Jane Austen

Már megint újraforgatják az Értelem és érzelmet

Új filmadaptációt forgat Georgia Oakley az Értelem és érzelem című Jane Austen-regényből – írta a Variety.com.

Július 18-án történt

2013. július 18-án halt meg Halmos Béla Széchenyi-díjas előadóművész, népzenekutató, a Sebő együttes egyik alapító tagja, a magyarországi hangszeres népzenei és táncházmozgalom egyik elindítója, akinek kiemelkedő szerepe volt abban, hogy 2011-ben a magyar táncházmódszer felkerült az UNESCO szellemi kulturális örökség listájára.

Mi a különbség Mr. Darcy és Timár Mihály csajozási szokásai között?

Hogyan konstruálódnak a férfi és női szereplők Jókai Mór és Jane Austen egy-egy művében? Női és férfitekintet a Büszkeség és balítélet, illetve Az arany ember példáján keresztül.

Kafka és Jane Austen stílusa keveredik Kazuo Ishiguro műveiben

November 8-án lesz hetvenéves Kazuo Ishiguro Nobel-díjas japán származású angol író, a Napok romjai szerzője, akinek több mint negyven nyelvre fordították le műveit.

Hagyjanak minket játszani!

Új játszóhelyet nyit október közepén a Vígszínház. A Hegedűs Gyula utcai Víg Szalon lehetőséget teremt majd a találkozásra, beszélgetésre.

Július 18-án történt

1833. július 18-án született Keleti Károly közgazdász, statisztikus, iparpolitikus, a magyar statisztikatudomány megalapozója. Irányításával hajtották végre 1869-ben az első hazai népszámlálást. Az Országos Magyar Királyi Statisztikai Hivatal 1871-ben önállósult, vezetője haláláig Keleti Károly maradt. Nagy lendülettel fogott munkához, kidolgozta a statisztika elvi és módszertani kérdéseit. Ő hozta létre Európa legrégibb, ma is működő statisztikai szakkönyvtárát, amely a Központi Statisztikai Hivatal Keleti Károly utcai épületében található.

Tessék kalandozni!

Nemsokára boltokban a Libri Könyvről könyvre című olvasónaplója és öröknaptára, amelyet december 1-jén rengeteg influenszer jelenlétében, vetélkedővel és olvasási szokásainkról szóló beszélgetéssel fűszerezve mutattak be a budapesti Kastner Kommunityben.

Július 18-án történt

Ezen a napon született 1932-ben Kertész Ákos Kossuth- és József Attila-díjas író, dramaturg, 1936-ban pedig Lehoczky Zsuzsa Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas színésznő, operetténekes, érdemes és kiváló művész, a nemzet színésze (képünkön).

Jane Austen leveleinek derűje

A 19. század első két évtizedének mindennapjai elevenednek meg Jane Austen leveleiből, amelyeket nem jár át a viktoriánus szemérmesség.

Olvastad az első magyar regényeket?

Az elmúlt hónapokban számtalan olyan művet mutattunk be, melyeket szívesen vennének kezükbe a Jane Austen-rajongók. De milyen regények születtek hazánkban, a magyarok tollából akkor, amikor Jane Austen írta történeteit? Ki nálunk a magyar romantikus regény megteremtője? Cikkünkből kiderül! Izgalmas műveket ajánlunk a 18. és a 19. századból!

Három regény három nő tollából!

Sorozatunkban olyan műveket mutatunk be, melyeket örömmel vehetnek kézbe azok, akik Jane Austen és a Brontë nővérek könyvein nőttek fel. Korábbi két cikkünkben a 19. század első és második felének regényvilágába kalauzoltuk el olvasóinkat. Most pedig következzen a 20. század eleje! Kik alkottak akkor? Jöjjön három regény három nő tollából!

Könyvajánló Austen-rajongóknak

Te is Jane Austen és a Brontë nővérek művein nőttél fel? Akkor neked való ez a könyvajánló! Az elmúlt hónapokban bemutattuk Jane Austen regényeit és a hozzájuk kapcsolódó érdekességeket, majd új sorozatot indítottunk: azokat a könyveket gyűjtjük össze, melyeket örömmel olvashatnak az Austen-rajongók is. Cikkünkben olyan könyveket ajánlunk, melyek hitelesen szólnak a 19. és a 20. századi nők életéről, problémáiról.

Regények az Austen-klub kedvelőinek

Az elmúlt hónapokban Jane Austen-könyvklubot indítottunk a Kultúra.hu-n. Levettük a polcról az írónő regényeit és bemutattuk a hozzájuk kapcsolódó érdekességeket. De mit olvassanak az Austen-rajongók, ha már betéve tudják a Büszkeség és balítéletet? Olyan könyveket ajánlunk, melyek hitelesen szólnak a 18–19. századi nők életéről, problémáiról.

Gyere velünk a Jane Austen-klubba!

Melyik regényében bírálja Jane Austen az angol királyi család viselkedését? Miért ítéli el az írónő művében azt az elfoglaltságot, amelyet saját családja is örömmel űzött? A választ megtudhatod cikkünkből! Jane Austen-könyvklubot indítottunk a Kultúra.hu oldalán! Sorozatunk új részében A mansfieldi kastély című könyve kapja a főszerepet. Tarts velünk és ismerd meg a szerzőt és regényeit!

Csatlakozz a Jane Austen-klubhoz!

Titokzatos, ősi épület, elüldözött fiatal lány, izgalom és humor – Jane Austen A klastrom titka című könyvében a gótikus regény paródiáját írta meg, hogy megnevettesse olvasóit. Melyik tragikus sorsú szomszédja ihlethette meg a szerzőt? Mi lehet az oka, hogy az egyik legkorábbi műve csak halála után jelent meg? Jane Austen-könyvklubot indítottunk a Kultúra.hu oldalán! Tarts velünk és ismerd meg a szerzőt és regényeit!

Ismét itt a Jane Austen-könyvklub!

Tudtad, hogy Jane Austen Emma című regénye a Harry Potter-sorozatot is inspirálta? Hallottál róla, hogy az első kiadást az írónő a királyi család egyik tagjának ajánlotta? Miért ezt a regényt tartják a szerző legjobb művének? Jane Austen-könyvklubot indítottunk a Kultúra.hu oldalán! Cikksorozatunk harmadik részében az Emma kapja a főszerepet! Tarts velünk, és olvassuk együtt a művet!