IV. Béla oklevelet ad az országbírónak

Egyéb

A kiállított oklevelet olvasva megismerhetjük Geregye nembeli Pál gazdag pályafutását. 1224-ben azzal hívta fel magára a figyelmet, amikor a Bélához hűtlen Boyzen és Domald testvéreket legyőzte. 1230-ban részt vett a halicsi hadjáratban. Az egyik ütközet során lovát megölték, és Pál élete is veszélyben forgott. Az osztrákok által elfoglalt Borostyánkő és Lánzsér várának ostromában sem kímélte magát. Az oklevél soraiból az is kiderül, hogy az osztrákok elrekesztették a Murát, hogy vize a gát hatására több falut ellepjen. Ezt akadályozta meg Pál, amikor megnyitotta a gátat. A tatárjárás idején neki jutott az a feladatat, hogy a mongolokat szorítsa vissza a Duna vonalán. Ezt egészen addig végre is hajtotta, amig a folyó be nem fagyott. A tatárok kivonulása után Erdélyben állította helyre a közbiztonságot, gyűjtötte össze a szétszóródott népességet. Részt vett a Lajta menti csatában (1246), ahol fogságba esett. Szerencsére vagyona révén kiválthatta magát.