Szeptemberben a Menő Könyvek sorozat legújabb részeként megjelent Jane Austen Büszkeség és balítélet című regényének új kiadása, októberben pedig a Manó Könyvek kiadta Jane Austen levelezését. Ez utóbbi kötet személyes naplóként is használható. Jane Austen koráról, habitusáról, életművéről és levelezéséről Balázsy Panna kérdezte Szabó T. Anna költőt és a levelek fordítóját, Vallasek Júliát.
Míg Vallasek kamaszként végigrágta magát az Austen-univerzumon, addig Szabó T. Anna csak az egyetemen találkozott az írónő regényeivel. Onnantól kezdve viszont már gyakran elővette az írásait, és ma is sűrűn olvassa őket. Vallasek számára komfortolvasmányként maradtak meg ezek a regények, habár rámutatott: mai szemmel már látja, hogy ezekben mégsem annyira rózsaszín a világ, amennyire kamaszként annak látta.
A levelekből is izgalmas, élettel teli világ köszön vissza. Jane Austen éppolyan természetességgel ír nővérének disznóólakról, házasságtörésről vagy egy bálon egymást kergető részeg házaspárról, mint a londoni képtárban tett látogatásról, házi koncertekről vagy a legújabb ruhadivatról. Szabó T. Anna hozzátette: a levelekben egy fiatal lány hangját halljuk. „Ez a kérlelhetetlen gúny a kamaszok hangja” – mondja. Nem romantikus cizelláltság van jelen ezekben a levelekben, hanem megalkuvást nem ismerő, játékos szemtelenség.
Vallasek elmondta: a fordítás során nagy kihívást jelentett megtalálnia e nyelvek hangját. Az első ötlete az volt, hogy Kazinczy leveleiből és Weöres Psychéjéből inspirálódik. De rá kellett jönnie, hogy egyik sem passzol az angol eredetihez.
Kazinczy írásaival például az volt a baj, hogy sokkal archaikusabbak a mai magyar nyelvhez képest, mint Austen angolja a mai angolhoz képest. Így végül ezek a levelek mai nyelven szólalnak meg, amit Vallasek néhány veretesebb, archaizáló kifejezéssel tett régiesebbé.
Az üzenetváltásokból megértjük: a korabeli levelezés hagyományai egészen mások voltak, mint ma. E lapokat jellemzően hangosan is felolvasták a szalonban a többi családtag számára. Ezért olyan levelet kellett írni, ami az adott ismertségi kört szellemesen tálalt információkkal látja el.
Udvariatlanságnak számított rövid levelet küldeni, Jane Austen az üzeneteiben sokszor szabadkozik is emiatt. Gyakran megköszöni, ha korábban hosszú levelet kapott a feladótól. Egy helyen pedig arról panaszkodik, hogy olykor milyen nehéz jó témát találni a levélhez.
Az Austen-hagyatékban feltehetően háromezer levél szerepelt, de ennek nagy részét az írónő nővére elégette.
Jane Austen korában a levelezés a nők feladata, egyfajta házimunka volt, ami a távollevő családtagok közötti információáramlást segítette. A ház asszonyának általában nem volt erre ideje, így a nagyobb lányok és a férj nélkül maradt nők látták el a feladatot.
A nők által írt leveleket azonban még ma is csak ritkán adják ki, mutatott rá Szabó T. Majd jó példaként felhozta a Katherine Mansfield leveleit tartalmazó kötetet, ami szintén érdekes és tanulságos olvasmány.
Ne felejtsük el, hogy ez az a kor, amikor berobbannak a regényíró nők. A korabeli jogi helyzet szerint ugyan csak hobbitevékenységként írhatnak, ezért sokszor kell maguknak férfinevet választaniuk, hogy kiadhassák a műveiket.
A művekért járó honoráriumot pedig a család férfi tagjai veszik fel.
Jane Austen azonban a saját nevén írt, egyáltalán nem hobbiból: ő tudatos író volt. Ezt bizonyítja az a tény is, hogy sokat javítgatott a regényein. Feltételezhető, hogy a Büszkeség és balítélet vagy az Értelem és érzelem korábbi verziói a levelek hangjához közelítettek. Kamaszos, odamondogatós, szívtelen, gonosz szövegek voltak, míg a végső verziók már érettebb megközelítésűek.
Austen tudatosságát igazolja az is, hogy a régensherceg titkárával váltott leveleiben ragaszkodik a témáihoz annak ellenére, hogy az megpróbálja rábeszélni a korban divatos történelmi regények írására. Austennek azonban esze ágában sincs ráharapni ezekre a lehetőségekre, folyamatosan védi a szabadságát.
Vallasek rámutatott: a korban létkérdés volt, hogy a lányok jó házasodjanak, máskülönben eltartottakká váltak vagy felkopott az álluk. Mivel Austen és nővére sosem ment férjhez, húsz éven át különféle sógornőkhöz járkáltak át, hogy segítsék őket a gyerekágyas időszak átvészelésében, és besegítsenek a „házi gondokba”. Austen sokszor panaszkodik is arra, hogy teli van a feje a mindennapi dolgokkal, és ezért nem tud írni.
Szabó T. számára megdöbbentő, hogy mennyire kicsi személyes terük van ebben a korban az embereknek. A házimunka mellett alig van idejük az írásra, sőt szinte egyáltalán nincsen semmiféle személyes, privát terük, ahová elvonulhatnának. Jane Austen a szalonban, egy pici asztalnál írt. Az ide vezető folyosó egyik ajtaját pedig azért nem olajozták meg, hogy ha valaki jön, nyikorogjon az ajtó. Így mire beért a vendég, Austen már el is rejthette az aktuális írását.
A levelekben a 19. század első két évtizedének angol mindennapjai elevenednek meg, amelyeket még nem jár át a viktoriánus mesterkéltség és szemérmesség.
Tudjuk: Jane Austen szeretett táncolni, mulatni. De ha számára nem kedves társaság volt jelen a bálban, akkor csak üldögélt egy sarokban, és megfigyelte az embereket. A levelekből az is kiderül, hogy ezeken az eseményeken nem mindenki volt olyan kifogástalan viselkedésű, mint Mr. Darcy.
A Jane Austen-levelezés azért is annyira különleges, mert rávilágít arra, hogy milyen természetesen kezelik a kor emberei az élet adta lehetőségeket. Van egyfajta kendőzetlenség az akkori nőkben és férfiakban.
Szabó T. Anna szerint Jane Austen regényei gyógyítóan hatnak a lélekre, mert ott van bennük a derű, a gondtalanság és a humor. A most megjelent kötet pedig lehetőséget ad arra, hogy feljegyezzük az általunk fontosnak tartott dolgokat, hogy beírjuk a „szabadulógyakorlatainkat”.
A beszélgetés online hangzott el.
Nxitókép forrása: biography.com
