Magyarország a középkorban arany-, ezüst- és rézkitermelése és kivitele révén tekintélyes helyet foglalt el az ekkor jószerével Európára korlátozódó nemzetközi gazdaságban. A legjelentősebb bányák a Garam vidéki városokban - Körmöc-, Selmec- és Besztercebánya környékén - továbbá Kelet-Magyarországon és Erdélyben működtek. Az ércbányászat a nehéz művelési viszonyok következtében igen költséges technikai berendezéseket igényelt, amelyeket elsősorban csak a tőkeerős délnémet vállalkozók tudtak biztosítani. Képviselőik a 15. század utolsó évtizedében egyre erősbödő érdeklődést mutattak a magyarországi ásványkincsek, elsősorban a réz kitermelése iránt. Közéjük tartozott az augsburgi Jacob Fugger, aki a legtekintélyesebb európai bankárok egyike, a Habsburgok legnagyobb hitelezője volt. 1498. március 9-én a vele rokonságban álló Thurzó családdal együtt bérbe vette az alsó-magyarországi érckitermelést és kereskedelmet. 1546-ig évente átlagosan 24 mázsa rezet és 1190 mázsa ezüstöt termeltek ki. Tiszta jövedelmük 1526 és 1539 között meghaladta az évi egymillió forintot. A Fuggerek (nevükből származik a "fukar" szó) magyarországi arany- és ezüstbányáinak termelési 1545-ig az európai élvonalba tartozott. A rezet osztrák és német területen fekvő kohóikban dolgozták fel, onnan szállították a birodalmi kézműipari központokba, illetve Antwerpenbe, a legfontosabb nemzetközi piacok egyikére. Az 1521-as években a budai nincstelenek, majd rosszul fizetett bányamunkásaik dühe fordult a Fugger-vállalkozások ellen. Budai központi kirendeltségüket a török támadások nyomán felszámolták (1529), de még két évtizedig Magyarországon maradtak. 1546-ban vonultak vissza teljesen itteni vállalkozásaikból. Utolsó ingatlanukat, a vöröskői uradalmat 1580-ban adták el a Pálffy családnak.
