Megjelent a Fonogram-díjas zenekar legelső, teljesen magyar nyelvű albuma.

A Pók és a Kék Hullám Kemping című dalokat már korábban is megismerhette a közönség, ráadásul megállás nélkül pörögnek a hozzájuk tartozó klipek is, de az eddig nem hallott számok újabb dimenziókapukat nyitnak: a  Digitális/Analóg igazi kísérletezős album lett.

Az album felvétele a „magyar blues őshazájában”, Kőbányán készült, de a rocktörténelem más elemei is felbukkannak az anyagon. Néhol hagyományos indie, utána pedig akár jöhet egy zongoraalapú softrock is, de mocsárbluest is hallunk.

A dalszövegeknél eddig sem volt bátortalan a zenekar, de egyre nyíltabban és világosabban érintik azokat a hétköznapi problémákat, amelyeket mindannyian átélünk, legyen ez akár a jogosítvány megszerzésének „személyes traumája” vagy annak dalba foglalása, hogy milyen érzés, amikor egy „mérnökcsaládban” közlöd: én zenész leszek.

Elsőre meglepőnek tűnhet a hiperdizájn-elemeket nélkülöző lemezborító, viszont igazi carsonos történet tartozik hozzá: a stúdiófelvételre mindenki egy „eldobható” analóg fényképezőgéppel érkezett.„Folyamatosan dokumentáltuk velük a munkafolyamatot, így különböző látásmódokból lettek megörökítve a történetek. Miután elkészültünk a teljes hanganyaggal, egy elég hosszú estét töltöttünk azzal, hogy megbeszéljük a dalsorrendet, a borítóterveket és más művészeti és promóciós koncepciókat, azonban Giorgio, az énekesünk az előhívott fotókkal érkezett. Végül ezek közül választottuk ki, amit már láthattok. Zsombor, a gitárosunk ennek eredetijébe karcolta bele a zenekar nevét és a lemez címét” – mesélte a dobos, Héra Barnabás.

A lemez dalai mától az összes ismert digitális zeneáruházban elérhetők. A CD-formátumra sem kell sokat várni, de ha már Digitális/Analóg a lemez címe, akkor egyértelmű volt, hogy vinilt is gyárt belőle a zenekar. Ez utóbbit a tervek szerint június 10-én a Budapest Parkban veheti majd kézbe a közönség.

A lemezbemutató turné március 18-án Veszprémben indul, és budapesti koncerthelyszínen ér véget.

Nyitókép fotó: Dombóvári Judit, grafika: Berezvai Sára. Forrás: Facebook