Az 1909-ben született Rajk a munkásmozgalom régi, kipróbált harcosa volt. Részt vett a spanyol polgárháborúban, a második világháború idején pedig Magyarországon szervezte az ellenállási mozgalmat. 1945 után Rákosi Mátyás mögött a Magyar Kommunista Párt második emberének számított, belügyminiszterként vezető szerepe volt a B-listázásban, a társadalmi szervezetek szétverésében, a kisgazdák "leszalámizásában", az 1947-es hírhedt kékcédulás választások megszervezésében. Rajk azonban konfliktusba keveredett a rettegett ÁVO vezetőjével, Péter Gáborral és Farkas Mihály hadügyminiszterrel, önfejűsége, fölényes modora miatt elszigetelődött a párton belül. 1948 nyarán leváltották és külügyminiszterként a második vonalba került.
Amikor 1948 végén a Szovjetunióban újraindultak a koncepciós perek, Rákosiék a moszkvai kapcsolatokkal nem rendelkező, volt "spanyolos" Rajkot szemelték ki a hazai változat főszereplőjének. Személye széles tömegek megfélemlítésére is alkalmas volt, hiszen már nem kisgazdák vagy "a klerikális reakció szekértolói", hanem a párt vezető tisztségviselői kerültek a vádlottak padjára.
1949. május közepén őrizetbe vették Szőnyi Tibort, a Magyar Dolgozók Pártja káderosztályának vezetőjét. Szőnyi kegyetlen kínzások után bevallotta, hogy a nyugati titkosszolgálatoknak kémkedett és Rajkot nevezte meg felső kapcsolatának. 1949. május 30-án Rajkot is letartóztatták, de ekkor még "csak" azzal vádolták, hogy a magyar csendőrség, majd az amerikai és brit titkosszolgálat ügynöke volt. A vizsgálat vezetését hamarosan Rákosi és a Moszkvából idetelepített Bjelkin tábornok vette át, és a koncepciót "korrigálták": a vádak közé bekerült a trockizmus, hogy Rajk "az imperialisták láncos ebe", Tito szolgálatába szegődött, összeesküvést szőtt Rákosi meggyilkolására, a burzsoá restaurációra, a kapcsolatfelvétel helyszínének egy paksi csőszkunyhót jelöltek meg.
Rajk kezdetben tagadott, de vallató elvtársai, köztük a belügyminiszter Kádár János meggyőzték, hogy szerepének elvállalásával a pártnak és a munkásmozgalomnak tesz szolgálatot. A szeptember 16-án kezdődött, a rádióban is közvetített kirakatperben az összes szereplő (ideértve az ügyészeket és a bírót is) betanult szövegeket mondott fel, a szeptember 24-én kihirdetett ítélet halálra szólt. Rajkot, Szőnyit és Szalait október 15-én akasztották fel, további négy katona- és rendőrtiszt vádlottat október 24-én végeztek ki. A titkos mellékperekben még nyolc halálos ítélet született, s több mint nyolcvanan kerültek börtönbe.
A per lezárulta után, de még az ítéletek végrehajtása előtt, szeptember 30-án pártaktívát rendeztek Budapesten, ezen hangzottak el Rákosi hírhedt szavai: "sok álmatlan éjszakámba került, amíg a végrehajtás terve alakot öltött". Talán ezért is lett a Rajk-per a kommunista törvénytelenségek szimbóluma. A Sztálin halála után meginduló enyhülés 1955-re kényszerítette ki az áldozatok jogi, majd 1956 tavaszán politikai rehabilitálását, 1956. október 6-i újratemetésük a sztálinista vezetés elleni tömegdemonstrációvá vált.
