Ahogy sokaknak, az Átlátszó Hang fesztiválnak is felborította a szokásos menetrendjét a tavalyi év. Az év során tavasszal online, majd ősszel élő előadásokkal rukkoltak elő. A 2022-es év programjait a korábban megszokott módon, januárban tartják meg. A fesztivál az újzene sokszínű és innovatív világába enged betekintést, és teszi átláthatóvá azt új füleknek is. A Mi és Ők mottó köré szerveződő januári fesztivál programjai európai országok és a magyar művészeti élet kapcsolatra fókuszál. A fesztivál célja idén is új módszerekkel bemutatni, ezáltal szélesebb közönség számára is könnyebben elérhetővé tenni az újzenét, a mai zene avantgárd hagyományaiból táplálkozó irányzatot, amelyben mára zenei és előadói műfajok széles skálájának eszköztára megtalálható.

A szokásos 10-14 naptól eltérően a 2021-es Átlátszó Hang Újzenei Fesztivál az egész éven átívelt, online és élőben. Így a januári koncertek mellett sok más esemény jött létre az év során. 2022 januárjában a kilencedik fesztivál – a kezdetekhez hasonlóan – csak néhány napos lesz. A januári hangversenyekből, kiállításból és filmklubból összeálló program egyfajta pihenőévként is felfogható, ugyanis 2023-ban megújult formában jelentkezik majd a fesztivál. Ezzel együtt most is különleges, eddig itthon még nem hallott, az Átlátszó Hang jellegéhez, rangjához méltó eseményekkel találkozhat, aki ellátogat a programokra. Hagyományaikhoz híven az év első átlátszó hangjaival idén is a Zeneakadémiai nyitókoncertjén találkozhatnak az érdeklődők.

A fesztivál programjai további budapesti helyszíneken – Budapest Music Center, Budapesti Francia Intézet, FUGA – Budapesti Építészeti Központ, Három Holló, OMA (Ordinary Music Archives), Trafó Kortárs Művészetek Háza –  valósulnak meg, ahol többek között a neves külföldi művészek, mint Lluïsa Espigolé spanyol zongoraművész, Jean-Philippe Gross zeneszerző Franciaországból, Nagy Andrea klarinétművész Németországból, František Výrostko (nagybőgő), Peter Katina (harmonika), valamint a magyar kortárs zenei élet ismert szereplői  – a Metrum Ensemble, MAO, UMZE Ensemble, a Kamon Kardamon – működnek közre.

A fesztivált január 23-án a Zeneakadémia hangszeres szólistáinak koncertje zárja a Fugában. Az idei évben Horváth Balázs mellett Dargay Marcell a programok általános kurátora. A BMC könyvtárában kialakított olvasósarokban ezúttal is megismerhetők az elhangzó művek partitúrái a fesztivál ideje alatt.

Kiemelt kép: Lluïsa Espigolé. Fotó: Felix Gruenschloss