A szocializmus éveinek legfontosabb hívószavai a szerzés és a buhera: a kreatív magyar a lehetetlent is képes „ügyesbe” megoldani. Épített környezetünk is bővelkedik extrémnél extrémebb megoldásokban: a hullámpala tetők, a betonvasból hegesztett kerítések és ablakrácsok, az „ötletes” gázcsövek, az egyéni lakatos- és kőművestrükkök is a hazai építészet részei. És emiatt kicsit elnézők vagyunk velük szemben.
Snassz az a szabálytalan építészeti furcsaság, amelyet a hiány (tárgyi, ízlésbeli) szül, s amelynek a buhera a vége. A neociki pedig a tüntetően és akaratlagosan létrehozott, de kissé félresikerült építészeti megoldásokat jelenti Szalai András újonnan megjelent, Kis magyar snassz és neociki című könyvében.
A szerző a sokéves gyűjtésnek köszönhetően 850 fotóval, alapos tanulmányokkal és képelemzésekkel mutatja be a hazai épített környezet jellegzetesen snassz és ciki megoldásait. A könyv egyszerre szórakoztató és elgondolkodtató. Iróniával kezeli környezetünket és benne a szörnyszülötteket, és a 20. század második felének identitási alapkérdései is megfogalmazódnak benne: a túlélés képessége, az otthonteremtés vágya, az alkotás illúziója, a hiány talaján termett leleményesség és a bumfordi kreativitás mind-mind szóba kerül. Kidomborodnak a szocialista korszak hozadékai is: a kényszerű megalkuvás, a minőség iránti közömbösség és a szerzésnek a köztulajdon határait feloldó, az erkölcsi kereteket lazító, általánossá váló fogalma.
A könyv kiadását támogató Kieselbach Galéria pop-up kiállítással is készült a megjelenésre: Weiler Péter festőművészt megihlette az elsősorban a Kádár-korszak építészeti remekeit bemutató album. A korszak emblematikus autócsodája, a Trabant több szerepben is feltűnik a képek között, akárcsak a brit miniszterelnök asszony, Margaret Thatcher legendás vásárcsarnoki látogatása és a Marx tér össze nem érő felüljárója.
A „legvidámabb barakk” egykori életérzését is felidézi a kiállítás.
A farmotoros Ikarus pedig nemcsak a tárlaton szerepelt, hanem fel is szállhattak rá a könyvbemutató résztvevői: Szalai András terepre invitálta az érdeklődőket, hogy élőben mutassa meg épített környezetünk vadhajtásait, és közben emlékezzen a könyv ötletadójára, Bodor Ferencre.
Óbuda vált „állatorvosi lóvá”: egy egész utca került górcső alá.
A Bécsi út korábban kimondottan kisvárosi jellegű volt csupa egy-, esetleg kétemeletes házakkal, egységes megjelenéssel.
Bár a házak felújításakor előírás volt az épületek jellegének megőrzése, az eredmény nem tükrözi ezt: teljes összevisszasággal, koncepciótlansággal szembesülünk. A szomszédos épületek tetőtér-beépítései, ereszcsatornái, nyílászárói, épületmagasságai, oszlopai mind különbözők, nincsenek összhangban egymással, ezért a látvány nyugtalanságot ébreszt a szemlélőben.
A szocialista korszak hozománya az is, hogy az építészeti előírások be nem tartását nem szankcionálták. Valójában nem született az egész országra vonatkozó egységes előírás, és hallgatólagosan elfogadott volt a szabályok kijátszása.
Az Ürömi út egyik lakóháza pedig értelmezhetetlenül túldíszített: meztelen női szoborcsoportok, különféle oszlopfők, rózsaablak-imitációk, kerékvetők és egy kissé bamba pofájú oroszlán is található a homlokzaton, egyetlen helyre összpontosítva egy egész utcányi épületdíszt. Ez már valódi neociki.
A Bécsi út egyik még fel nem újított háza előtt ideiglenes emléktábla állításával emlékezett meg a szerző az ötletadó barátjáról, a Tölgyfa Galéria egykori vezetőjéről, Bodor Ferencről.
A kötet szellemes építészeti útikalauz, amely az igénytelenség feltérképezésével remélhetőleg pozitívan hat majd a közízlésre.
Weiler Péter Szalai András Kis magyar snassz és neociki című könyve alapján készített 19 új képe 2021. május 19-től 21-ig látható a Kieselbach Galériában.
