Jack Nicholson 85

A New Jersey állambeli Neptune-ben jött a világra. Apja korán elhagyta családját, ezért női környezetben nőtt fel, ráadásul abban a hiszemben, hogy a nagyanyja az anyja, az édesanyja pedig a nővére. Az igazságot csak kamaszkorában tudta meg, sokan ezzel magyarázzák a női nem iránti fokozott érdeklődését. A gimnáziumból tizenhét évesen kimaradt, filmes pályafutása az MGM stúdió kifutófiújaként kezdődött. Idővel színpadon, tévében és B kategóriás filmekben is tapasztalatot szerzett,

jobbára már ekkor azt az őrült, ördögi figurát alakította, amely azóta is meghatározza a róla kialakított képet.

Jóllehet filmes pályafutása során leginkább a törvénnyel hadilábon álló szereplőket játszott, több komédiában is remekelt, ő maga a vígjátékot nevezte a legnehezebb feladatnak egy színész számára.

A hippikorszak csúcsán, 1969-ben Peter Fondával és Dennis Hopperrel alig félmillió dollárból elkészítették a Szelíd motorosok című filmet: a lázadó nemzedék életérzését kifejező alkotás azonnal sztárrá tette, s megkapta első Oscar-jelölését. 1972-ben esélyes volt a Keresztapa egyik főszerepére, de a rendező Coppola végül Al Pacino mellett döntött. Ezután egymást követték a mára klasszikussá nemesedett filmek, közülük többet is európai rendezővel készített: a Kínai negyed cinikus nyomozójaként Roman Polanski instruálta, majd Michelangelo Antonioni forgatta vele a Foglalkozása riportert.

Az igazi áttörést a Ken Kesey regényéből készült, Milos Forman rendezte Száll a kakukk fészkére hozta meg számára:

a börtön elől az elmegyógyintézetbe menekült örök lázadó, McMurphy szerepéért kapta első Oscar-díját 1976-ban. Legtöbben mégis a Stephen King regényéből készült, Stanley Kubrick rendezte Ragyogás című horrorból emlékeznek rá borzongva, amint őrületbe süllyedt alkalmi hotelgondnokként, arcán sátáni mosollyal veri szét az ajtót egy baltával – a hírhedt fejsze néhány éve 170 ezer fontért kelt el egy londoni árverésen. Nicholson a rendezői utasításra olyan hitelesen őrjöngött, hogy sokan attól tartottak, tényleg elvesztette az eszét. A film a Guinness Rekordok Könyvébe is bekerült, mert az aprólékosságáról híres Kubrick az egyik jelenetet 127 alkalommal vetette föl.

Emlékezetes alakítást nyújtott Jessica Lange partnereként A postás mindig kétszer csönget című, akkoriban nagy botrányt kavart filmben, szenvedélyes szerelmi kettősük a konyhaasztalon szintén bekerült a filmtörténetbe. Második Oscar-díját 1983-ban vehette át a Becéző szavak volt űrhajósaként. Az Updike regénye nyomán készült Az eastwicki boszorkányok című filmben egyszerre három nő hálójába került bele, 1989-ben jellegzetes vigyorával az év gonosza volt a Batmanben. Eljátszotta az Egy becsületbeli ügy korrupt ezredesét, az amerikai szállítómunkások rejtélyes körülmények között eltűnt, maffiakapcsolatokkal vádolt szakszervezeti vezetőjét (Hoffa), a Farkas című filmben fokozatosan farkasemberré alakult.

A harmadik Oscar-díjat a Lesz ez még így se neurotikus, mindenki agyára menő írójaként (1998) kapta.

Oscarra legutóbb a Schmidt története címszereplőjeként jelölték 2002-ben. Az új évezredben emlékezetes volt a Minden végzet nehéz idősödő szívtiprójaként, Martin Scorsese Oscar-díjas A tégla című alkotásának maffiózójaként, A bakancslista rákbetegeként, aki a kórházi ágyán számba veszi megvalósulatlan álmait. Eddigi utolsó szerepét 2010-ben vállalta el a Honnan tudod? című romantikus alkotásban. Nicholson rendezéssel is próbálkozott, de a kamera másik oldalán nem aratott sikert.

Michael Caine mellett ő az egyedüli férfi színész, akit a hatvanas évektől kezdve öt egymást követő évtizedben is az amerikai filmakadémia díjára jelöltek,

a három Oscar-díjjas férfi színész-trió egyike (Walter Brennan és Daniel Day-Lewis mellett), és a legtöbbször a kitüntetésre jelölt férfi színész. 1996 óta csillaga díszíti a hollywoodi Hírességek Sétányát, megkapta a cannes-i filmfesztivál legjobb színészi alakításáért járó díját (Az utolsó szolgálat, 1973), hét Golden Globe- (köztük a Cecil B. DeMille életműért járó) és három BAFTA-díja mellett 2001-ben átvehette a Kennedy Center elismerését, de kétszer a legpocsékabb alakítást „elismerő” Arany Málna-díjra is jelölték. 1988-ban Grammy-díjban részesült a gyermekeknek szóló, Bobby McFerrin zenéjével készült, The Elephant’s Child című Kipling-mese lemezfelvételéért, 1994-ben az Amerikai Filmintézet életműdíjával tüntették ki.

A szemöldökrángatásáról, „cápamosolyáról” és elmaradhatatlan napszemüvegéről ismert színészlegenda démoni tekintete, gyilkos mimikája szexuális vonzerővel párosul, még negatív szerepeiben, zavart és elmebeteg figuraként is sokszor szinte sajnáljuk és elfogadjuk viselkedését.

Több kapcsolatából hat gyermeke született, ma már ötszörös nagyapa. A maró gúnyt és iróniát sugárzó, provokatív kiszólásairól és szókimondásáról híres színész szabadidejében a Los Angeles Lakers kosárcsapat meccseire jár, Bob Dylan és Louis Armstrong zenéjének rajongója, és olyan művészek alkotásait gyűjti, mint Henri Matisse, Tamara de Lempicka, Andy Warhol és Jack Vettriano. Arról, amit szerinte ma már csak idézőjelben nevezhetünk filmművészetnek, lesújtó a véleménye.

Nyitókép: AFP/Olivier Laban-Mattei