án került sor a helyszínen.

 

?Az emberi nemnek hivatása nem rontás, pusztítás, megsemmisítés, hanem hogy munkálkodjon, alkosson, teremtsen? ? nyitotta meg beszédét Varga László, a Bakonyerdő Zrt. vezérigazgatója. Köszöntőjében a Somlói hegyet dicsérte: ?pedig nem is az a klasszikus itáliai táj ez, de valóban, ha finoman stilizálunk: a bazaltorgonák környékén, ahol a kerecsen sólyom fészkel és a hollók laknak, észrevehetjük az istenek közellétének nyugodt tudatát ? miként azt Hamvas Béla írta.? Ismertette a Somlói hely, a vár és a kastély történetét, melyben kiemelt jelentőséget tulajdonított az Erdődy-családnak, akik révén megépülhetett a kastély és parkja is. Beszédében jelezte, hogy a kastélykert rekonstruálásában szívesen vett részt a Bakonyerdő Zrt., amely kezelése alá kerül a park is, hiszen a vállalkozás számára az esztétikai helyreállításon, a terület értékeinek őrzése mellett fontossággal bír üzleti működésük fenntartása, illetve a munkaerő biztosítása. Végül kifejezését adta reményének, hogy ?a teljes rekonstrukció után eredeti formájában is láthatóvá válik az Erdődy-család által megálmodott és létrehozott csodálatos kastélypark.?

 

 

L. Simon László miniszterhelyettes, a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára adta át a parkot beszédében. ?Idén ez a negyedik legfontosabb parkátadó ünnepség Magyarországon? ? hívta fel rá a figyelmet átadójában, melyek közül az Erdődy- és a Festetics-kastélyt emelte ki, valamint párhuzamba is vonta azokat. Egyrészről azért, mert úgy véli, ?Magyarország két legszebb kastélyparkjáról? van szó, másrészről pedig ? mint elmondta ? ?ahogy az Erdődy-család, úgy az Festetics-család is rendkívül sokat tett a magyar kultúrtörténetben a magyarságért, közös kultúránkért, örökségünkért.? Természetesen mindössze csak az első üteme zárult le a kastélypark helyreállításának ? emelte ki beszédében ?, melynek további részében a kastély épületének a rekonstrukcióját szükséges elvégezni. Ezzel kapcsolatban ismertette a Nemzeti Kastély Programot. ?A Kormány elfogadta a Nemzeti Kastély Programot, s egy hónappal ezelőtt meg is jelent az a pályázati kiírás a gazdaságfejlesztési és innovációs operatív program keretein belül, ahol első körben 33 milliárd forintnyi, Európai Uniós forrást fogunk tudni megpályázni. Idén már nyolc kastély pályázata fog beérkezni a Nemzetgazdasági Minisztériumba? ? mondta el L. Simon László. Ezek között szerepel többek között a sümegi Püspöki palota, melynek további felújítására 1,5 milliárd forintot terveznek fordítani. Beszédének lezárását a köszönetnyilvánításnak szentelte, melyet a felújításban résztvevők irányába fejezett ki, kiemelve közöttük Alföldy Gábor tájtervezőt, aki koordinálta a munkálatokat, illetve kifejezte örömét abban, hogy ?a Földművelésügyi Minisztérium háttérszervezeteiként működő állami erdészetek társadalmi felelősségvállalási programja milyen sokféle formában tud megjelenni.?

 

 

Ezt követően Alföldy Gábor vezette végig a megjelenteket a felújított kastélyparkon. Az útvonal különböző állomásain érdekes képösszeállítással is készültek, melyben bemutatták régebbi fotókon keresztül a rekonstrukció legszembetűnőbb változásait és eredményeit. A séta végén pezsgővel várták az érdeklődőket, melyhez gróf Erdődy László mondott köszöntő beszédet. Gratulációját fejezte ki mindazok részére, akik a park újjáépítésében részt vettek, hogy sikerült a visszaállítaniuk azt az állapotot, amelyet a kert első tervezője, Charles Moreau elgondolt.

 

 

A Kultúra.hu kérdésére Alföldy Gábor elmondta, hogy nagyra értékeli azt a széleskörű együttműködést, amely létrejöhetett annak érdekében, hogy az Erdődy-kastély parkja újra abban a formában nyithatja meg a kapuit a nagyobb közönségek előtt, amelyben közel két évszázada elképzelték.

Baranyi Gergely

Fotó: Papp Eszter