Januárban lesz a Budapest Nemzetközi Cirkuszfesztivál

Színpad

Tizenharmadik alkalommal rendezik meg a Budapest Nemzetközi Cirkuszfesztivált január 8. és 13. között a Fővárosi Nagycirkuszban.

A világ legrangosabb cirkuszfesztiváljai között számon tartott eseményre, amely Közép-Európa egyetlen kőcirkuszában valósul meg, az idén négy kontinensről érkeznek nemzetközi elismerésekkel kitüntetett artistaművészek. A produkciókat rangos szakmai zsűri bírálja el.

A Budapest Nemzetközi Cirkuszfesztivál egyik különlegessége, hogy a magyarországi utazócirkuszok igazgatói külön zsűrit alkotnak, amely díjazza az általa legjobbnak ítélt produkciókat.
anuár 7-én 19 órától, a fesztivál nulladik napján, külső helyszínen, a Hungária körúti Művésztelepen bemutatják a Pál Dániel Levente és Kalmár Ákos alkotópáros által létrehozott Szent Boszorkány című produkciót. A darab a cirkuszi zsánerszámokat a magyar néptánc és a fizikai színház formanyelvével keverve olyan fantáziavilágba hívja a nézőket, amely újdonság dramaturgiájában, színpadi nyelvében és zenei világában is.

Január 8-án 17 órától az artisták ünnepélyes bevonulásával kezdődik a XIII. Budapest Nemzetközi Cirkuszfesztivál. Idén is három-három alkalommal lesz lehetősége a közönségnek megnézni az versenyprogramokat, amelyekben neves artistaművészek mérik össze tudásukat.

Január 10-én 13 órától a Newcomer Showban a 70 éves Baross Imre Artistaképző Intézet ígéretes tehetségei mellett a hazai cirkuszművészek kiválóságai mutatkoznak be. Január 10-én 22 órától a Lyrical Circus Late Night Show - Egyéjszakás kaland című, erre az alkalomra összeállított műsorban etűdök, történetek és hangulatok elevenednek meg a költészet, a zene és az artistaprodukciók szimbiózisában.

A fesztiválhoz két további program kapcsolódik. Január 9-én 14 órától a Szépművészeti Múzeumban az UNESCO égisze alatt tartandó nemzetközi szakmai konferencia a cirkuszművészet hazai és külföldi szellemi kulturális örökségének aktuális kérdéseivel foglalkozik. Január 10-én 10 órától az Európai Cirkuszok Szövetsége (ECA) szakmai konferenciát tart a Mezőgazdasági Múzeumban. A szimpózium két nagy témája az artistaképzés és a cirkuszi utazó gyerekek oktatása-nevelése.

A XIII. Budapest Nemzetközi Cirkuszfesztivál január 13-án nagyszabású díjátadó gálaműsorral zárul. Az első Budapesti Nemzetközi Cirkuszfesztivált 1996-ban rendezték meg a Magyar Cirkusz és Varieté (MACIVA) szakemberei. Az akkori igazgató, Kristóf István és fia, Kristóf Krisztián munkájában és a fesztivál létrejöttében sokat segített Varjasi László, Eduardo Murillo impresszárió és Franz Czeisler Tihany magyar származású cirkuszigazgató. A fesztivál azóta is kétévente várja az egymással versengő produkciókat.