Janikovszky Évára emlékeznek

Egyéb

janikovszky_eva_Janikovszky Éva művein három generáció nőtt már fel. Életműve önmagáért beszél: az írónőt akár Hungarikumnak is nevezhetnénk, műveit harmincöt nyelvre fordították le, sikere nemzetközi.

A köszöntők között barátot, tisztelőt, kollégát, író-társat és rokont is találhatunk. Janikovszky Éva négy éves korában személyesen találkozott Móra Ferenccel, akkor nem is sejtette, hogy 1953-tól a nagy író nevéhez kapcsolódó kiadó, a Móra Könyvkiadó munkatársa lesz, s még nyugdíjba vonulása után is a Könyvkiadó igazgatósági tagja volt. Ma fia, Janikovszky János áll a könyves cég élén, aki az esten személyes, családi emlékeiről, élményeiről mesél majd.

Gálvölgyi János Kossuth-és Jászai Mari-díjas, Érdemes művész szintén emlékezik az írónőre, emellett fellép Ullmann Mónika színművész, Rigó Béla költő, író, szerkesztő, aki 1965-től volt a Móra Könyvkiadó szerkesztője, Janikovszky Éva kollégája, barátja. Horváth Lili színművész pedig az esten Janikovszky Éva felnőtt írásaiból fog részleteket felolvasni.

Az emlékező esten vetítés, felolvasás és beszélgetés váltja majd egymást.